Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

VIII. Megzabolázott folyók

csőn megfizethető kulik tömege várakozott a megbízatásra, a Volgán pedig jobbágyokat fogtak be a vízi járművek elé. így a földesuraknak nem kellett az igavonó állatok befogásához is elegendő szélességű vonta- tóutat építtetni. Az emberek viszont még a keskeny szurdokok falára tapadó szűk ösvényen is elfértek. A talán leghosszabb és legszédítőbb vontatóösvényt ajangce-szur- dok függőlegesen leszakadó falába vájták. Ez a híres Császár-ösvény.

Azokban az országokban, ahol az emberi szabadságot nagyobb becsben tartották, igavonó állatokat fogtak a hajók elé. Ehhez azonban kikövezett parti útra is szükség volt. A Rajnán és a Dunán, ahol a múlt század elején a növekvő kereskedelmet már csak egyre nagyobb hajókkal tudták lebonyolítani, elsősorban lovak vontatták a hajókat.

A folyami közlekedés legvakmerőbb artistái azok voltak, akik a veszélyes zuhatagos szakaszon vállalták a kormányzás feladatát. Már-már művészetté tökéletesített szakértelmükkel úgy kellett navigálniuk, hogy egyrészt kikerüljék a zuhatagban, illetve az alatta képződött örvényeket, másrészt pedig a hajót abban a kétoldalról veszélyesen ágaskodó szirtekkel határolt keskeny sávban tartsák, amelyet a sodorvonal mélyített a zuhatag sziklaágyába.

Bármennyire fáradságos és veszélyes volt a hegymenet, a nagyobb kockázatot a völgymenet jelentette. A Jangce szurdokaiban a víz heves sodrása nem tette lehetővé, hogy közben még mélységméréseket is végezzenek. A feladat a kapitánytól és a révkalauztól villámgyors reagálást követelt. A hajónak a rohanó áradatként zúgó sodorvonal sávjában kellett maradnia. Ha

A hegymenetben haladó hajókat régen, egészen az újkorig, állatok vagy emberek vontatták a folyókon felfelé. A kormányos ügyességén múlt, hogy a hajót sikerül-e menetirányban tartani (Gent városát ábrázoló, 1534-ből származó körfestmény nyomán)

189