Botár Imre - Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)
Dr. Laszlóffy Woldemár: A Tisza-völgy vízrajzi képe a szabályozási munkák küszöbén - A tiszai síkság felszíne - Az elvizenyősödés folyamata
A Tisza-völgy vízrajzi képe a szabályozási munkák küszöbén A tiszai síkság felszíne 1 A nagy tiszai síkság mintegy 1 millió évvel ezelőtt, a Pannon tenger medencéjének fokozatos feltöltődésével vált szárazulattá. Több százezer évbe tellett, amíg a tavakkal és mocsarakkal borított területen az állóvizek helyett a felszín mélyedéseit követő vízfolyások vették át az uralmat: kialakult a Tisza vízrendszere. A medence alját a Föld ókorából származó, mélybe süllyedt rögök alkotják, amelyek a földkéreg mozgásai következtében összetöredeztek, és darabjaik különböző időkben és mértékben süllyedtek le. Ennek megfelelően a helyenként néhány száz, másutt 2500—3500 méter vastag hordaléklerakódással kitöltött medence felszíne sem tökéletesen vízszintes. Egyes helyeken kiterjedt süllyedt teknők vonzották magukhoz a vizeket — ilyen pl. a mai Sajó torkolat és a déli Jászság vidéke, a Körösök, a Berettyó medencéje vagy a Közép-Tisza helyét kijelölő árok, — míg közöttük széles, lapos hátak maradtak, mint a szolnoki tábla vagy a Hajdúhát. A belső erők okozta kéregmozgásokhoz és a folyóvizek feltöltő munkájához a szelek hatása is hozzájárult a hulló por szétteregetésével és áthalmozásával. Eolikus eredetűek a Nyírség és a Duna—Tisza közi hátság homokbuckái. Jellegzetesek az utóbbi területen ÉNy—DK-i irányban sorakozó szélvájta teknők is. A síkság pereme felől hordalékkúpok nyomultak előre. A legnagyobb a Marosé, amely északon a Körösökig, délen a Temes—Begáig, nyugaton a Tiszáig nyúlik. A süllyedő Alföld és az emelkedő hegységkeret átmeneti övezetében a felújuló kéregmozgások számos kis medencét hoztak létre, amelyeket azután a folyóvízi hordalék töltött fel. E rossz lefolyású alluviális síkságok — Bereg—Szatmár-i síkság, Bodrogköz, Taktaköz, Hevesi ártér, Zagyvamedence, Körösvidék — kialakulását az őket körülsáncoló hordalékkúpok is segítették. A süllyedések és emelkedések ellenérc a vizek töltögető és a szelek felszínt romboló munkájának eredményeként a tiszai medence nagyobb részén a magasságkülönbségek több kilométeres távolságokon belül sem nagyobbak 5—10 m-nél. A szemre alig feltűnő hátak közét azonban széles, lapos, szinte vízszintes völgyfenekek töltik ki. Az elvizenyősödés folyamata Az esés hiányában lassú vízfolyásokat a legkisebb akadály is kitéríti útjukból. Ha tartós kisvíz idején leomlik az alámosott magaspart vagy parti fák dőlnek a mederbe, máris irányt változtat a víz sodra. A partba ütközve azonban visszafordul, majd ismét kénytelen elkanyarodni: a völgyfenéken kialakul a síksági folyókra jellemző kígyózó pálya. 1. Somogyi S.: Az Alföld természetföldrajzi jellemzése. = Magyarország tájföldrajza. 1. köt. A dunai Alföld. Szerk. Pécsi Márton. Bp. Akad. Kiadó, 1967.
