Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
10. Fejér László: Sajó Elemér és a két világháború közötti korszak vízügyi politikája
10. SAJÓ ELEMÉR ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI KORSZAK VÍZÜGYI POLITIKÁJA kényesebb feladatokat kell megoldani, ahol a nagy kockázatot nem lehet a vállalkozóra hárítani Mindezeken túl szükség van a magánmérnöki és vállalkozói gárda kifejlesztésére, hiszen a vízimunkák speciális szakértelmet és tudást igényelnek, amelyek csak folyamatos munkaellátottság mellett sajátíthatók el Speciális vízépítő vállalatok kialakulását csak úgy lehet elősegíteni, ha a versenytárgyalásoknál nem a legolcsóbb, hanem a legmegbízhatóbb ajánlatokat részesítik előnyben. Nagyobb tervek és az elért eredmények ismertetése Múlhatatlanul szükséges a társadalom figyelmének felkeltése a vízimunkák tervei és eredményei iránt Az érdeklődésből gondolatok, javaslatok, tervek, alkotások fakadnak. A külföldi eredmények figyelemmel kisérése, a nyelvismeret haszna A háború utáni helyzetben a nemzetközi (főleg a szomszéd országbeli) kapcsolatok megsokszorozódtak, a közös feladatok ellátása fokozott nemzetközi tevékenységet igényel a vízügyi szolgálattól. Ugyanakkor a nemzetközi szakirodalom nyomon követése, az újabb szakismeretek elsajátítására a szolgálat tisztségviselői karának a korábbinál jóval nagyobb szüksége van az idegen nyelvek ismeretére. Az összes vízi ügyek egyesítése. Racionalizálás az adminisztrációban A világháború előtt nagy bajokat okozott a vízügyeknek három minisztériumba12' történt széttagolása. Szükséges, hogy a jövőben a társulatokkal kapcsolatos valamennyi műszaki ügy, a közegészségügyi mérnöki szolgálati ügyek, valamint a belterületi vízi kérdések valamennyi ága-boga a földművelésügyi minisztérium alá tartozó vízügyi szolgálat felügyelete alá kerüljön. Mindezek mellett szükséges volna, ha a közgazdasági adatok, ill. a vízügyi területre vonatkozó bel- és külföldi statisztikai adatok nagyobb mértékben a szolgálat rendelkezésére állnának. Az "Emlékirat...'' formáját és tartalmát vizsgálva méltán tekinthető az 1950-es évektől folyamatosan készülő vízgazdálkodási kerettervek előfutárának. Abból kiindulva, hogy a gazdasági válság múltával bekövetkező konjunktúra időszakát már kiérlelt elképzelésekkel, kész tervekkel kell segíteni - SAJÓ Elemér döntően a vízhasznosítási feladatok megfogalmazását tartotta elsődlegesnek. Megítélése szerint a vízgazdálkodás struktúrájában alapvető változás zajlott le, hiszen a vizek kártételei elleni védekezés műszaki feltételei addigra már zömmel adottak voltak, viszont a gazdasági fejlődés kényszere a mezőgazdaság és az ipar folyamatosan növekvő vízigényeinek kielégítését, valamint az ily módon létrejött többlettermék vízi úton történő szállítási lehetőségeinek bővítését állította a vízgazdálkodási tevékenység középpontjába Nem tagadva tehát az ármentesítési és belvízrendezési feladatok szükségességét, az "Emlékirat..." elsősorban az öntözés, a vízellátás és víziút-fejlesztés kérdéseit boncolta behatóan. Jellemző SAJÓ Elemér és a kor gondolkodására, hogy a mezőgazdaság és az ipar fejlődésében (fejlesztésében) nem látta meg a század második felében immár az egész világot fenyegető globális veszélyt: a környezetkárosítást és - pusztítást. A környezetszennyezés mértéke akkoriban még nem volt elviselhetetlen, s kevesen vették észre, hogy a nagyipar fejlődése során nemcsak a nyersanyagokat használja fel szinte mértéktelenül, hanem fogyasztja az élővilág természetes környezetét, s "fogyasztja" magát az embert is. A vizek szennyeződésének problematikája így nem is jelenhetett meg az "Emlékirat..." oldalain. Mindezeket figyelembe véve érdekes összevetés kínálkozik abból, ha a SAJÓ Elemér által megfogalmazott főbb feladatokat sorra vesszük, s áttekintjük, mi valósult meg belőlük az 1945-ig terjedő korszak másfél évtizede alatt. A nemzetközi tapasztalatok hatására (ahol eredményesen használták fel a vízimunkálatokat a válság okozta munkanélküliség enyhítésére) és a hazai szükségletek sürgető voltának felismerése alapján a programban, mint már említettük jelentős helyet kapott a víziutak fejlesztése. Ezt a Duna esetében a Gönyü feletti kb. 40 km-es szakasznak a csehszlovák kormánnyal egyetértésben elvégzett kisvízi szabályozásával látta elérhetőnek, de különös figyelmet fordított a tiszai hajózás megteremtésére is. Az ármentesítések következtében ugyanis a hullámterek összeszűkültek, a folyó kevesebb vizet tudott medrében tárolni, gyakoribbak és tartósabbak lettek a kisvizek. Ugyanakkor az 1910-ig végrehajtott folyószabályozások következtében megrövidült folyóhosszon a változatlan szintkülönbség miatt gyorsabban futottak le a vizek, amelyek aztán az alsó szakaszon torlódtak. így az alsó szakasz vízlefolyási viszonyainak javítása is alapvető feladattá vált. Ezzel együtt a rossz, sekély gázlók megszaporodtak és akadályozták a hajózást. A két világháború között a Szolnok alatti szakaszon sikerült a kisvíz-szabályozást úgy végrehajtani, hogy a legkisebb mélység a "O" vízállás felett 8 dm-ről 16 dm-re emelkedett. A tiszai hajózás fejlődését akadályozta, hogy a dunai víziút csak az országhatáron túlról kb 800 km-es kerülő úton volt elérhető. SAJÓ Elemér "Emlékirat...''-ában foglalkozott a Duna-Tisza-csatorna megépítésének gondolatával is, azonban ennek kivitelezésére azóta sem akadt kormányzat, noha többször felmerült a munka elvégzésének szükségessége. Az egész víziút-fejlesztési programból - melynek előzményeként az 1920-as évek végére Budapest alatt megépült a Csepeli Szabadkikötő és a főváros árvízi biztonságát szolgáló (hajózsilippel is ellátott) Kvassay88
