Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
Az 1894. évi és az 1907. évi távlati fejlesztési tervek — és végrehajtásuk - A 20 éves vízi-beruházási program végrehajtása és a Tisza-szabályozás eredményei 1918-ig
A belvízrendezés ma ismert rendszerének kialakulása hosszú fejlődés eredménye, melynek során a külvizek elvezetését felfogó csatornák építéséve! oldották meg, a belvízlevezető rendszerek csatornahálózatát pedig zsilipekkel lépcsőzetes szakaszokra osztották, majd a vizeknek a legalsó szintről a befogadó mederbe való s árvíz idején is zavartalan átemelése érdekében a csatornák torkolati zsilipjei mellett szivattyútelepeket építettek. 51 53 A belvízrendezéssel kapcsolatban kell megemlékeznünk a műtárgyak építésének fejlődéséről is. Igen fontos eredmény volt e téren a töltéstesíet megszakító ún. álló zsilipekkel szemben fokozott biztonságot nyújtó csőzsilipek alkalmazása, majd később a beton és vasbeton széles körű elterjedése. A műtárgyépítés fejlődésében és a felmerülő alapozási problémák megoldásában nagy segítséget nyújtott a kistiszai zsilip-bedőlésével (1887) és a rudolfsgnadi (Duna menti) szivattyútelep aláüregelésével kapcsolatos gátszakadás (1907) tanulságainak hasznosítása. 54 A levezetendő belvíz mennyiségét általában a négy téli hónap átlagos csapadéka alapján számították, s a rendszert — a későbbi fejlesztés lehetőségeinek biztosításával — úgy tervezték meg, hogy az átlagos vízmennyiség 15—30 nap alatt levezethető legyen. (?!) A beivízlevezető rendszerek ilyen alapon számított kapacitása azonban nem volt elegendő a nagyobb belvízborítások levezetésére, így azután az az 1914. évi derülátó értékelés — amely szerint a belvízlevezetés feladatait mintegy 4 / 5 részben megoldottnak tekintették — éppolyan tévesnek bizonyult, mint a Tisza-szabályozás 1873. évi értékelése. A belvizek — a levezetésük terén elért jelentős eredmények: a csatornahálózat tekintélyes mérete és a szivattyútelepek növekvő kapacitása ellenére — nemcsak hosszú évtizedeken keresztül okoztak még sok gondot a társulatoknak, hanem a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan növekvő vízlevezetési igényeknek megfelelően — még ma is újabb és újabb feladatokat támasztanak. A Tisza-völgyi belvízlevezető és lecsapoló csatornák és a szivattyútelepek fejlődését 1846—1919 között az alábbi adatok jellemzik: 1846 1885 1890 1900 1919 a csatornák hossza (km) 28 2223 3851 7958 12 447 a szivattyútelepek száma 4 4 55 99 A belvízrendezés fejlődésének fontosabb lépései is megérdemlik, hogy — ha röviden is —, de megemlékezzünk róluk. A Tisza völgyében először a Hosszúfoki Ármentesítő Társulat terjesztette ki tevékenységét a belvizek levezetésére, már 1856-ban, s csatornahálózatának kiépítésével kétségtelenül úttörő munkát végzett ezen a területen. Az első jelentősebb tiszai zsilipeket viszont a Heves—Szolnok—Jászvidéki Ármentesítő Társulat (Sajfoknáí és Millernél 1862-ben), valamint a Felső-Szabolcsi Ármentesítő Társulat építette — Berezelnél 1872-ben. Az első — és napjainkig működő (1,3 m 3 /sec teljesítményű) — szivattyútelepet pedig ugyancsak Sajfokon helyezték üzembe 1878-ban, Az eddig ismertetett munkálatok a Tisza-völgy rendezésének csupán első részét, a szabályozási-védelmi, vagyis vízkárelhárítási feladatok megoldását szolgálták. Kvassay Jenő nagyszabású víziberuházási-folyócsatoinázási programja azonban már a — hajózással és öntözéssel való — vízhasznosítás megvalósítását is elő kívánta készíteni. De mivel a program végrehajtását a háború kitörése hamar megszakította, e téren csak az első lépé-
