Bogárdi János: Vízfolyások hordalékszállítása (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971)
Második rész. 2. A hordalék és a vízfolyások - 2.3 A „regime elmélet” - 2.3.1 Az elmélet történeti fejlődésének áttekintése
sek gazdaságossága mindenképpen megkívánta, hogy az öntözőcsatornák fenntartásával járó kiadásokat a lehetőséghez képest csökkentsék. így került sor azokra a gyakorlati megfigyeléseken nyugvó vizsgálatkokra, amelyeknek célja a feliszapolódás- és kimélyülésmentes csatornák tervezési irányelveinek meghatározása volt. Kennedy, R. G. 1894 —95-ben vezette be először a feliszapolódás- és kimélyülésmentes medrek fogalmát. A Kennedy-féle meghatározás óta igen sok kutató definiálta már a megállapodott meder fogalmát. Igen találó Lane, E. W. meghatározása, amely szerint az olyan burkolatlan földmedreket tekintjük megállapodottnak, amelyekben a mozgó víz nem képes sem a fenéken, sem a mederoldalaknál kimélyüléseket előidézni, és amelyekben számottevő hordaléklerakódások nem fordulnak elő. Inglis, C. szerint megállapodott a csatornák medre, ha egyik évről a másikra nem változik. A megállapodott meder tehát alakilag nem változik, ugyanaz a vízhozam mindig egyforma sebességek és esések mellett folyik le, sőt a sebességeknek a kereszt- szelvényben való eloszlása is azonos marad. Ha a mederben tiszta, hordalékmentes víz folyik, akkor — ha a mélyüléseket megakadályozzuk — a medret megállapodottnak tekinthetjük. Ilyen esetekben a meder anyagának milyensége a legfontosabb, mert ehhez kell igazodnia a vízsebességnek oly módon, hogy mindenütt kisebb legyen a kérdéses anyagra megengedett sebességeknél. Lényeges tényező a meder keresztmetszeti alakja, elsősorban a megfelelő sebességeloszlás szempontjából. A mederoldalak kimosása — tekintve, hogy az anyagra itt a nehézségi erő hatása is figyelembe veendő — kisebb sebességeknél is bekövetkezik, mint a mederfenéknél. A meder alakja tehát a különböző hidraulikai tényezők (esés, vízmélység stb.) figyelembevételével úgy választandó, hogy a mederoldalak kimosása be ne következhessék. A helyi körülmények alapján kell eldönteni, hogy a csatornákat a megengedhető legnagyobb sebességre, vagy a gazdaságosabb keskeny mederrel, vagy pedig lehetőleg nagy eséssel épitsük-e meg. Nagy sebességeknél és eséseknél széles és aránylag sekély csatornákat kívánatos tervezni, amelyeknél tehát a B szélesség és a D vízmélység aránya (B/D) viszonylag nagy. Ha bizonyos körülmények miatt mégis keskeny és mély csatornákat kell tervezni, akkor a csatornaoldalak kimosásának megakadályozására az esést kell csökkenteni, nehogy túl nagy sebességek keletkezzenek. A valóságban a csatornák mindig szállítanak hordalékot is. Itt már nem csupán a mélyülések és kimosások kiküszöbölése a fontos, hanem az is lényeges, hogy a teljes érkező hordalékmennyiséget a mozgó víz a csatornában továbbszállítsa. A megállapodott meder elmélete ebből a szempontból is szorosan kapcsolódik a hordalékmozgás elméletéhez. Érdekes megemlíteni, hogy a megállapodott meder elméletétől függetlenül, de azzal csaknem egyidejűleg, a folyószabályozással kapcsolatban a mederviszonyok jellemzésére bevezették a mederállandóság fogalmát is. Bár a megállapodott meder és a mederállandóság a vízfolyások medrének csaknem teljesen azonos állapotára vonatkozik, a két fogalom egymástól függetlenül fejlődött. Ennek legfőbb oka véleményünk szerint abban rejlik, hogy kezdet39 Bogárdi: Vízfolyások 609
