Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

II. Völgyképző folyók

Mederüstök és sziklaszirtek az al-dunai-áttörésben. A rajzok a Vaskapu-erőmű építése előtti helyzetet mutatják. A múlt századi szabályozások során, a térképen bekeretezett, illetve a hossz-szelvényen a talpvonal alatt jelzett helyeken, 2 m mély csatornákat robbantottak a sziklába, hogy a hajózást biztonságosabbá tegyék. Ezek közül a leghosszabb, a Vaskapu-csatorna 2,2 km-es volt. A szabályozásból kimaradt részek a hosszszelvényen a kisvízszint fölé magasodnak. A duzzasztógát néhány évvel ezelőtti megépítését követően a vízszint a szoros teljes hosszában megemelkedett, így ma már az összes sziklaszirt mélyen a víz alatt található (Lászlóffy W. nyomán)

kimagasodó sziklaszirtek. Ilyenek elsősorban áttöréses völgyekben, a folyó munkájának tartósan ellenálló, kemény kőzetsávok mentén fordulnak elő. A Rajna Hunsrück és Taunus hegységek közötti áttöréses szakaszán - ahol a folyó devon időszaki kőzeteket harántol —, kemény kvarcitszirtek bukkannak elő, pl. a Mäuserturm, az Egerek tornya sziklaszigete. Hasonló szirtek jellemezték a szabályozás előtt a Vaskaput is. Példáink is jól mutatják, hogy az eltérő keménységű kőzetekbe mélyített áttöréses

völgyekben a szélsőségesen mély üstök és a medret elsekélyesítő szirtek egymás tő- szomszédságában fordulnak elő.

A mederfenéken gyakran hatalmas, különálló sziklatömbök találhatók. Ezek a lejtő magasabban fekvő szakaszairól mosódnak, töredeznek ki természetes vagy mesterséges úton, és a folyóba omlásuk után helyben maradnak. Az áramlás legfeljebb kis szakaszon képes ezeket megmozgatni, amíg a vízsebesség csökkenése nem kényszeríti a folyót sziklaterhe lerakására.

52