Csoma János: A korszerű folyószabályozás alapelvei és módszerei (VITUKI, Budapest, 1973)
IV. A folyószabályozás tervezése
121 rozása. Mint a II.2. fejezetben láttuk, a szelvény méretezéséhez közölt képletek az állandóikban szereplő mennyiségek miatt határozatlanok. Az állandókat a természetes állapothoz tartozó, egészséges szakaszra Jellemző szelvények adatai alapján lehet meghatározni, más szavakkal a tervezéshez fel kell venni a jellemző szélességet vagy mélységet. A keresztszelvények méretezésével kapcsolatban széleskörű vita alakult ki — ami még most sem zárult le megnyugtatóan - a szélességeket illetően. Az egyik szemlélet szerint a folyókat váltakozó szélességgel kell méretezni, mégpedig úgy, hogy az inflexióban a szélesség nagyobb és fokozatosan csökken a tetőpont felé, ahol a maximális mélység alakul ki. A másik szemlftet szerint a váltakozó szelvényszélessőggel történő méretezés kedvezőtlen, mivel a tetőpontinál szélesebb inflexiós szelvényben - ahol egyébként is adott a rossz gázló kialakulásának feltétele - nem indokolható a nagyobb szélesség. Újabban jelentkezik olyan törekvés is, hogy az inflexiós szelvényeket szűkítsék a tetőpontokhoz képest, mert Így kedvezőbb hidraulikai feltételek alakulhatnak ki a gázlóképződés megakadályozásához. Véleményünk és a tapasztalatok szerint hazai folyóinkon az azonos szélességű meder kialakítása a célszerű. ' • • A keresztszelvények méretezése után el kell készíteni a .mintakeresztszelvények rajzát és be kell illeszteni a tervezett u,1 vonalozásha, ahol ezek alapján már adódik a szabályozási vonal. Természetesen ezt a munkát megelőzi a vonalozás tervezése. 1 & A folyó vonalozásának helyszinrajzi tervezése során először el kell készíteni a.szabályozandó folyószakasz M = 1:5000, M = 1:10.000 vagy M ■= 25.000 méretarányú helyszinrajzán — a folyó méreteitől függően - a középvizi szabályozási vonalnak a szerkesztését. Első lépésként - az előzőekben ismertetett morfológiai vizsgálatokat figyelembe véve - az inflexiők és tetőpontok kiosztását kell elvégezni a folyó ritmusának megfelelően. Az inflexiók és tetőpontok kij#lö- • lése után kerül sor a szabályozási vonal, vagy a sodorvonal meghatározására. Általános tervben elégséges, ha minden kanyart csak egyetlen körivből álló homorú partjával és egy kisebb sugarú körből álló domború partjával jellemzőnk. E két köriv középpontja azonos, s a domború partot ábrázoló körvonal sugara a folyó szélességével kisebb. A homorú part szabályozási vonalát ábrázoló köriv sugarát R-rel, a domború part szabályozási vonalát ábrázoló köriv sugírát /R-b/-vel jelöljük. A kanyar két vége a két inflexiónál van. A kanyarulaton kivül az inflexiós szelvényen túl a szomszédos kányái' ellenkező értelmű görbülete kezdődik. Általános tervbe az inflexió tájékán semmi esetre sem iktassunk be egyenes szakaszt. Igaz, hogy egy fél, sőt talán egy egész me- derszálességnek megfelelő hosszúságú egyes partvonal az inflexiók tájékán megengedhető, ez a meder alakulására káros hatással nincs, mégis legjobb, ha ezeket elhagyjuk, mivel előnyük sincs. A részletes tervezés során, amikor már az egyes szabályozási művöket is megtervezzük, a kanyarulatokat ábrázoló körvonalakat a fejlettségi foknak megfelelően változó görbületU ivekkel helyettesi tjük. Az eddigiek alapján már meghatározhatjuk, mekkora sugara körívből állíthatjuk össze aj kanyarulatok homorú partjait. Nyilvánvaló, hogy a folyó homorú partját ábrázoló körvonal sugara! a folyó szélességénél kisebb nem lehet. IV.2.1. ábra; Fejlett kányái' R = 2 b esetén
