Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
11. Kaján Imre: Egy sikertörténet
11. EGY SIKERTÖRTÉNET völgyében tervezett völgyzárógátas tározók tervezési előmunkálatai rendben megindultak, az új művek jól egészítették ki a korábban kidolgozott öntözési rendszert, sőt annak hatékonyságát-biztonságát is növelték volna. (A terület a második világháború után a Szovjetunió része lett, s a tározók megépítésére sohasem került sor.) 1940 nyarán felavatták az első elkészült művet, a tiszafüredi szivattyútelepre rákapcsolt első, 20.000 holdas öntözőrendszert. Ennek az első műnek volt egy aktuálpolitikai aspektusa is: a kormányzó HORTHYNAK a szivattyútelep jövendőbeli hatásterületén Kenderesen volt birtoka; ő az ottani aszályos tapasztalatai (pl. kiszáradt halastava) miatt szorgalmazta az öntözéseket. A tipikusan békeidőben szokásos nagyépítkezések az ország háborúba való belépése után is folytatódtak. Ebben nyilván szerepe volt annak is, hogy a Hivatal vezetőjét, KÁLLAY Miklóst 1942. márciusában HORTHY miniszterelnökké nevezte ki. aki igyekezett volt munkatársainak az egyre romló viszonyok között is biztosítani a normális feltételeket. A Hivatal új elnöke a korábbi helyettes, LAMPL Hugó lett. 1942. október 5-én az ország legfőbb méltóságainak jelenlétében felavatták a Békésszentandrási vízlépcsőt és hajózsilipet. Ugyanekkor készült el a Hortobágy-Berettyó új vasbeton árvízkapuja; ez amellett, hogy meggátolta a Hármas-Körös árvizeinek visszaduzzasztását, a főcsatornát hajózhatóvá is tette. A torkolattól nem messze lévő Mezőtúr lakói a vízpartra vonulva lelkesen éljenezték az előkelőségekkel teli első motoros hajó felfelé vonulását. Időközben megkezdődött a Keleti főcsatorna és a hódmezővásárhelyi szivattyútelep építése. Előbbinél két hatalmas teljesítményű kotrógép dolgozott, azok, amelyek korábban a Sió, Szamos és Kraszna új medreit is ásták (az impozáns, vonóvedersoros munkagépek működését a kormányzó és felesége is megtekintette). A Főcsatorna Tiszalöki kiágazásánál kőpartvédezet készült. A hódmezővásárhelyi szivattyútelepet és a hozzá tartozó csatornahálózatot kettős funkcióra: tavaszi fölös belvizek Tiszába, nyáron pedig a folyóból öntözővíznek a csatornába emelésére tervezték. Ezeknek a műveknek a befejezésére csak a második világháború után, a háborús károk felszámolását követően kerülhetett sor. Az Alföldön folyó harcok idején a szivattyútelepek, gátak, a szolgálati telefon és elektromos hálózat, a csatornaműtárgyak (hidak, átereszek, bújtatok) komoly károkat szenvedtek. A Keleti-főcsatorna munkagépeit (méretük miatt) nem sikerült a megszállóknak elhurcolniuk, de a mozdítható (és nélkülözhetetlen) alkatrészeket elvitték. Ugyanígy járt az épülő hódmezővásárhelyi telep is, ahonnan építési anyagokat, beszerelésre váró gépészeti berendezéseket vittek el - a helybéliek! (A hódmezővásárhelyi polgármester a Hivatal kárfelmérőit a zár alá vett telepre sem engedte be, miközben onnan szerszámokat és anyagokat rekviráltak.) A Hivatal működésének utolsó kiemelkedő eseménye a hódmezővásárhelyi reverzibilis szivattyútelep ünnepélyes átadása volt. A rendszert 1947. májusában TILDY Zoltán köztársasági elnök helyezte üzembe. 1948-ban a Hivatalt a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályába olvasztották be. Ezzel megszűnt a vízügy akkori, utolsó önálló intézménye (a társulatokat is ebben az évben államosították). A Hivatal által megkezdett munkák ( a határon túlra kerültek kivételével) azonban tovább folytak. Még a megszüntetés előtt egy évvel, 1948. augusztusában megkezdődött Dunaharasztinál a Duna-Tisza-csatorna építése (tudjuk: pár év múlva abba is maradt, s azóta sem készült el), s ha kényszermunkával is (politikai elitéltek dolgoztatásával), de folytatódott a Tiszalöki vízlépcső megépítése. Ennek felavatására 1954. májusában került sor. Az ezekben az évtizedekben befejezett Keleti- majd Nyugati-főcsatorna a Tiszántúl öntözésének nélkülözhetetlen műveivé váltak. Az Öntözésügyi Hivatal szakemberei megtették, amit rájuk rótt a kor kihívása: SZÉCHENYI Tiszavölgy rendezésének befejező lépéséhez az öntözéses gazdálkodáshoz teremtették meg a műszaki feltételeket. S ha Így az ezredvég felé a "gazdasági körülmények" nem is teszik mindig lehetővé a műveknek az optimális kihasználását, azok mégis: már megvannak, s várják jobb sorsukat. Az, hogy megvannak, nem kevés, mert ma nehezen születhetnének meg. Mint ahogyan nagyon hiányzik a Duna-Tisza közén az egykor, a még az Öntözésügyi Hivatal által szorgalmazott Duna-Tisza-csatorna. Az öntözés az Alföldön a két világháború közötti Magyarország gazdasági kényszere volt. Az azonban, ahogyan ezt a SAJÓ Elemér kinevelte mérnökgeneráció elvégezte, már a jövőbe mutatott: itt sikerült elsőként a tervszerű, összehangolt vízgazdálkodási tevékenységet megvalósítani: a tiszántúli öntözések keretterve az 1954-től, ill. a hatvanas években új alapokon kidolgozott Országos Vízgazdálkodási Kerettervnek módszertani előzménye volt. A kérdéskör fontosabb forrásai A Magyar kir. Országos Öntözésügyi Hivatal éves jelentései, l-VIII. Budapest Szemelvények a magyar öntözés történetéből, Budapest, 1988 94
