Dégen Imre: Vízgazdálkodás I. A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai (tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
A) A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai - 3. A vízgazdálkodás sajátosságai és munkafolyamatai
folyamatoknak (lefolyás, áramlás szabályozása, a víz kitermelése, szállítása, minőségének javítása, a vizek kártételei elleni védelem stb.) is szerves részeivé lesznek. Ily módon az eszköz nem különíthető el a folyamattól, a víztől mint anyagtól, közegtől, amelyre hat. A hidrotechnika munkaeszközei lényegükben a természetes készletek térbeli helyzetének és a víz anyagi tulajdonságainak megváltoztatására szolgáló eszközök. Ezek sok esetben nemcsak a vízzel mint természeti anyaggal, hanem a vízgazdálkodás természeti munkaeszközeivel (meder, víztározásra alkalmas kavicsmezők, repedezett karsztos kőzetek stb.) együtt fejtik ki hatásukat. A hidrotechnikai eszközök közgazdasági és technológiai jellegének megítélésekor lényeges szempont a rész és az egész elválaszthatatlan összefüggése. Egy-egy építmény (zsilip, szivattyútelep) vagy gép rendszerint nem önmagában, hanem egy hidrológiai, technológiai és üzemi szempontból szervesen összefüggő létesítményrendszer (nagy területre kiterjedő vízgazdálkodási rendszerek, folyórendszerek vízlépcsői, belvíz-, öntözőrendszerek, a vízfolyás, a vízkivételi mű és az elosztóhálózat összefüggő rendszere stb.) keretén belül valósul meg. Természetesen az építési anyagokra és szerkezetekre, éppígy a gépészeti berendezésekre és egyéb hidrotechnikai eszközökre mint egy vízilétesítmény-rendszer elemeire az anyagi-műszaki tulajdonságaikkal, felhasználásukkal összefüggő sajátosságok, előírások és általános érvényű szabályok (építésügyi, gépipari, egészségügyi stb.) vonatkoznak. ad 8. A vízgazdálkodási tevékenységek külön csoportja tudományos, illetve hatósági és igazgatási jellegű. Korunkat a tudományok rendkívül gyors fejlődése és társadalmi szerepük megnövekedése jellemzi. A tudományos-technikai forradalom hatására kibővülnek, elmélyülnek ismereteink a természetről és a társadalomról, átalakul a termelőerők szerkezete és színvonala. A tudományos tevékenység egyre jobban a termelő folyamat részévé, a tudomány pedig közvetlen termelőerővé válik. A termelésben lejátszódó folyamatok egyre inkább a tudomány hatása alá kerülnek, a potenciális termelőerőként megjelenő új ismeretek tárgyiasult formában reális termelőerőként hatnak. Tudományos eredmények realizálódnak a termelőerők anyagi elemeiben, a tudományos ismeretek megtermékenyítik a legfontosabb termelőerő, a dolgozó ember munkakészségét, termelési tapasztalatait, s egyre inkább tudományos alapokra helyeződik a termelés irányítása és szervezése. A tudományos tevékenységnek a termelésre gyakorolt hatása a tudományos kutatás és a termelési folyamatok kapcsolatának összefüggő rendszerén, az alapkutatás, az alkalmazott kutatás, a műszaki fejlesztés és a gyakorlati alkalmazás szerves összefüggésén keresztül valósul meg. Az álapkuta48
