Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően tapasztalatokat is figyelembe véve - egy nagy kapacitású, 200 ezer m3/nap teljesítményű felszíni vízmüvet kell létesíteni. A felszíni víz a nagyobb mennyiségű kútvízzel keverve nem okoz majd minőségi problémát, és a tisztító művet csúcsvízműként kell üzemeltetni. Az új Nagyfelszíni Vízmű terveit a MÉLYÉPTERV készítette el és a bizottság javaslatait figyelembe véve, a kivitelezést két ütemben irányozták elő. A második ütem terve az üzemeltetés tapasztalatai szerint módosulhat. A Nagyfelszíni Vízmű első 100 ezer m3/nap kapacitású szakaszának építését, mely a végleges teljesítményre készült vízkivételi művet és tisztavíz medencét is tartalmazta, 1959-ben kezdték el és 1962-ben már üzembe is helyezték. A második - ugyancsak 100 ezer m3/nap kapacitású - szakasz 196471967 között épült, az üzemelési tapasztalatokat figyelembe vevő módosításokkal. A derítők számát a felületi terhelés csökkentése érdekében 3 db-ról 4 db-ra növelték. A szűrőház is változott, a szűrők felületét kétszeresre nagyobbították, számukat viszont felére csökkentették. Az ivóvízzel való takarékoskodást szolgálta a Dél-budai Ipari Vízmű megépítése és 1962-ben történt üzembe helyezése. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik egy új kút típus kialakítása és bevezetése. Az első "törpe csápos kút” 1963-ban épült és állt üzembe a Margitszigeten. A kis átmérőjű, acéllemezekből készült kút kivitelezése gyors és olcsó, az üzemeltetése a búvárszivattyúval egyszerű. Ez a kút-típus a későbbi években jelentős számban épült meg a Fővárosi Vízművek vízbeszerzését javítva. Az 1960-as évtized legjelentősebb csőfektetési munkája a Pesti III. sz. főnyomó rendszer kiépítése volt, amely a Keletpesti fogyasztási körzetekhez szállította a vizet. A főnyomó vezeték rendszer megépítését három szakaszban és három ágban tervezték, egyenként, NA 800 átmérőjű vezetékkel. Ez a három vezetékből kialakított rendszer lehetőséget adott arra, hogy a legvízhiányosabb keleti és déli területeken kívül a víz egy részét a főváros központja felé is eljuttassák. kútból, gépházból, valamint szifoncsatornából álló Pócs- megyeri vízmű telep kiépítése, mely 1961-ben fejeződött be. A Pócsmegyeri vízmű telep napi teljesítménye 80 ezer m3 volt. Természetesen a víztermelés növeléséhez a gépházak kapacitásbővítése, új fővezetékek és az elosztóhálózat kiépítése is hozzátartozott. 1960-ig a főnyomó vezetékek hossza 19 km-el, az elosztóhálózat pedig 400 km-rel nőtt. Az állandósult ivóvízhiány miatt az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság finanszírozásával 1953-1958 között kiépítésre került a Délpesti Ipari Vízmű, mely az ipari vállalatok vízigényét ipari minőségű vízzel látta el, ezáltal is csökkentve az ivóvízhiányt. Az 50 ezer m3/nap kapacitású vízmű vízkivétele a ráckevei Dunából történt. Dobszűrés után a gépház 800 m/m-es fővezetéken nyomta a vizet a Kőbányai Kozma utcai 20 ezer m3-es medencébe. Ugyanebben az időszakban 1957-1960-ig épült meg a Káposztás-megyeri főtelep területén a kísérleti, később Kisfelszíni Vízműnek nevezett víztisztító-mű. A Palotai szigetre telepített vízkivételi műből táplált tisztítómű előülepítőjétől indult az Eszakpesti Ipari Vízmű főnyomó vezetéke, mely az Újpesti víztorony bekapcsolásával 10 ezer m3/nap ipari minőségű vizet szolgáltatott. A Dunából kiemelt víz másik része, 15 ezer m3/nap mennyiség, az előülepítés után teljes tisztításra (derítés, szűrés, fertőtlenítés) került és a kútvizekkel keverve jutott a hálózatba. Az 1950-es években végrehajtott nagy arányú beruházások ellenére a vízigények még kedvező időjárási viszonyok mellett is csak alig voltak kielégíthetőek. Ez a körülmény arra ösztönözte a Vízművek és a Fővárosi Tanács vezetőit, hogy a vízhiányok felszámolására és az ehhez szükséges pénzügyi keretek megállapítására 20 éves távlati terv készüljön. A távlati fejlesztési tervek kidolgozására 1957-ben szakértői bizottságot hoztak létre. A bizottság úgy döntött, hogy a természetes szűrésű kútrendszerek további kiépítése mellett, velük egy időben - a Kisfelszíni Vízműnél szerzett
