Csoma János: A korszerű folyószabályozás alapelvei és módszerei (VITUKI, Budapest, 1973)
II. A folyószabályozáshoz szükséges jellemző mennyiségek és paraméterük meghatározása
tőkig • felsőbb - szaUasara 1», Begbontja a kanyarok ritBiuát, szzsl Begzavarja • BÓrhatő para- aétereket is. Fentiekből önkánt adódik, hogy a aért paraaóterek «1*0 oeoportoeitási lehetősége a védett és szabad fejlődésű kanyarok szétválasztása. Ezzel a aár elvégzett ezabályozáeok bizonyos vonatkozásban máris ért.ékelhotővé válnak. Ha ugyanis a kanyarokat "fejlett" állapotukban rögzítették, a szabályozás utáni Időszakban mért paramétereknek is ezt az állapotot kell tllkröznlök.j Minden ettől való lényeges oltórés a korábbon végzett szabályozások hiányosságaira mutat rá. A szabad fejlődési! kanyarok paraméterei a fejlődés különböző fázisait tükrözik, Így szórásuk nagyobb kell legyen, mint a védett kanyaroké. Olyan folyószakaszokon, ahol a kanyarok tulfejlődésre, átszakadásra hajlamosak, ennek a tendenciának a paraméterekben le Jelentkeznie kell. A fenti gondolatmenet rávilágít arra az ellentmondásra le, ami a folyószabályozási módszerek alkalmazása, a kanyarok megkötése és a szabad kanyaríejlődés között van. Minden folyószabályozási beavatkozás, mégha fejlett kanyaroknak megfelelő vonalozást rögzít is, határtszab'a folyó természetes kanyarfejlŐdósének, illetve tulfejlődésének. Ebből következik, hogy a kanyarok fejlődéséhez szükséges energia Jelentős része felszabadul. Ezt az energiatöbbletet csak akkor fogja a folyó a szabályozás céljainak megfelelően - pl. a hordalék átrendezésére, a meder alakítására — felhasználni, ha az adott szakaszon sehol sem tud oldalirányban kitörni. Mindez rámutat a hosszabb, összefüggő szakaszok teljes, inflexiókra is kiterjedő szabályozásának, valamint folyamatos fenntartásának fontosságára. Összefoglalva: a kanyargást Jellemző, célszerűen kiválasztott paraméterek megfelelő vízrajzi térképek birtokában a fenti módszerekkel kanyarról-kanyarra meghatározhatók. Az adatokat az ingadozási tartományuktól, a természeti-morfológiai kötöttségektől, az emberi beavatkozásoktól függően célszerűen kiválasztott szakaszokon össze kell vonni, hogy a továbbiak során a szabályozási vonalterveknél ténylegesen hasznosítható száraértékeket megkaphassuk. Ha a fentieknek megfelelően megtörtént a jellemző szakaszok elhatárolása, az egyes szakaszokra vonatkozó paraméterek még mindig egy erősen szóródó értékhalmazt fognak mutatni, a- melyek felhasználása további egyszerűsítéseket igényel. Ha elfogadjuk, hogy egy adott folyószakaszon egy adott Időpontban a különböző kanyarok a fejlettség különböző állapotában vannak, első közelítésként feltehető, hogy az egyes paraméterek középértékei a korábbiakban fejlettnek minősített kanyarokra lesznek jellemzőek. A legkézenfekvőbb egyszerűsítés tehát a paraméterek középértókének meghatározása. Ha ehhez kiszámítjuk még az adatok szórását és megadjuk a szélső értékeket, Jó tájékoztatást kaphatunk az egyes kanyar- jellemzők értéktartományáról és annak tágasságáról. Belátható, hogy túl rövid szakaszok felvétele azért, sem célszerű, mert az egyes csoportokba túl kevés adat esne, ami az áttekintést igen megnehezíti. Amennyiben a morfológiai és egyéb határfeltételek megengedik célszorű, ha a szakaszok legalább 20-30 kanyar adatait (ennek megfelelően az átlagos inflexiós távolság 20-30-szcro- sának megfelelő hosszúságú folyószakaszt) tartalmazzák. A fenti módon meghatározott, most már az adott szakaszra átlagosnak, vagy Jellemzőnek t.ekiuthotő paraméterek alapján egyszerűen eldönthető, hogy az igy kapott "ideális kanyar" a ko~) rábbi osztályozás szerint melyik típusba esik. Ha a paraméterek megfelolnek a fejlett kanyar minősítésnek és szórásuk is a tapasztalati utón mérlegelendő tartományon belül marad, az adatok szabályozási vonal torvek készítéséhez már felhasználhatok. XXX A kanyarok paramétereinek mérése és táblázatos összeállítása után a mért paramétereket valamilyet) módon ábrázolni kell. Az első és legkézenfekvőbb megoldás a paraméterek bossz-szelvényszerű feldolgozása. Ennek egy példányát a Sajó Homádtorkolat-országhatár közötti szakaszára a II.1. 7. ábra mutatja. Az ábra az Ívhossz és a kanyarulat! sugár hosszmentí változását tünteti fel úgy, hegy a mért értékek az adott kanyar tetőpontjának (egyeneseknél a hossz felének) megfelelő folyamkilomóterhez vannak rendelve. Az ábrán az Ívhossznál kis null-körrel megjelölve szerepel az egyenes szakaszok hossza is (természetesen kanyarulati sugár nélkül). Az álkanyarok a kanyarulati sugárnál ugyancsak kis null-körrel vonnak megjelölve. A védett kanyaroknál mért értékeket az «-jel mutatja. Az ábra alsó része az egyik lehetséges összevonást mutatja, ahol a kanyaríormák (kanyarok, egyenesek, álkanyarok) 5 km-enkénti öarabszáma látható. Az ábra a Jellemző szakaszok elhatárolásához ad segítséget. Azonnal látszik a Bán-pa-
