Csongrády Kornél: Vízépítés II. (Tankönyvkiadó, Budapest, 1979)

9. A vízellátás és csatornázás vízépítési műtárgyai

A vizszükségleti értékek (Q^, Q^, Q ) számításánál természetesen

értelemszerűen összegezzük a különböző jellegű értékeket. Az összegezésnél figyelemmel vagyunk a vizszükségleti értékek egyidejűségére, azaz csak az egyidejűleg szükséges mennyiségeket összegezzük. Az egyidejűség tekintetbe vétele különösképpen jelentős az üzemek és ipartelepek vízszükségletének számításánál, ahol nem előre meghatározott tapasztalati tényezővel ((^<5) számítjuk a legnagyobb órai fogyasztást, hanem ahol az üzemi, ipari termelési feltételek nyomán állapítjuk meg a legnagyobb órai vagy a legeslegnagyobb vízszükségletet. Ilyenkor az üzemi és a termelési folyamatok szem előtt tartásával készített üzemi vagy ipari vízgazdálkodási terv dönti el az egyidejűség kérdését.

A teljes vizszükségleti érték számításánál figyelemmel vagyunk továbbá a hálózati veszteségekre is. A korszerűen épített vízműben a termelt és a fogyasztóknak átadott viz mennyiségét mérik. A két mennyiség közötti különbség a hálózati veszteség. Ez az érték a teljes érték 6-26^-a is lehet. A veszteség sző különben nem fedi teljesen a fogalmat, mert ennek az értéknek csak egy része valóságos veszteség (csőtörésnél, meglazult tömítéseknél stb.), a másik része csak látszólagos veszteség éspedig részben a csőhálózat üzemeléséhez szükséges nem mért vízmennyiség (pl. a csőhálózat öblítésénél stb.), részben pedig csak mérési hibát jelent.

Ezért tulajdonképpen a hálózati veszteség nem minden mért vagy rosszul mért vízmennyiséget tartalmaz. Hazai vízmüveinkben a hálózati veszteség ma általában 12-26%-ot tesz ki. A hálózati veszteségeket a hálózat életkora, a tűzcsapok száma, a tervszerű megelőző karbantartás, a viz szűrése vagy más módon való kezelése befolyásolja. Uj vízmüvek tervezésénél 3-10%-os hálózati veszteséggel számolunk.

Lakóterületek átlagos napi vízszükséglete számításánál kiindulhatunk az egyes vízfogyasztási módok fajlagos vizszükségleti értékeiből vagy az egész település fajlagos vízszükségletéből (áólagos fejadagjából). Az egyes fogyasztási módok közé tartoznak pl. az ivás, a főzés (Szakmai Szabvány szerinti fejadagja 6-8 lit/nap), a tisztogatás, tisztálkodás (10-15 lit/nap) stb. A tervezésnél csak különleges esetekben és inkább kisebb vízellátási egységeknél indulunk ki az egyes vízfogyasztási módok fajlagos vizszükségleti értékeiből. Az egész település átlagos fajlagos vizszükségleti értékét (esetleg a lakástipusok fajlagos vízszükségletét) már gyakrabban használjuk fel előzetes becsléseknél és a tervezésnél. Ez az utóbbi fajlagos víz- szükséglet a hazai vízmüvek statisztikai adataiból levezetve 30 és 330 lit/fő-nap között vehető fel. (Pl., ahol a lakosság közkutakről hordja a lakásba a vizet, 30-50 lit/fő. nap, ahol teljes kényelmet biztosító az építési mód, ott 150-300 lit/fő.nap-ot számíthatunk. Budapesten és az uj korszerű ipari városainkban 220 lit/fő.nap körüli az átlag és 330 lit/fő.nap a csúcsérték. )

A legnagyobb népi vízszükségletet a nyári nagy vízfogyasztás határozza meg. A szorzótényező (ßn) értéke 1,3 és 1,6 közötti, azaz a nyári- 76 -