Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

IV. Vízesések, zuhatagok

A Staubbachfall a Lütschine- völgyben, az alpesi vízesések jellegzetes példája. A víz a gleccservölgy peremén hullik alá (G. Wagner nyomán)

A vízesések és zuhatagok gyakran a felszínre bukkanó keményebb kőzetsávok menténjönnek létre. Az ábrán vízeséssorozat (kaszkád) látható (W. M. Davis és R. Kettner nyomán)

színre bukkanásánál alakulnak ki. A törés- és a réteglépcsők sokszor több száz kilométer hosszan követhetők. A lépcsőperemet harántoló folyókon vízesések alakulnak ki. Az egymás melletti vízfolyások vízesései mintegy vízesésvonalat alkotnak. Az elnevezés az észak-amerikai Appalache-hegy- ség keleti előterében lévő Fall Line nevéből származik, amelynek vízesései a hullámos felszínű Piedmont-fennsík és az atlanti Parti-síkság közötti lépcsőn buknak alá. Ha- sonló vízesés vonalak rajzolódnak ki az Amazonas-, a Kongó-medence peremén és még Földünk sok más területén is. Mivel az egymás fölött elhelyezkedő kemény és puha rétegek többször is váltakozhatnak, előfordulhat, hogy a folyó újabb és újabb, különböző korú, kemény réteget harántol. Ezeket áttörve egész vízeséssorozatot hoz létre. Hasonló vízeséssorozat jön létre akkor is, ha egy gyűrt vagy csupán hullámos térszínen keresztülhaladó folyó többször is metszi ugyanazt a kemény kőzetréteget, így alakultak ki a Nílus nevezetes zuhatagjai Kartúm és Asszuán között. A vízszintesen települt núbiai homokkőrétegekbe 100-350 m mélyen bevágódó folyam hat, egymástól távoli ponton elérte a homokkő alatt fekvő, hullámos felszínű, igen kemény kristályos alapkőzetet. Ezen a felszínre bukkanó ke103