Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
III. Forradalmi események a folyók életében
teké pedig 6-10 °C-kal csökkent. Az éghajlatváltozás - bár helyi sajátosságok módosíthatták — a Föld különböző területein azonos időben ment végbe. A többszöri jég-előrenyomulás és -visszahúzódás ma már általánosan elfogadott elmélete adta meg a kulcsot az ősfolyamvöl- gyek rejtélyéhez is. A glaciális sorozat A. Penck által kialakított, a fenékmoréna-tér- színeket, a végmorénákat, az olvadékvíz- síkságokat (sandr-mezők) és az ősfolyam- völgyeket egyaránt magába foglaló modellje egyértelműen kapcsolatot tételezett fel a jégtakaró, a glaciális lerakódások, az olvadékvizek és e völgyek között. A Közép-európai-síkvidéken az északnak tartó folyóknak a Skandináviából előrenyomuló jég falként állta útját. A korábbi völgyszakaszokat a jég betakarta, majd visszahúzódása után vastag glaciális lerakódással fedte be. A jégtakaró azonban nem csupán pusztítást végzett. Olvadékvizei révén új lefolyási pályákat is kialakított. Mivel a déli pereméhez szintén dél felé egyre magasodó terület csatlakozott, az új völgyek, vagyis a mai ősfolyamvölgyek a jég határával nagyjából párhuzamosan alakultak ki. Ezekben találtak lefolyást az északról érkező olvadékvizek éppúgy, mint a délről jövő és továbbhaladásunkban a jég által megakadályozott folyók. A völgyek térbeli elhelyezkedése elsősorban a jégtakaró olvadási ritmusától függött. A jégtakaró északra való visszahúzódását ugyanis kisebb éghajlat-ingadozások gyakran megszakították, amelyekhez újabb peremi völgyek kapcsolódtak. A Közép-európai-síkvidék legfontosabb ősfolyamvölgyei (délről északra, a fiatalodás sorrendjében) a Wroclaw-bré- mai-, a Glogów-baruthi-, a Varsó-berlini- és a Torun-eberswaldi-ősfolyamvölgy. A mai Alsó-Elba és folytatása annak az ős- folyamvölgynek volt része, amely magába fogadta a Wesert és a Rajnát is, és a később a La Manche csatorna által kiszélesített árok mentén ömlött az Északi-tengerbe. Amint a jég lassan visszahúzódott, a folyók azonnal az általános lejtéseknek megfelelő lefolyást kerestek maguknak észak felé. Az Északi-tenger északi részét azonban a jégtakaró maradványai foglalták még el. így a jég előterében nagy kitelj edésű beltó duzzadt fel, amely elöntötte a későbbi La Manche csatorna árkát is. A jéggát olvadásával egy időben csökkent az ősfolyamvölgyek jelentősége. A térszín általános lejtése erősebbnek bizonyult a jég által hátrahagyott fenék- és végmorénák gátló hatásánál. Amikor pedig a mai Baltitenger medencéje is megszabadult a jégtől, az Odera Oderbergnél, a Visztula pedig Bydgoszcz térségében átvágták a glaciális lerakódásokat, és az északnak lejtő térszínen kialakították alsó szakaszukat. A jégtakaró olvadását és az ehhez kötődő irányváltozásokat követően az egykori ősfolyamvölgyek hosszú szakaszai - amelyeken évezredeken át hatalmas folyamok öm- löttek végig — elvesztették korábbi vízgyűjtő területük nagy részét. így e völgyekben ma sokszor csak kis másodrendű folyók találhatók, vagy éppen csak nedves, mocsaras mélyedések foglalnak helyet. Néhány régi, elhagyott völgyszakaszon kétirányú lefolyás alakult ki. így például Berlintől keletre a Vörös-Luch völgye egyaránt adózik az Oderának és az Elbának is. Bizonyos szakaszokon azonban, mint például torkolata előtt az Elba, a mai folyók is az ősfolyamvölgyek irányát követik. A jégkori felszínfejlődés eredményeként bizonytalanná válik a folyók futása azokon a fiatal morénavidékeken is, ahol a holtjégdarabok elolvadását követően medenceszerű mélyedések maradtak vissza. Ezek a területek, ha egyáltalán lefolyásosak, még a nagy folyók közvetlen közelében is csak nehezen kapcsolódnak a fő vízfolyások vízgyűjtőjéhez. A mélyedésekben összegyülekező vizek e térszíneken a megtelepedést és a szántóföldi művelést is lehetetlenné teszik. Hasznosításukra így gyakran csak külön emberi beavatkozás, például csatornaépítés nyomán kerülhetett sor. E területek88
