Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)
II. rész - 3. A vízkészlet erdő- és mezőgazdasági tevékenységből eredő szennyeződése; az elhárítás kérdései
megállítani. Ezért 1 —3 évenként talajvizsgálatot kell végezni. A szóda, a nátrium, a nátrium-karbonát mennyiségét gipszszel lehet csökkenteni, nagy sótöménységnél a talajban magában, míg alacsonyabb sókoncentrációnál az öntöző vizen át. A szódatartalmú talajok javítására a szovjet vizsgálatok alapján az alábbiak szerint célszerű eljárni: lecsapolással a talajvízszintet a kritikus mélység (2,5 — 3,0 m) alatt tartsuk; átmosással és áztatással az oldható sók koncentrációja 0,3 —0,4%, a talajvíz felső rétegében 2 — 3 g/1 legyen; a sók felhalmozódását szükség esetén ismételt áztatással és lecsapolással akadályozzuk meg. A talajvíztükör káros megemelkedése ellen megfelelően méretezett vízelvezető rendszert kell létesíteni. Az elvizenyő- södés igen káros nemcsak a mezőgazdasági termelés, de a környezet szempontjából is. Az ún. szárazgazdálkodáshoz viszonyítva a hazaihoz hasonló éghajlati viszonyok között lényegesen nagyobb teljesítményű vízelvezető rendszert célszerű létesíteni. 3.4. Az erdők és művelési eljárások hatása a vízgyűjtők vízháztartására A földrajzi helyzetnek és a klimatikus viszonyoknak legjobban megfelelő erdő- és mezőgazdaság a környezetvédelem egyik leghatásosabb fegyvere. Joggal követelte a Nemzetközi Mezőgazdasági Szövetség 1971-ben párizsi közgyűlésén az erdő- és a mezőgazdaság környezetvédelmi szerepének fokozott elismerését. Az erdő- és mezőgazdaság a felszíni lefolyás és a párolgás arányait megváltoztatva nemcsak mikro- és mező-, de nagyobb kiterjedésű kultúrák esetén makroszkopikusan is 91
