Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

VIII. Megzabolázott folyók

Itáliai hajózsilip (G. A. Böckler: Theatrum machinarum, 1673)

lehetővé tette belvízi utak kialakítását. A szélrózsa majd minden irányába szétfutó francia folyókat már igen korán csatornákkal kötötték össze. 1666 és 1681 között építették meg egy régi római út mentén a Garonne keleti meghosszabbításaként a Canal du Midit. Ez a csatorna, miközben közvetlen kapcsolatot biztosított az Atlanti-óceánhoz tartozó Vizcayai-böl és a Földközi-tenger Oroszlán-öble között, megkönnyítette a két nagy francia kikötőváros, Bordeaux és Marseille közötti összeköttetést is. A 241 km hosszú csatornán 65 zsilip biztosította a hajók áthaladását.

A másik fontos tengely észak-déli irányban szeli át a Francia-középhegység területét. A legfontosabb csatorna a Loire-t és a Saőnc folyót összekötő, 1784 és 1790 között megépített Canal du Centre. Természetes folytatásai északon - a Loire, a Szajna, a Schelde, a Maas és a Rajna — küllőszerűen szétfutnak. Délen viszont a Saőne-ban és a Rhőne- ban egyesülnek. A csatorna az ország két legfontosabb gazdasági körzetét, a Párizsimedencét és a Rhőne-Saőne-medencét kapcsolja össze. A 114 km hosszúságban 63 zsilip épült. A Loire-t egy mellékcsatorna kialakításával tették még jobban hajózhatóvá.

Az akkoriban elmaradott Poroszország felhasználhatta a nyugat-európai tapasztalatokat. A poroszok holland és hugenotta mérnököket hívtak az országba. A XVII— XVIII. században kiásott csatornák lettek a mai, az Elba és a Visztula között húzódó csatornarendszer alapjai.

Jelentős erőfeszítések történtek a belvízi hajózás fejlesztésére Oroszországban is. Már

193