Bocz Ernő: Az idényen kívüli öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978)

Bevezető

? növényfajoktól függően _ május végétől, június középétől vált szükségessé. J Ezekben a térségekben az őszi—téli víztöbblet károsító hatása is állandóan fenyegetett. Nyár vé­gén (augusztus derekán) az öntözést abbahagy­ták, részben a növények kisebb vízigénye, de fő­képpen a talajok káros víztartalma növelésének el­kerülése céljából. A második világháborús pusztítás kiheverése után, az 1950-es évektől kezdve, az öntözés erőtel­jesebben kezdett fejlődni. 1950-től 1960-ig az ön­tözött terület 40 000—90 000 ha között változott. A nagy hidrotecnikai létesítmények (Tiszalöki Vízlépcső, Keleti Főcsatorna stb.) még nagyobb te­rületek öntözését tették lehetővé. 1960-tól az ön­tözött terület nagysága 100 000—270 000 ha között ingadozott. E nagy ingadozás oka a szélsőséges idő­járás volt. Az 1960-as éveket követően főleg a szántóföldi növények öntözése növekedett. A klasszikusan ön­tözött növények területe átmenetileg tetőződött. Öntözésünkben a Tisza II. Vízlépcső új helyzetet teremtett. A mélyebb fekvésű réti térségeken el­terjedt öntözés helyett a MÉM TMI tervkoncepció­ja elsősorban a magasabb fekvésű, mélyebb talaj­vízszintű, jobb szántóföldi területek öntözését he­lyezte előtérbe. E szemléletbeli változásnak egyik fő oka a másodlagos szikesedés megakadályozása volt. A tárgykörben végzett gazdaságossági számí­tások is a jobb szántóföldi területek öntözését iga­zolták. Az idényen kívüli öntözés bevezetése első­sorban a feltétel nélkül öntözhető területeken vált lehetővé. Az új öntözési rendet 1963-ban a Debreceni Ag­rártudományi Főiskola Növénytermesztési Tanszé­ke ismertette. Az idényen kívüli öntözési rend sok vitát váltott ki, ezáltal serkentőleg hatott a kuta­tási programokra az öntözési idő, az öntözési víz­norma felülvizsgálatára és részletesebb hazai ku­tatására. (Csak 1968—70 után jelentek meg — a hazai részletes kutatások alapján — olyan közle­mények, amelyek az öntözési időpont helyesebb megállapítását, az öntözővíz-szükséglet pontosabb kiszámítását szolgálják.) Jelen kiadvány célja az idényen kívüli öntözési rend megismertetése, valamint gyakorlati öntözé­sünk és öntözési tudományunk azon részletismere­teinek a feltárása, amelyek öntözésünk fejlesztésé­nek eljövendő feladataira is rávilágítanak. Az ön­tözés fejlesztése számtalan —• meteorológiai, hidro­lógiai, kultúrtechnikai, vízépítési, vízgazdálkodási, üzemgazdasági stb. — ismeretet igényel. Az öntözés biológiai hátterének eddigi hazai ku­tatása és ismerete nem kielégítő. Magyarország sa­játos ökológiai viszonyainak figyelembevételével az öntözés biológiai hátterét, valamint a természetes vízellátásnak sok évtized távlatában várható tör­vényszerűségeit jobban fel kell tárni ahhoz, hogy azok az öntözés távlati fejlesztéséhez, valamint az öntözés technikai, műszaki feltételeihez kielégítő támpontot nyújtsanak. Az idényen kívüli öntözési rend a viszonylag mé­lyebb talajvízszintű területeken a háromhónapos (ha­gyományos) öntözést — az évjáratoktól függően — az idény előtt három hónappal, és az idény után ugyancsak három hónappal megnyújthatja. A klasszikus öntözési idény — az évjáratoktól függő­en — ezáltal háromszorosára növelhető. Az idényen kívüli öntözési renddel tehát lényegesen növelhet­jük az öntözés lehetőségét. Az öntözés klasszikus szabályai adott talajokon továbbra is érvényesek. Az új öntözési rend első­sorban a korábban kevésbé öntözött területekre vo­natkozik. A talaj vízszintjének állásától függően azonban a hagyományosan öntözött területeken is a két öntözési rend szerencsésen egészítheti ki egymást. tí

Next

/
Oldalképek
Tartalom