Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
I. A szárazföldek erei
szállít. Amikor a Mississippin árhullám vonul le, az Ohión pedig kisvíz van, egyesülésük után, Cairótól lefelé, a Mississippi medrének keleti oldalán vagy száz mérföldön keresztül követhető az Ohióból származó, mintegy negyed mérföld szélességű tiszta vízsáv. Ez élesen elkülönül a Mississippi zavaros, sárgás vizétől. A bizonyos területegységekre megadott vízfolyáshossz (pl. km/km2), azaz a völgysűrűség minden vízhálózat fontos jellemzője. Értéke elsősorban a csapadékmennyiségtől, a kőzetminőségtől, az eséstől és a növényborítottságtól függ. Azonos csapadék- és párolgásviszonyok mellett például mészkövön ritkább, magmás kőzeten sűrűbb völgyhálózat alakul ki. A repedésekben gazdag mészkő ugyanis nem teszi lehetővé sűrű felszíni vízpályák kialakulását. Az egymással összefüggő víznyelők - a Salz- kammergut területén négyzetkilométerenként 450-et is találhatunk — és a kevés, de bővizű karsztforrás erősen lecsökkentik a forrásból táplálkozó folyók számát is. A Boden-tó tágabb környezetét ábrázoló térképen például jól elkülöníthető a Sváb- Alb előterének vízzáró talajon létrejött sűrű és a Sváb-Jura mészkőfennsíkjának ritkább vízhálózata. A térképet az Alpok harmad- időszaki üledékekből álló, illetve fiatal morénákkal takart előtere, valamint az Alpok északi vonulatainak vízhálózat-rajzolata egészíti ki. A jól fejlett folyórendszerek alaprajzát a következőképpen képzelhetjük el: a hosszanti irányban elnyúló medence hossztengelye mentén foglalt helyet a főfolyó, amely a legjelentősebb forrásból táplálkozik, és az egész rendszer leghosszabb vízfolyása. Mellékfolyóival kiegészülő vízhálózata egy fa rajzolatára emlékeztet, ahol a főfolyó a fa törzse, a belétorkolló mellékfolyók a fa A Duna és mellékfolyóinak évi közepes vízhozama m3/s- ban (Lászlóffy W. nyomán) 19
