Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
11. Kaján Imre: Egy sikertörténet
11. EGY SIKERTÖRTÉNET figyelmet Az akkori kudarc hatása azóta is érezhető: Kellő bátorság és kitartás a szakma és politika részéről azóta sem kísérte az esetenként fel-felbukkanó régi-új elgondolásokat. De nem is hajóznak a Tiszán I Amint látjuk, a tiszai hajózás két világháború közötti történetére nem éppen illik a cím: siker. Pedig az elötervek elkészültek pl a Duna-Tisza-csatornára - ráadásul ugyanazokon a rajzasztalokon, mint a megvalósult duzzasztómúveké (Békésszentandrás, Tiszalök), tehát a M. kir Országos Öntözésügyi Hivatalban A tiszai hajózás ügyében hasztalan lobbyzó SAJÓ Elemér az alföldi öntözések ügyében is minden adódó alkalmat kihasznált. A már említett SZÉCHENYI-hajóút után 1933 decemberében Békéscsabára, búzakiállításra kísérte miniszterét. KÁLLAYT Itt a Körösvölgyi Vízhasznosító Társaság győzködte a politikust a Hármas-Körös hajózhatóvá tételének előnyeiről, gazdasági hasznáról. A miniszter szóbeli rendeletére (!) SAJÓ a Földmívelési Minisztérium Vízügyi Főosztályának kebelén belül (melynek ö volt az irányítója) egy tervező csoportot állított fel a körösi munkák előkészítésére, a tervek kidolgozására. Jóllehet az Öntözésügyi Hivatalt csak később hívták életre, mégis innen kezdődik a tanulmányunk címében Ígért sikertörténet. "Az 1930-as évek elején még csak két férfi volt, aki az öntözések bevezetésének szükségességét meggyőződésből időszerűnek tartotta: az egyik a Kormányzó, a másik Sajó Elemér királyi főmérnök volt." - így kezdi visszaemlékezéseit az Öntözésügyi Hivatal legfőbb szakmai irányítója, Lampl Hugó. SAJÓ Elemér azonban 1934-ben meghalt. Szinte utolsó intézkedése volt a fennemlített tervező csoport létrehozása. Tagjaiul NÉMETH Endrét, (a műegyetemi Vízépítés I. tanszék későbbi vezetőjét), TRÜMMER Árpádot (az öntözések ügyének legfőbb honi műszaki szakértőjét) és LAMPL Hugót, régi munkatársát jelölte ki - tehát csupa hozzá hasonlóképpen gondolkodó, az Alföld gondjaival teljesen tisztában lévő szakembert Ők voltak azok, akik a Körös-vidék hajózhatóvá tétele terveinek elkészítése mellett, egyáltalán nem mellékesen kidolgozták az Alföld öntözésének beruházási programját. Másképp hogyan is sikerülhetett volna mindössze néhány nap alatt (!) politikusok számára is érthető, rövid összeállítást készíteni a kérdést tárgyaló 1935. október 15-iki minisztertanácsi ülésre. (A dolog azért vált ilyen sürgőssé, mert GÖMBÖS Gyula miniszterelnök megneszelte, hogy politikai ellenlábasa, BETHLEN István a kormányzó kegyeit az Alföld öntözése ügyének elővételével keresi - tehát GÖMBÖSNEK is lépnie kellett...). Az ezután kibővített mérnökcsoport már LAMPL Hugó vezetésével 1936. májusára dolgozta ki részletesen a jövő terveit, melyet a már Darányi Ignác vezette kormányülés el is fogadott. A keretterv tartalmazta a Tiszalöki duzzasztó, a Keleti- és Nyugati főcsatorna, a Hármas-Körösön pedig a Békésszentandrási duzzasztó megépítését Kiegészítő létesítményként irányoz elő a Tiszántúlon két szivattyútelepet - Tiszafüred ill Hódmezővásárhely térségében - a hozzájuk tartozó öntözőcsatorna-rendszerrel együtt. (Az igazsághoz tartozik, hogy a kérdés ilyen hamar, kedvező irányban történő eldőltében szerepet játszott az is. hogy a kormányzó HORTHY fogadta az öntözésügy szakemberét LAMPLT, és az eredetileg negyedórányira tervezett, ám több, mint egy órásra nyúlt kihallgatás után a tervet teljes politikai súlyával támogatta, olyannyira, hogy később a munkálatokat többször is megtekintette, s részt vett az elkészült művek felavatásán is...) A tervezési munkálatok azonban gőzerővel folytak, csak akkor már - a fix pontot jelentő kormányzói akaratnak megfelelően is - az öntözésfejlesztés égisze alatt. Az 1936-tól a 2. világháború végéig öntözőmüvek épültek és vízlépcső-tervek készültek. így pl. a Tiszalöki vízerőműé és a Kárpátalján tervezetteké. Ezek a müvek természetesen mindkét célt szolgálták volna. Az öntözéshez szükséges visszatartott (duzzasztott) vizeken lehetett volna jól hajózni, csakúgy, mint az öntöző-főcsatornákon. Az 1933-ban megkezdődött tervezés 1936 nyarára a legkorábban munkába fogott Békésszentandrási duzzasztóművel jutott odáig, hogy a kivitelezést meg lehessen indítani. (Az 1936. október 1-én DARÁNYI Ignác által ünnepélyesen kiemelt első kapavágásnyi földet a szervezők díszes úrnába helyezve az öntözésekért egykor munkálkodó SAJÓ Elemér őrbottyáni síremlékére állíttatták fel, s ma is itt áll.) 1937 tavaszán miniszterelnöki rendeletre jött létre az Öntözésügyi Hivatal; elnöke a DARÁNYI előtti földmívelésügyi miniszter, KÁLLAY Miklós lett ( ő helyetteséül a műszaki tervezést kezdettől fogva irányító LAMPL Hugót nevezte ki). Közvetlenül a Hivatal megalakulta után tárgyalta a képviselőház, majd a felsőház a tiszántúli öntözések kérdését tárgyaló törvényjavaslatot. Az 1937. évi XX törvény megnevezte a tervezett (és már egyéb forrásból építeni kezdett) műveket, intézkedett az Öntözésügyi Hivatal jogállásáról és a Tisza-szabályozás érdekeltségeihez hasonlóan az öntözőtársulatok létesítéséről A törvény legfontosabb része azonban a munkálatok pénzügyi feltételét biztosító "öntözési alap" létrehozása volt: ebbe a már korábban, a megkezdett építkezésekhez rendelt összegeken túl, a következő 14 esztendőre évi minimum 5 millió pengőt rendelt. Kellett is, mert a gőzerővel folyó építkezések mellé új feladatok is társultak: az 1939-ben Magyarországhoz visszacsatolt Kárpátalján a Tisza felső folyásán építendő völgylározók előkészítésébe kezdtek. Ezek feladata a fölös tavaszi nagyvizek visszatartása lett volna az aszályos kisvizes nyári időszakra. A Taracon és a Visó 93
