Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)
1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.5 Szántóföldi öntözés
A burgonya öntözéses termelése széles körű kiterjesztésének jelentős akadálya, hogy a lazább talajt igénylő jellegzetes burgonyatermelő körzetekben viszonylag kevés öntözési lehetőségünk van (Szabolcs, Somogy megye). Nem jelenti ez azonban, hogy a lazább talajadottságokkal rendelkező öntözőtelepeinken (löszhátak, Dunántúl, Duna—Tisza köze stb.) ne lehetne jelentékenyen növelni a burgonya öntözéses termelését. Különösen a vetőgumó-előállításnál lenne erre nagy szükség, már csak jelentős termésbiztonsága miatt is. Kívánatos, hogy a termelés folyamatban levő koncentrálódása és szakosodása az öntözés lehetőségével párosuljon. A burgonya öntözésénél figyelembe kell vennünk termelésének bakhátas jellegét. Felületi, barázdás öntözésére gyakorlatilag sem került sor, mert alföldi kötött talajaink nem burgonyatermő területek. Az esőztető öntözésnél az öntözés gépeinek mozgását kell a burgonyasorokban biztosítani, figyelembe véve az egyes géptípusok jellegzetes igényeit. A burgonya ültetésekor, kezdeti fejlődése időszakában a téli—tavaszi csapadékok mindenkor elegendők. Kritikus öntözési időszaka a virágzás, gumóképződés táján van. így öntözését — évjárattól, medárdos periódustól függően bár — már korábban kell megkezdeni, azaz júniusban. A jól beállt burgonyatábla — keményítőgyár — szintén elpárologtatja maximális vízfogyasztása időszakában a napi 5—6 mm-t. Így a már egyszer megkezdett öntözését folyamatosan tovább kell végeznünk, hogy a vízellátásra elkényeztetett növény igényét mindenkor zavartalanul biztosíthassuk. A burgonya utolsó öntözését szedés előtt mintegy 3—4 héttel hagyhatjuk abba, mely fajtától függően változó, általában augusztus dereka tájára tehető. A korai hajtatott burgonya termelése kertészet jellegű. Öntözése elveiben hasonló, de természetesen koraibb kezdéssel és utolsó öntözését szedés előtt csak 10—14 nappal hagyjuk abba. 1.52.4 Szálastakarmány-növények öntözése Az életszínvonal emelkedése a népélelmezésben növeli az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását. Amíg az igénytelenebb táplálkozás zömében szénhidrátdús élelmiszerei — pl. liszt, burgonya stb. — többnyire közvetlen növénytermesztési eredetűek, és területegységre vetítve nagy mennyiségben állíthatók elő, addig a kulturáltabb táplálkozás fokozott fehérjeigényét nagyobb hányadú állati eredetű tápanyaggal kell fedezni. A fokozott és az extenzívebb zsírhozamú állattartással szemben egyre inkább intenzívebb, hús jellegű állattartás pedig nemcsak fokozott mérvű takarmánytermesztést von maga után, hanem nagyobb arányú, értékesebb, fehérjedús takarmányok termesztését is. Amíg az egységnyi területen közvetlen növénytermesztésből eredő élelmiszer kalóriaértéke magas, az ugyanakkora területen termesztett takarmányból előállított értékesebb, fehérjedús állati eredetű táplálék mennyisége kevesebb, kisebb kalóriaértéket képvisel. Az állattenyésztés mint növényi termékeket transzformáló üzem hatásfoka alacsony, különösen akkor, ha nemcsak a hizlalást, hanem a szaporítást is (tehát az állattenyésztés egészét) figyelembe vesszük. A takarmányozásra felhasznált növényi termék kalóriaértékeinek csak mintegy 5—6%-a értékesül, azaz ekkora hányad válik csupán emberi táplálkozásra alkalmassá. Igaz, hogy ennek nem csupán íze kellemes, hanem fehérjetartalma révén magas biológiai értékű is. 118
