Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)

II. rész - 3. A vízkészlet erdő- és mezőgazdasági tevékenységből eredő szennyeződése; az elhárítás kérdései

befolyásolja a hidrológiai körfolyamatot, és ezáltal hozzájárul a környezet védelméhez.

Az erdők oktalan pusztítása sok virágzó kultúrterület elsivatagosodásához vezetett. De már a XIX. század elején felismerték az erdők óriási jelentőségét. Az erdő természetes víztározó. Lombozata a csapadék egy részét felfogja, gyŐ- kérzetének a talajvízre ható szívó hatása folytán pedig nagytömegű vizet párologtat el. A lombkorona védelme, a gyökérzet talajvíz felvevő és talajt lazító hatása, valamint az erdős területen a fokozottabb humuszképződés nagymértékben javítja a talaj vízháztartását. A felszíni lefolyás csökkentése és bizonyos mérvű szabályozása révén az erdők csökkentik az árvízveszélyt. Az erdő a talajerózió ellen is védelmet nyújt, és a környező légteret javítja, tisztítja. Mindezt már régen felismerték és az erdők környezetvédő szerepét fel is használták. A környezetvédelem szempontjából pl. a megfelelően művelt erdő esetenkint 100 mm-t is meghaladó váratlan rövididejű csapadékot képes visszatartani. Kialakították a különböző védő erdőket, amelyek az előzőkben említettek mellett sok más környezetvédő módszernél (partvédelem, szélhatáscsökkentés, a felső talajrétegek kiszáradásának meggátlása) játszanak nagy szerepet.

A mezőgazdasági művelési módot ma már a talaj összetételének, lejtési viszonyainak, az általános klimatikus hatásoknak megfelelően és a termesztett növények igénye szerint választják ki. Ezeknek a szempontoknak figyelmen kívül hagyása miatt örökségként sajnos nagy kiterjedésű területek rekultiválása szükséges.

A megfelelő művelési módok meghatározására számos eredményes kutatást végeztek (őszi mélyszántás, a mélyebb talajművelés víztározást növelő hatása, sáncolás, teraszképzés stb.). Mindezeket sikerrel alkalmazták a korszerű mező- gazdaságban.

92