Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
11. Kaján Imre: Egy sikertörténet
11 EGY SIKERTÖRTÉNET SAJÓ Elemér miniszteri tanácsos, a Földmívelésügyi Minisztérium vízügyi műszaki csoportjának vezetője már 1919-ben az új ország vízügyi tervein dolgozott Közvetlenül a háború után hosszú távon megtérülő beruházásra gondolni sem lehetett, csak gyors eredményeket hozóra. így született a Csepel-szigeten a budapesti ipari és kereskedelmi kikötő, és a Kvassay- ill. Tassi-zsilippel a Soroksári-Dunaág csatornázása A művek látványos sikere után SAJÓ előléphetett azzal a tervezettel, mely a magyar vízügyek akkori keretterve volt, s amelyben a tiszai hajózás fejlesztése az egyik kulcskérdésként szerepelt. ("Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása tárgyában", 1930.) Művében a viziutakról általában hangsúlyozza, hogy olyan alacsonyan fekvő országban, mint Magyarország, szinte adja magát a vízi szállítás, hiszen alig kerül többe kiépítése, mint a vasúté, üzeme pedig olcsóbb. Felhívja viszont a figyelmet arra a sajnálatos jelenségre, hogy nálunk, ahol van viziút. ott sincs jó összeköttetése sem a közutakkal, pláne nem a vasutakkal. (Dr. DEÁK Antal András kutatásaiból tudjuk, hogy a vasút és gőzhajózás XIX. század közepi érdekellentéteinek tartós maradványa ez...) Megjegyzi: a vízi tömegáru-szállítás sehol a világon nem árt a vasútnak, hiszen az a minőségi szállításban drágább tarifákkal (és kevesebb munkával) beszedheti ugyanazt a bevételt, ugyanakkor "a viziutak általános kiépítése egyenértékű lesz azzal, mintha a vasút tarifáját egynegyedére szállítaná le!" Az "Emlékirat..." a Duna-Tisza-csatornának kiemelt helyet szentelt. Hangsúlyozta, hogy ma még (1930.) nincsenek meg a feltételei a munka elkezdésének, de a terveket el kell készíteni, egy majdani jobb helyzetben reménykedve. A Pestről kiinduló Szolnokig, vagy Szegedig húzódó csatorna megépítését 8 év alatt lehetne elvégezni, melynek 2,6 millió napszáma a csúcsévekben 8000-rel csökkentené a munkanélküli ínségesek számát is. A fő gond a tiszai hajózás kérdésében kétségtelenül a dunai összeköttetés volt. Már 1928-ban felszólalt a Parlament alsóházában GRAEFFL Jenő képviselő a Duna-Tisza-csatorna érdekében, hangsúlyozva: a magyar búza mázsája 1 pengővel drágább, mint a tőzsdei ár, a drága szállítás miatt. Ugyanezt sérelmezte ELEK István, szolnoki főorvos, az Alföld Bizottság tagja, kiemelve: a bécsi tőzsdéről kiszorult a magyar búza, mert az olcsón szállítható szovjet búza kelendőbb 1932- ben gr KLEBELSBERG Kuno, Szeged képviselője követelte az 1840. évi XXXVIII. te. végrehajtását (ez a tv. volt az, amely a Duna-Tisza-csatorna társaságról és egy Pest-Szeged ill. Pest-Szolnok csatornáról intézkedett, ám akkor csak a tervezés előmunkálataiig jutottak...). A csatorna ügye tehát a harmincas évek elején a közélet levegőjében volt. Hiába hangsúlyozta Sajó Elemér az Alföld Bizottság 1932. évi ülésein (Szolnokon és Szegeden),hogy jelenleg nincs a kormányzatnak a Duna- Tisza csatornára 100 millió pengője, s hogy a Szeged-Szolnok közötti vízrendezés a jövendőbeli csatorna előmunkálata, az érdekelt városok (Szeged és Szolnok mellett még a Körös-torkolat közeli Csongrád is) komoly lobbyzásba kezdtek a csatornatorkolat "megszerzéséért"! Szegednek a tiszai téli kikötőt (elkészült 1932-ben, 60 hajó számára) sikerült megkapni Szolnokon a Tisza- parton átrakodó gabona-tárház és kikötő épült (vasúti összeköttetéssel!). 1933- ban volt 100 éve, hogy SZÉCHENYI István 1833. szeptember 3-án elsőként felhajózott (az Al-Dunáról jövet) a Tiszán, s kikötött Szegeden. A nevezetes esemény emlékére a KÁLLAY Miklós vezette Földmívelésügyi Minisztérium emlék-hajóutat szervezett, melyre meghívta az akkori magyar politikai élet valamennyi, a tiszai kérdésben érdekelt résztvevőjét. Ott volt az úton az alföldi öntözések ügyét sürgető HORTHY, a kereskedelmi, pénzügyi, mezőgazdasági, igazságügy és belügyminiszter, az Országgyűlés felső- és alsóházának számos tagja, a minisztériumok vezető szakemberei, megyei és városi vezetők, a MÁV és MFTER vezérkara, bankárok, kereskedelmi szakemberek, a térség gazdasági és műszaki szervezeteinek kulcsfigurái, birtokosok és természetesen a sajtó is. A SZÉCHENYI István emlék-hajóút valós indoka az Alföld gazdasági jövőéért való lobbyzás volt: az öntözések és a viziútfejlesztés kérdéseit jól előkészített, térképekkel, táblázatokkal illusztrált előadásban tárta az érdekeltek elé a fő szervező (és lobbysta) SAJÓ Elemér. A hajón szorgoskodó szakembereket jól támogatta a partmenti lakosság is: zászlók lengetésével, rezesbandákkal vonultak a Tiszához, s hatalmas táblákon (a mai óriásplakát archetípusain...) mutatták fel kívánságaikat. A meghívottak listáját jól állították össze a Földmívelésügyi Minisztériumban: az itt tárgyalt kérdések fontosságáról három jövendő miniszterelnök (DARÁNYI Kálmán, KÁLLAY Miklós és IMRÉDY Béla) is személyesen győződött meg jó előre. A kormányzó csak a második napra szállt be a hajóra: Szolnoktól Csongrádig utazott a Tiszán, s közben szűkebb környezetével hallgatta SAJÓ Elemér előadását. Az ezt követő élénk eszmecsere után HORTHY a sajtónak így nyilatkozott: "Ennek a tanulmányútnak eredménye lesz. mert mindenki kitartással küzd azért, hogy a magyar hajózást ezen a gyönyörű magyar folyón minél hamarább megteremtse " A tiszai hajózás a két világháború között - a nagyívű tervek és nekirugaszkodások ellenére - csak vágy maradt. Mire az ország elég erős lett volna a tervek megvalósításához, jött a háború, s oda koncentrált minden 92
