Bognár Győző: Folyószabályozási művek építése Magyarországon (Vízépítőipari Tröszt, Budapest, 1977)

3. Folyószabályozási művek építési techhológiái - 3.2 Terméskőből készült művek építési technológiái

gyakori, akkor a műveleteket szakaszosan kell végezni. Bgy rövidebb hosszon elvégzett fenékszórás után lehet a parti müvet építeni. 1 partvédőmű építésének a befejezésekor az eszkö­zökkel le kell vonulni a munkahelyről. 1 levonulás rend­szerint átállás egy másik munkahelyre, amelynek az elő­készítése még az előző mü építése során megtörtént. Pon­tos, hogy a levonulás idejére az uszályok már az uj hely­re kapják az irányítást. A nagy értékű berendezések tel- jesitménykiesését a minimálisra kell csökkenteni a fel­vonulás során. A vezetőmű építése lényegében azonos az eddig el­mondottakkal, azzal a különbséggel, hogy egyes műveletek elmaradnak ás újabbak jelennek meg. A vezetőmű építésénél a műveletsor a következő:- kitűzés,- felvonulás,- fenékszórás,- bekötőmüvek elkészítése,- vezetőmű gáttestjónek az elkészítése, a mü viz feletti részének rendezése, levonulás. A 25. ábrán már bemutattuk a vezetőmüvek és bekötő­müvek vonalozását. A §3» ábrán a bemutatott MAHART uszó- daru vezetőmüvet épít. A műveletek közül egyedül a bekötőmüvek készítése olyan, amelyet a partvédőmüvek építésénél nem tárgyal­tunk. A bekötőmü viszont szerkezetileg teljesen megegye­zik a keresztgáttal, illetve a sarkantyúval, ezért az épitése is azonos műveletekből áll. 1*1

Next

/
Oldalképek
Tartalom