Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)
1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.5 Szántóföldi öntözés
nyári szárazságba, pl. káposztafélék, paprika, uborka, zeller, illetve a másodvetésű zöldségnövények. öntözést esetenként megkívánó zöldségnövényekhez tartoznak azok a zöldségnövények, amelyeknek gyökérzete már szélesebb térben és mélységben hállózza be a talajt. A levélzetük kevesebb vizet párologtat, illetve a párolgást bizonyos mértékben befolyásolni tudják (pl. kutikula, viaszbevonat, szőrzet stb.). A tenyészidejűk többnyire olyan időszakra esik, amikor a természetes csapadék és a talajban tárolt téli nedvesség kielégítő a növekedésükhöz. Ezek a növények a fejlődésük meghatározott szakaszában (kritikus időpont) vagy a szokásosnál szárazabb időjárási körülmények között néhány (2—4) esetben öntözve biztonságosabban ter- melhetők és a terméshozamuk kiegyenlítettebb. Ebbe a csoportba soroljuk a rövid tenyészidejűek közül a fejes salátát, a spenótot, a retket. A hosszú tenyészidejűek közül a paradicsomot, az uborkát, a sárgarépát, a petrezselymet. Az öntözést nem kívánó zöldségnövényekhez sorolható növények gyökérrendszere lassan fejlődik, és föld feletti szerveiken a vízfogyasztást egyensúlyba tudják hozni. Az évek többségében a fejlődésükhöz természetes körülmények között is elegendő csapadékot kapnak. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a görög- és sárgadinnyét, a tököt, a vöröshagymát és a fokhagymát. A zöldségfélék termelésénél ma már kizárólag csak az esőztető öntözést alkalmazzuk. A nagyüzemi zöldségtermelés feltételeinek a régebbi években elterjedt lapátoló, sávos csörgedeztető, barázdás és a bolgár ka- lickás öntözési módszerek már nem felelnek meg. A zöldségfélék jelentős termelési költséggel előállított, értékes növények. Ugyanakkor rendszerint nem tartoznak az élelmes, edzett növények közé. Ezért az esőztető öntözéssel szemben is különleges igényeket állítanak fel. A szórófej szórásképe lehetőleg legyen egyenletes, a vízsugár erősen porlasztott, finom cseppekből álló, nehogy a gyenge palántát belepaskolja a földbe vagy károsítsa a virágot stb. Az intenzitás legyen alacsony, hogy még kötött talajon se fordulhasson elő tócsásodás. Az esőztető berendezéssel műtrágya és növényvédő szer is legyen kiadagolható. Kívánatos, hogy az esőztetőberendezés legyen alkalmas fagyvédelemre is. Ez kétségteenül növeli a beruházási költséget, de a korai zöldség, a primőr előállítása révén mégis gazdaságos. Különösen akkor indokolt ez, ha a gazdaság nagyobb szántóöntözéssel is rendelkezik és a fagyveszélyes napokra valamennyi mobil vezetékét a zöldségkertészetbe tudja koncentrálni. Ebben az esetben csak a föld alatti vezetékhálózat nagyobb méretezése jelent csupán beruházási többletköltséget. Mivel a zöldségnövények túlnyomó többsége sekélyen gyökerező, igényes, nem élelmes, gyökérzetük zöme a felső művelt talajrétegben helyezkedik el, onnan táplálkozik, onnan fedezi vízigényének legnagyobb részét. Ugyanakkor azonban nemcsak hogy bőséges vízellátást igényel mindjárt a kezdeti fejlődésétől kezdve, de igényli azt is, hogy a víz könnyen, kis erővel legyen felvehető. A zöldségnövények ezen igényéből ered, hogy gyakran — 7—10 naponként — kell öntözni, de természetesen kisebb vízadaggal (30—50 mm). Csak a gyakori öntözés teszi lehetővé a talaj nedvességtartalmának folyamatos optimális szinten történő tartását. Néhány kisebb területen kipróbált felszín alatti műanyag csöves öntözés tapasztalata szerint ez az öntözési mód különlegesen alkalmas a zöldségfélék öntözésére. 127
