Bocz Ernő: Az idényen kívüli öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978)
Bevezető
Bevezető Magyarország a feltételes öntözési zónába tartozik. A korábbi időben ezért elsősorban nem az öntözés, hanem — az ország sajátos földrajzi fekvése miatt — az árvízvédelem elleni védekezés és az ezzel összefüggő folyószabályozások voltak a létfontosságú állami feladatok. Az öntözés szükségességét mind a gazdálkodók, mind az ország vezetői részéről főleg az 1863. rendkívül aszályos — országosan éhínséget okozó —■ év vetette fel. Az öntözés következetes fejlesztésére vonatkozó fellángoló törekvés azonban — a csapadékosabb évek közbejötté miatt — abbamaradt. Az 1867. évben létesített kultúrmérnöki intézmény ugyan szorgalmazta az öntözést, azonban az igen lassan fejlődött és az ezredfordulón az öntözött terület még az 5000 ha-t sem érte el. Ekkor még csak a réteket és a legelőket öntözték. A következő évtizedekben az öntözést kiterjesztették a kertészetekre is, az öntözött területek nagysága azonban alig változott: az 1930-as évek elején is még csak 8415 ha öntözött területünk volt. Az 1930-as évek eleje — a gazdasági válság miatt — nem kedvezett az öntözés fejlesztésének. Az 1934-es és 1935-ös rendkívüli száraz évek azonban újból felkeltették az öntözés iránti érdeklődést. A szarvasi Mezőgazdasági Középiskola Tangazdaságában és néhány tehetősebb uradalomban 50—150 ha-os öntözhető területeket, kis öntözőtelepeket létesítettek. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara 1939-ben hívta életre az első öntözéses kísérleti telepet Kisújszálláson. Feladatul tűzte ki, hogy az ország szikes területein szakszerűbb agrotechnikával, talaj - javítással, továbbá az öntözés segítségével megteremtsék a fontosabb kultúrnövények biztonságosabb termesztését. A hazai öntözés hatékonyabb fejlesztése céljából 1950-ben létesült Szarvason az Öntözési és Talaj javítási Kutató Intézet, amelyhez hozzácsatolták a Kisújszállási és a Kunhegyesi Kísérleti Telepet is. A legfontosabb feladat továbbra is az ország mélyebb fekvésű területein található gyengébb termőképességű talajok hasznosítása, termékenységének javítása és a termésbiztonság megteremtése volt. Az intézet kezdetben Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet (ÖTKI), 1955-től Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézet (ÖRKI), 1971-től pedig Öntözési Kutató Intézet (ÖKI) névvel és jelleggel működött, ill. működik. Az öntözéses növénytermesztés körébe tartozó tudományszakok ismeretei — a hazai sajátos ökológiai viszonyokra vonatkoztatva — rövid idő alatt sokat fejlődtek, gazdagodtak. A hazai öntözés részletkérdéseinek tisztázása közben nem merült fel a mediterrán térségből átvett öntözési időpontok módosításának igénye. Az öntözés alapjául szolgáló vízháztartási vizsgálatok azonban már a Kisújszállási Kísérleti Telep kutatásaiban megkezdődtek, amit később a szarvasi kutatások továbbfejlesztettek és nemzetközi szintre emeltek. A hazai vizsgálatokban is beigazolódtak a növények fenofázisaiban mutatkozó vízfogyasztás törvényszerűségeire vonatkozó korábbi klasszikus megállapítások. A növény vízigénye testtömegének növekedésével párhuzamosan nő. A kezdeti vízfogyasztás minimális. A napi vízfogyasztás a növények szárba- menését követően hirtelen (május végétől — június elejétől) fokozódik, és a vízfogyasztás növekedése a termés tejeséréséig tart. A növényekkel végzett vízháztartási vizsgálatok eredményei alátámasztották a korábban kialakult öntözési időpontok helyességét. Az olaszországi, franciaországi és más európai országok öntözési tapasztalatai is meghonosodtak mind a szakirodalomban, mind a gyakorlatban. Így alakult ki nálunk is a május vegétől augusztus végéig terjedő klasszikus öntözési rend. Az öntözési idény előtti időszakban jelentősebb mennyiségű vizet csak a halastavak feltöltésére és a rizs árasz- tására használtak fel. A klasszikus öntözési rend hazai alkalmazhatósága, helyessége évtizedeken keresztül nem volt vitatott. Maguk a szántóföldi öntözési kutatások is alapigazságként fogadták el, mivel az öntözések a mélyebb fekvésű réti térségekben terjedtek el, ahol a talajvízszint évtizedes átlagban magas volt. A réti térségekben a tény észidő elején sok évben károsan magas vízállások is előfordultak, más esztendőben a talajvízszintből a kapilláris vízemelés folytán a növények a kezdeti vízigényüket optimálisan kielégítették. Az öntözés megkezdése általában — 5
