Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
VIII. Megzabolázott folyók
Modern hajózsilip működés közben (az American Waterways Operators Inc. nyomán) I. Péter cár felismerte, hogy az országon belüli távolsági közlekedés legnagyobb problémája, hogy a Volgát és a Dont nem köti össze hajózható csatorna, ezért 1698-ban több tízezer jobbágyot rendelt az építésére. A fáradozások azonban nem hoztak eredményt, a vízbetörések ugyanis megrongálták a zsilipeket, és 4 km hosszúságban tönkretették a mesterséges medret is. Több sikerrel jártak I. Péter elképzelései az északi területeken. Miután 1703-ban elkezdték az 1712-től az ország hivatalos fővárosának számító Pétervár építését, 1722- ben elkészült a Volga és a Balti-tenger közötti első víziút, a Visnyij Volocsoki csatorna, mely a Tvercából, a Volga egyik mellékfolyójából kiindulva az Ilmeny-tóba ömlő Mszta felső szakaszához vezetett. Keresztülhaladt a Ladoga-tavon is, azonban a tó hullámzása számos problémát okozott, és így 1725-ben megkezdték egy, a tótól délre húzódó csatorna építését. Ez több mint egy évszázadig teljesítette feladatát. Mivel azonban mélyebb merülésű hajók számára már túl sekély volt, a XIX. század elején két új csatornát építettek, amelyek közül az 1810-ben elkészült Mária- csatornán még századunk közepén is sok hajó haladt át. A folyókkal sűrűn átszelt Európa egészen napjainkig a csatornaépítés legfontosabb színtere maradt. Egyre több vízválasztót szeltek át mesterséges víziutak. Európa nyugati felén a Rajna, keleti végein pedig a Volga lett a belvízi hajózás főütőere. Franciaország, az európai belvízi hajózás egyik úttörője, víziúthálózatát többek között a Rajna-Rhőne-csatorna (1834), a Rajna—Marne-csatoma (1853), a Marne— Saőne-csatoma (1907) és a Keleti-csatorna (1892) kiépítésével gyarapította. Bajorországban ezekben az években készült el a Dunát és a Majnát összekötő Lajos-csator- na (1836-1845). Ezek a csatornák végeredményben mind viszonylag kis hajók számára készültek. Nagyon sok problémával járt a vízválasztókon történő áthaladás is. A Volgát és a Balti-tengert összekötő csatornán például 40 fából épített zsilip, 27 gát és 19 túlfolyómedence tette lehetővé — és nehezítette is meg egyúttal — az átkelést. A csatornán legfeljebb 70 t-ás hajók haladhattak keresztül, de még ezeket is többször át kellett rakodni. A franciák is még a hagyományos folyami hajózás igényeit vették figyelembe, amikor mesterséges víziútjaikat 300 t-ás hajók számára tervezték. A Rajnán például már 400 t 194
