Bogárdi János: Környezetvédelem - vízgazdálkodás (Korunk Tudománya, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975)
II. rész - 3. A vízkészlet erdő- és mezőgazdasági tevékenységből eredő szennyeződése; az elhárítás kérdései
a másodikba (gyorsan bomló, rövid ideig tartó) pl. a szerves foszfátszármazékok, a harmadikba (gyorsan bomló, kevésbé mérgező) a karbonáttípusú vegyszerek. Megállapították, hogy ott, ahol ezeket a legveszélyesebb peszticideket tömegesen alkalmazták, azok felhalmozódtak az élőlényekben, sőt az emberi szervezetekben is. A vegyszerekkel kezelt területektől 30 km-re is kimutathatók a mérgezés jelei. Vizsgálatok erősítették meg, hogy a planktonok testében a vízben előforduló koncentrációnál huszonötször nagyobb töménységben is előfordulnak mérgező anyagok. A klórozott szénhidrogén peszticidek a kumulatív (a szervezetben felhalmozódó és káros hatású) mérgek csoportjába tartoznak. Elsősorban az agyvelőben, zsírban raktározódnak. A mérgezés gyakran kívülről meg sem állapítható, csupán a szervezetek működési zavarait váltják ki. Öröklődési ártalmak, torz utódok, utódszám csökkenés is kimutatható. A szerves foszfátok nem halmozódnak fel és csak akkor veszélyesek, ha egyszerre sok kerül a szervezetbe. A védekezés leggyakoribb módja a védőszerek használatát hatósági engedélyhez kötni. Nyilvánvaló azonban, hogy csupán adminisztratív eszközökkel a környezeti károkat nem lehet kiküszöbölni. Jó példa erre a DDT 1970 —72-ben történt szinte minden országra kiterjedő eltiltása. Kellően megalapozott kutatások nélkül bevezetett új védőszerek közül ugyanis több ártalmasabbnak bizonyult az eltiltott DDT-nél. Különben napjainkban már a DDT rehabilitációjára irányuló kísérletekkel is találkozunk. Hatásos védekezés a peszticidek esetenkinti általános vagy korlátozott alkalmazásának bevezetése. Ilyenkor a rovar- kártevő és a kártékony állatok elleni ún. integrált védekezésről beszélhetünk. Ennél a kártevő populációk optimális 87
