Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XVIII. A vízellátás helyzete és fejlődése a szocialista korszak kezdetétől
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően az 1930-as években, a bányászfalvakban a kolóniák ellátására épültek vízművek (pl. Rudabánya, Rudolf-telep, Várpalota, Mecsekszabolcs, Vasas, Gánt, stb.) melyeket a bányaüzemek üzemeltettek, hiszen a víztermelést is a bánya biztosította. A falvak vízellátásának formája ebben az időszakban a törpevízművek kiépítése volt.89 A törpevízművek főleg falusias jellegű településeken létesített olyan közcélú vízszolgáltató művek voltak, melyek túlnyomóan közkifolyókon keresztül szivattyúk nyomásával, vagy a rendelkezésre álló forrás természetes nyomásával szolgáltatták az ivóvizet. A törpevízművek elsősorban a Dorog környéki, a Zagyva-völgyi, borsodi, Sajó-völgyi bányász és ipari jellegű községekben épültek, továbbá Veszprém megyében, Zemplénben, ott ahol ásott kutakkal a települések vízellátása nem volt megoldható. Bár a törpevízművek nem biztosították a lakosság teljes komfortos ellátását és helyenként nem terjedtek ki a település egészére, közegészségügyi szempontból azonban nagy előrelépésnek, az életszínvonalat tekintve kétségtelenül lényeges fejlődésnek értékelhetők.90 Az 1950-es években még a lakosság vízellátásában jelentős szerepet töltöttek be az artézi kutak vizét hasznosító vízelvezető rendszerek. Természetesen a hidrogeológiai adottságok miatt a vízellátásnak e módja csak az ország egy részén, főként Csongrád, Szolnok és Békés megyében terjedt el, de Hajdú, Pest, Heves és Bács-Kiskun megyében, sőt a Dunántúl délkeleti vidékén is működtek vízelvezető rendszerek. Szolnok megyében, ebben az időszakban több településen is fúrtak artézi kutat és ehhez kapcsolódva létesítettek alacsony nyomású körzeti hálózatot. Az ipari centrumok vízmű rendszereinek fejlesztésén kívül az Alföld néhány városában - Kecskeméten, Cegléden, Jászberényben, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán - megkezdődött a közműves vízellátás kiépítése. Több nagy és közepes nagyságú város azonban, különösen az Alföldön, továbbra sem rendelkezett közműves vízellátással. így még az 1950-es években is ellátatlannak minősíthető Nyíregyháza, a Hajdú városok (Böszörmény, Szoboszló, Nánás), Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Baja, Kalocsa, továbbá Balassagyarmat, Zalaegerszeg és még számos nagyközség. Örvendetes javulás történt a közműves ellátással nem rendelkező falusi és a városok külterületén élő lakosság fúrt, vagy ásott közkutakkal való ellátásában. Új egészséges vizet adó kutak készültek. A már korábban is létező kutakkal együtt az Országos Közegészségügyi Intézet - mely a kutak vízminőségét rendszeresen vizsgálta - 18 ezer kutat tartott nyilván. A közműves rendszereket üzemeltető vállalatok 1954-ben feladatul kapták a környezetükben lévő közkutak folyamatos karbantartását. Erre a célra és újabb kutak építésére az üzemeltető vállalatok keretén belül, speciális karbantartó és építő szervezetek alakultak. A tevékenység pénzügyi fedezetét a tanácsok biztosították. A második világháború befejezése után a vízművek üzemeltetésében a korábbi állapothoz képest nem történt változás. A városi vízműveket a polgármesteri hivatalok szervezetei működtették Budapest és Pécs kivételével, ahol önálló üzemeltető vállalatok szerveződtek már korábban. A bánya és ipari üzemek voltak az üzemeltetők azokon a településeken, ahol a vízellátás közvetlenül, vagy közvetve hozzájuk kapcsolódott. Ez a helyzet nem ösztönzött az üzemvitel színvonalának emelésére, a cél a szolgáltatás minimális ráfordítással való biztosítása volt. Változás következett be a vízügy államosítását követően 1949. második félévében, amikor a városok többségében a víz és csatorna üzemeltetését végző szervezetek önálló vállalatokká való szervezését határozta el a kormányzat. Ezt követően - különösen kisebb városokban - a városi kommunális üzem részeként működött a vízmű, a legtöbb helyen azonban önállóvá vált a szervezet, természetesen a városi tanács felügyelete alatt. A korábbi bánya és ipari üzemekhez kapcsolódó működési forma változatlan maradt. Állami tervező irodák létrehozása, az OKI szerepe az ivóvíz minőségi feltételeinek alakulásában, valamint a vízellátás a felső szintű műszaki oktatásban A vízellátás fejlődésének megindulását jelentős mértékben mozdította elő a nagy létszámú, képzett mérnököket foglalkoztató állami tervező irodák kialakítása. Természetesen ezek az intézetek nemcsak a közmű beruházások tervezésével foglalkoztak, hanem más mélyépítési, vízépítési, vízkutatási munkákkal is, ezek sorában azonban sok ipari- és ivóvíz ellátási terv is készült. Nem véletlen, hogy az 1952- ben megalakított Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (a VITUKI) a vízgazdálkodás gyakorlati kérdéseinek megoldására vonatkozó kutatásai sorában kiemelt figyelmet szentelt a talaj- és karsztvízviszonyok feltárására. Az ipartelepek egész sorának vízellátására készítettek karsztvízkutatást, azután Párád, a Balaton melléke, Nagytétény-Diósd vízellátására talajvízkutatást. A borsodi lakótelepek ellátásához pedig felszíni víztározási vizsgálatot folytattak.91 Az első tervező vállalat az ÁMTI (Állami Mélyépítéstudományi és Tervező Intézet) volt, melyet 1948. júliusában alapítottak.92 Ebből 1950. július 1-jével három önálló vállalat létesült (MÉLYÉPTERV, UVATERV, KÖZÉPTERV), melyeknek egyike, a Mélyépítési Tervező Vállalat93 az alapítást követő évtizedekben a legtöbb ipari és kommunális vízmű tervét készítette el. A MÉLYÉPTERV (1948-1988)94 megalakulása és feladatai Az önállósult MÉLYÉPTERV az ország akkori iparosítási program igényeinek megfelelően igyekezett a feléje áramló mélyépítési, vízépítési és közműépítési területen a tervezé92
