Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VIII. Az első világháború előtt épült vízművek
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig kutak erőlttetett igénybevételével lehetett fedezni, a bővítési munkákra nem volt anyagi fedezet. A vízpazarlás megszüntetése érdekében 1921-ben kötelezővé tették a vízmérők felszerelését. A vízfogyasztás mérésének kérdése már az első pesti vízmű építésekor felmerült. A tervező Lindley véleménye azonban az volt, hogy a vízmérők drágák és rosszak, felszerelésük legfeljebb a gyárakban indokolt. A pesti vízdíjat így a szobák, a házban tartott lovak és kocsik száma szerint állapították meg, amit a háztulajdonosok fizettek.49 A háborút követően 1920. és 1930. között bizonyos fejlesztések történtek, újabb három kútcsoport került megépítésre, de a kapacitás csak 25.000 m3/nappal növekedett. Ebben az időszakban a budai felső övezetekben további medencéket helyeztek üzembe, a legfontosabb fejlesztés azonban a gépházak gőzüzem helyett elektromos ellátásra való átalakítása, a dugattyús szivattyúk turbinaszivattyúkra való kicserélése volt. Ezeket a munkákat a főváros az 1927-ben felvett Speyer kölcsönökből fedezte. A fellelhető adatok szerint a Fővárosi Vízművek vezetősége 1927-ben 15.136.000 pengőben határozta meg a megújítási költségeket. A Törvényhatósági Bizottság Közgyűlése végül is a gépi berendezések kicserélésére és a rekonstrukciós munkákra 402/1927. K.gy. számú határozatával 14.400.000 pengőt engedélyezett. A rekonstrukció folyamán a Fővárosi Vízművek megújíthatta a káposztás-megyeri, a budaújlaki, a krisztinavárosi és a kőbányai átemelő telepek gépi berendezéseit. 1933-ban a Szentendrei-szigeten megépíthette az új budai vízmű víznyerő telepét. (A Vízmű végül is a jogszabállyal odaítélt 14.400.000 pengőből 13.338.521 pengőt kapott). Nagyobb arányú fejlesztési munkákra 1934-1942 között került sor. A Szentendrei-sziget mindkét oldalán újabb kútsorok épültek, további csőkutakat helyeztek üzembe a Palotai-szigeten, ezek vizének tisztítására 20.000 m3/nap teljesítőképességű vas- és mangántalanító létesült. Mind a pesti, mind a budai oldalon a Duna alatt bujtatok, illetve, járható csőalagutak épültek. Megépült a II. budai vízmű-telep Békásmegyeren és az ehhez kapcsolódó új budai 800 mm-es főnyomó vezeték a Krisztinavárosi medencéig. Ekkor készült a bal parti II. számú telep és a káposztásmegyeri főtelep között az új nagy kapacitású, 5.8 km hosszú gravitációs csatorna,50 továbbá újabb medencebővítések történtek a budai oldalon. VII. Az első világháború előtt épült vízművek Általánosságban elmondható, amíg valamely település, vagy városrész gyéren lakott volt, addig megfelelt a közku- tak rendszere, amint azonban a népsűrűség egy kritikus értéket elért, ez a megoldás már nem elégítette ki az igényeket. Ilyenkor előbb-utóbb a vízvezeték csőhálózatának kiépítése jelentette a fejlődés következő fokozatát. Az adott területen ezzel a városiasodás folyamata felgyorsult. A meginduló lakóház-építések a lakossági kívánalmakat már a vízöblítéses WC-vel, a fürdőszobával elégítették ki, amelyek azután a vízigények ugrásszerű növekedését hozták magukkal. Ez a tény nehéz helyzetbe hozta a vízművek tervezőit, hiszen a növekvő vízigények új számítási módszerek kidolgozását tették szükségessé. A külföldi példák közül főleg a A budaújlaki szivattyúház 1900-ban
