Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - IX. A két világháború között épült vízművek
A két világháború között épült vízművek Öt különálló körzeti vízmű működött az akkor 17 ezer lakosú városban és ezek a lakosság 37%-át látták el, 514 házi csatlakozáson és 57 közkifolyón keresztül. Ezek a következők voltak: • a Salgótarján bányatelepi vízmű, mely 1922-ben létesült 5 db kúttal és 50 m3-es medencével, • az Acélgyári vízmű, amely 1924-ben épült, 3 forrásból és 120 m3-es medencével, • a Somlyó bányatelepi vízmű 1912-ben épült 4 forrásból, • a Forgách bányatelepi vízmű 1915-ben épült 24 m3-es medencével, és • a Zagyva rakodó vízmű, mely még 1883-ban létesült. A táblázat szerint 1934-ben az öt körzeti vízmű évi víztermelése 2,4 ezer m3 volt, de a hálózat hosszára vonatkozóan adat nem szerepelt. Eger A 19. század végén a dokumentumok szerint alig 50 minőségileg megfelelő ivóvizet adó kút volt a városban, így a jó vizet messziről kellett szállítani a lakosság nagy részének. Némileg javított a helyzeten - legalább is a város egy részén - a dohánygyár vízellátásának kiépítése. Az 1903-ban foglalt felsőtárkányi források vize 9 km hosszú gravitációs vezetéken keresztül jutott a gyárba. A dohánygyári medence túlfolyójához kapcsolt vezeték 5 közkúton keresztül szolgáltatott vizet a lakosság számára, de csak akkor, ha ezt a források vízmennyisége és az üzem szükséglete lehetővé tette. Eger vízellátását a képviselő-testület a felsőtárkányi (Tómalom) és a Berva-völgyi források bekapcsolásával kívánta megoldani. Erre már 1910-ben vizsgálatok és tervek is készültek. Ezek azt mutatták, hogy a felsőtárkányi források vízmennyisége nem elegendő a város ellátására, így a felnémeti Berva források bekapcsolása is szükséges, melyek vizét szivattyútelepen és 5 km-es nyomóvezetéken keresztül lehetett volna a városba juttatni. 1913-ra a Világítási és Vízmű Rt. elkészítette a vízvezeték hálózat terveit. Az 1914. május 22-én keletkezett tűzvész is siettette Egerben a városi vízmű megépítését, melynek tervét többször is tárgyalta a képviselő-testület, de csak 1917-ben szavazták meg. A megvalósításra azonban a háború és az azt követő katasztrofális gazdasági viszonyok miatt nem kerülhetett sor. Ezt támasztja alá a polgármester 1921. július 26-án kelt levele: "...számú megkeresésére van szerencsém értesíteni, hogy a háború előtt megtervezett városi vízvezetéki és csatornázási munkálatok megkezdése - tekintettel az ez idő szerinti óriási munkabérekre - aktuálisnak nem tekinthetők." Az ország a nehéz gazdasági helyzetből 1925-ben kezdett kilábalni, amikor az első Speyer-kölcsönre vonatkozó tárgyalások megkezdődtek. Ezt az alkalmat ragadta meg Eger város vezetősége, hogy a vízellátás régóta vajúdó ügyét előbbre lendítse. A felsőtárkányi és Berva-völgyi megoldás mellett felvetődött a vízbeszerzésnek és ezzel együtt az egész vízműnek egy másik, olcsóbb módja is. A város képviselő testületé Schréter Zoltán geológus javaslatára elvetette a források bekapcsolását. Az általa kijelölt helyen, a strandfürdővel Az István-kút Egerben, a Fellner u. sarkán
