Bocz Ernő: Az idényen kívüli öntözés („Ma újdonság, holnap gyakorlat”, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978)
Az idényen kívüli öntözési rend jellemzői
annyira kiszárítja a talaj felszínét, hogy a kelés már eleve egyenetlen lesz. Az ősszel tökéletesen előkészített és lezárt talajt nem szabad megbolygatni. A vetőágy-előkészítő „precíziós” gép is Csak a vetés mélységéig terjedő lazítást végezhet, hogy a kihelyezett mag egyenletesen nyirkos és egyben tömör magágyba kerülhessen. A vegyszer bedolgozását a vetőágy-előkészítési munkával egyidejűleg kell elvégezni. Természetesen a cukorrépa öntözési rendjének tervezett módja nem minden évben érvényesíthető, még a kedvező esetben is azt az öntözést befolyásoló számtalan tényező módosíthatja. A cukorrépa öntözésénél világosan ismernünk kell a termés biztonságát nyújtó tényezők rangsorát s azoknak öntözéssel történő befolyásolhatóságát. A cukorrépa öntözhetősége a korábbi idényen belüli öntözéshez képest sok lehetőséggel bővült; így — az idényen kívüli öntözési rendben a nyár végi, őszi és a tél végi feketetarló-öntözéssel, — a vetést követő kis adagú (30—30 mm) többszöri öntözéssel, —■ a talaj kötöttségétől, vízellátottságától függően az öntözés április végén, május elején, az idény előtt öt-hat héttel korábban megkezdhető. Alaposobban meg kell vizsgálnunk, hogy amennyiben a répa optimális egyedszámát sikerült beállítani, akkor a répatermő jó víz- és tápanyag-gazdálkodású területeken a hagyományos idényen belüli öntözésekkel milyen mértékben és milyen gazdaságossággal növelhető tovább a termés. Feladatunk természetesen olyan további prognózis kidolgozása, amely az adott talajon az öntözés várható hatékonyságáról is tájékoztat. Az öntözés várható hatékonysága a cukorrépánál szélsőségesen változik. Az ezt kiváltó okok közül ki kell emelnünk a répa túlöntözési veszélyét. A kötöttebb — a lefulladásra hajlamosabb — talajokon a túlöntözés terméscsökkenést is okozhat. Az öntözés hatékonyságát erőteljesen módosíthatja viszont a répa jó regenerálódó képessége. Az 1976. évi nagy szárazságban a répa fejlődése nem akadt meg, s így a tenyészidő végén megérkező csapadékot a répa jól tudta hasznosítani. Az átmeneti hosszabb-rövidebb szárazság tehát nem határozza meg annyira a répa fejlődését, s magát a termésképzést, mint az pl. a kukoricánál vagy a burgonyánál tapasztalható. A répagyökértest növekedése — hosszabb-rövidebb szünetelés után is — a kedvező feltételek létrejöttével tovább folytatódhat. Az öntözés feladata tehát mindenekelőtt — a cukorrépa megváltozott sajátos agrotechnikája miatt is — a kiegyenlített optimális növényállomány kialakulásának elősegítése. A különböző öntözési módot közül bármelyiket alkalmazzuk is — az említett vessélyek miatt —, azt igen nagy körültekintéssel kell végezni. Kísérleteink szerint a száraz kora tavaizú évek többségében legjobb eredményt a vetés megelőző feketetarló-öntözés ígéri. Az így egyszerre kiadható nagyobb vízmennyiség hatására nemcsak a kelés lesz jobb, hanem elmaradhat a cukorrépa korai öntözése is (a víz mélyebbre húzódásával, a talaj lefullasztásának nagyobb veszélye nélkül nemcsak a kelést s a gyomirtók hatékonyságát segíti elő, hanem a kezdeti vízhiányt is pótolja). A következő öntözés — a vízhiány esetén — így olyan késői időpontra tolható, amikor a répatest már megerősödött, s az öntözés depresszív hatása már kisebb. Az öntözések többsége a cukorrépánál a hagyományos öntözési idényre esik. A nagyobb, de főleg a biztonságosabb termések elérése céljából a vízellátottsági hiány pótlását elegendő számú öntözéssel időben is pontosan el kell végezni. A mi’ éghajlati körülményeink között előfordulhat, hogy az öntözést követően hosszabb csapadékos időszak következik. Az öntözési prognózisoknak s a helyes üzemi döntésnek a feladata, hogy az öntözésnek bizonyos mérvű, megengedett késleltetésével az így előforduló nagyobb túlöntözési veszélyt elkerüljük. Esetenként azonban a kockázatot vállalnunk kell, hiszen azzal is kell számolni, hogy a csapadék nem érkezik meg. Burgonya. A burgonya a legkényesebb öntözhető növényeink közé tartozik. A burgonya transzspirációs koefficiense a gabonafélékhez áll közel. A kiegyenlítettebb nagy termés mégis Európa hűvösebb, jó csapadékeloszlású, de a mi sok évtizedes csapadékátlagunknál nem sokkal csapadékosabb országaiban érhető el. Hazánkban a burgonya termésének ingadozását, a burgonya leromlása és az ezt kiváltó időjárásunk szélsőségessége (száraz, meleg vagy túlságosan csapadékos) okozza. Öntözéssel a burgonya számára optimális éghajlatot nem pótolhatjuk, de a burgonya termésbiztonságán sokat javíthatunk, ha az öntözés legfőbb szabályait betartjuk. A kolloidban viszonylag gazdagabb talajokon különösen vigyáznunk kell a talaj lefulladására. A burgonyát gyakrabban, kisebb vízadaggal szabad csak öntözni, mert egyébként még a szárazabb években sem tudunk az öntözéssel eredményt elérni. A burgonya lefulladásának veszélye miatt az idényen kívüli öntözés lehetőségét elsősorban a viszonylag lazább talajokon használhatjuk ki. Itt is tisztázni kell az idényen kívüli feketetarló-öntözés módozatait. A vályogtalajokon — szélsőségesen száraz tavaszokon — az április közepétől, május elejétől megkezdett idényen kívüli öntözésektől pedig akkor várhatunk eredményt, ha 30—40 names vízmennyiséggel és közepes intenzitású öntöző- berendezésekkel öntözünk. Igen jó hatású az öntözés, ha a bakhátakban levő burgonya szárazabb közegbe kerül. A burgonya az öntözött növények közül a legérzékenyebb az öntözésre. Az idényen kívüli öntözés elég nagy gyakorisággal szükségessé válik. Azonban az esetek többségében a burgonyát főleg a hagyományos öntözési idényben öntözzük. Az idényen kívüli öntözésnek a burgonyánál is olyan szerepe 21
