Dégen Imre: Vízgazdálkodás I. A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai (tankönyvkiadó, Budapest, 1972)

B) A gazdaság-matematika alkalmazása a vízgazdálkodásban - 1. Az optimális programozás közgazdasági alkalmazása a vízgazdálkodásban

jük meg az alapmodellt a közgazdaságtudomány tételeire támaszkodva, tehát a vizsgált folyamatok egy, már kialakított tudományos modelljét ábrázoljuk a matematika nyelvén. A közgazdasági modell maga is tudományos absztrakció eredménye, és az ebből előállított matematikai modellekhez képest még egy további absztrakciót jelent. Ha a modell a valóság megfelelő képe és a meggondolásokat helyesen vittük végig, úgy a nyert következtetéseknek a modell által reprezentált objektív valóságra is érvényes következtetéseknek kell lenniük. Ez a gyakorlattal való egybevetés során ellenőrizhető. A matematikai modell megszerkesztése után a számítási műveletek közben dominálnak a módszertani szempontok, majd ezt követően ismét a közgazdasági gondolatkörbe kell visszatérnünk ahhoz, hogy a modell információtartalma hasznosítható legyen. A tudományos modellek alkalmazása tehát ismétlődő indukciós és dedukciós folyamatok egysége: az objektív valóság elemzése alapján az absztrakt modell megalkotása, meggondolások végigvezetése a modell feltételei között, majd a nyert eredmények értelmezése és ellenőrzése a valóságban.

A modellekkel leképezendő döntési folyamatok valóságos természetéhez igazodóan a programozási modellek különböző típusai alakultak ki.

Az időtényező szerint megkülönböztethető:

a) sztatikus modell, amelyben a tevékenységi folyamatnak időbelisége nincs vagy nagyon egyszerűsítve van figyelembe véve;

b) dinamikus modell, amelyben a tevékenységek időbeli lefolyásának minden fontosabb velejáróját és következményét az előírt vagy meghatározható pontossággal veszik számításba.

A gyakorlatban mind gyakrabban használatosak a dinamikus programozási eljárások, amelyekben az időtényezőt is figyelembe veszik, és rendszerint az egyik időszak tervétől, programjától függ a rákövetkező időszak terve. Az ilyen módon programozott folyamatok hasonló természetűek, mint a sztochasztikus folyamatok, mert ezekről előre csak az mondható meg, hogy az egyes időpontokban a folyamatot képviselő ismérv értéke milyen valószínűséggel esik meghatározott határok közé. Ha a dinamikus programozás során az előző programokat, amikor azok folyamatai már lejátszódtak, utókalkulációszerüen újra kidolgozzuk (visszacsatolás módszere), és ezekből indulunk ki, vagyis a folytatólagos programot helyesbítjük jobb információk használatával, a visszacsatolások időbeli sűrűségétől függően a valószínűségi határok jelentősen szűkíthetők (több fokozatú korrigált döntési folyamatok).

261