Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)

2. A Föld vízháztartása

— a belvízmentesítés fejlesztése (az átlagos belvizek levezetési idejének csökkentése 28—30 napról 19 napra, a belvízlevezető rendszer átlagos fajlagos teljesítőképességének növelése 15 l/sec/km2-ről 27 l/sec/km2-re);

— a mezőgazdasági kultúrák terméseredményeinek emelkedése (1949—1970 között a búzánál — amely az összes vetésterület negyedrészét teszi ki — 78%-os, a kukoricánál 142%-os a termésátlag növekedése);

— a mezőgazdasági nagyüzemek létrehozása (1962);

— a műtrágyafelhasználás növekedése (1949—1970 között 22 kg/ha- ról 500 kg/ha-ra);

— a vegyszeres gyomirtás széles körű elterjedése;

— víztározók létesítése;

— a felszín alatti vizek növekvő mértékű felhasználása, a bányavizek fokozott kitermelése és hasznosítása.

Ezek a beavatkozások általában nagy területre terjednek ki, s hatással vannak az érintett terület vízháztartási mérlegére és így a vízkészletgazdálkodásra is.

2. A FÖLD VÍZHÁZTARTÁSA

A vízgazdálkodás fejlődésének egyik jellemző sajátossága, hogy az átfogó vízgazdálkodási tervezés, a komplex nagy vízilétesítmények és a víziművek üzemirányítása mind nagyobb térségeket kapcsol össze egymással.

A hidrológiai kutatás terén a nemzetközi együttműködés szükségessége a hidrológiai körfolyamat természetéből fakad. A hidrológiát ebben a vonatkozásban a szokásosnál szélesebb körben kell értelmeznünk. Olyan tudományként, mely a föld vizeivel, azoknak bolygónkon való előfordulásával, földi körfolyamatával, de fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaival is foglalkozik, sőt a környezettel való kapcsolatok felderítésére, a különböző területek vízviszonyainak feltárásában a természeti adottságok hasonlóságán alapuló általános érvényű következtetésekre törekszik. A rész- jelenségek tanulmányozását is annak a felismerésnek jegyében folytatja, hogy a víz előfordulása valamely területen az egész földgolyóra kiterjedő hidrológiai körfolyamat része.

Egy-egy ország hidrológiai viszonyai — bizonyos mértéken túl — már nem tárhatók fel csupán az egyes országok természeti viszonyainak megismerése útján. A legnagyobb kiterjedésű országok sem oldhatják meg határaikon belül mindazoknak a jelenségeknek teljes körű tanulmányozását, amelyek a vízzel összefüggő törvényszerűségek és végső következtetések megállapításához szükségesek.

Minthogy a vízkörforgás végső fokon a föld teljes vízkészletét egységbe vonja, a folyórendszerek pedig a szárazföldek egymástól igen távoli területeit kapcsolják össze, a vízgazdálkodás hidrológiai alapjainak feltárása egyre inkább a föld népeinek közös ügyévé válik.

2*

19