Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VIII. Az első világháború előtt épült vízművek
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig 60 1/s-ra emelkedett. A többletvíz szállítására a meglévő vezeték mellé, a források és az 1000 m3-es medence között 1300 m hosszú 300 mm-es öv. vezeték épült. A bővítés költségeit a város a Speyer-kölcsönből fedezte. A gravitációs ellátás nem tudta biztosítani a magasabb épületekben a megfelelő nyomást. 1936-ban ezért a város szélén hidroforos nyomásfokozó telep állt üzembe, mely sokáig csak a nappali idő szakban üzemelt. Szombathely A római korban Felső Pannónia fővárosának, Savaria-nak a maga idejében korszerű vízellátása, szennyvíz- és csapadékvíz hálózata volt. A kőszegi és rohonci hegyek forrásvizét 25-26 km hosszú aquaeductus vezette a városba. Ezt a vezetéket és a várost is Kr. u. 456-ban földrengés pusztította el. A 19. század végén 17.000 lakosú város 1895-ben megválasztott polgármesterének, Éhen Gyulának városfejlesztési programja volt az alapja a modern vízellátás megteremtésének Szombathelyen. A Földművelésügyi Minisztérium Közegészségügyi Mérnöki Osztálya készítette el az 1700 mVnap kapacitású vízmű tervét. A próbafúrások alapján a vízmű a várostól északra, a Perint-patak völgye kavicsrétegéből 690 m galériával nyert vizet hasznosította. A 6-9 m mélységbe telepített, NA 500 mm-es perforált kőagyag csőből épített galéria gyűjtőkútban végződik. Ebből a gépház alagsorában elhelyezett szivattyúk nyomták a vizet az 5,4 km hosszú főnyo- mó-vezetéken keresztül a hálózatba (14,3 km), illetve a város nyugati részén épített 500 m'-es víztoronyba. A vízmű megépítése nagyon rövid idő, kb. fél év alatt történt meg, így 1898. decemberére már elkészült és üzembe állt. Jellegzetessége volt a vízmű építésnek, hogy a kivitelező kötelezettséget vállalt a lakóházak bekötéseinek és a belső csővezetékeknek kiépítésére is. A munkák keretében 1901-ig 601 ingatlan bekapcsolására került sor. A vízmű üzembe helyezése után néhány év múlva a vízpazarlás és a többévi csapadékhiány miatt vízhiány jelentkezett. 1902-be ezért elrendelték a vízmérők kötelező beszerelését. A galéria egyenletes vízszolgáltatása érdekében került sor a Perint-patakon létesített duzzasztómű szakaszos üzemeltetésére. A fogyasztók számának növekedése miatt a vízigény megemelkedett mely krónikus vízhiányt okozott. Fokozta a nehézségeket az 1908-ban kitört tífuszjárvány. Annak ellenére, hogy a vízvezetékben a vizsgálatok nem mutattak ki fertőző forrásokat,53 leállították a Perint-patak duzzasztását, és a galéria 200 m hosszú szakaszát kiiktatták. Az így kieső vízmennyiséget először mélyfúrású kút létesítésével próbálták pótolni, de mivel ez nem járt számottevő eredménynyel és a kútvíz vastalanításáról is gondoskodni kellett a Perint-patak nyugati oldalán indult meg a bővítés. Ennek keretében épült meg a 26 db, 12 m mély vörösfenyő szűrőbéléssel ellátott kútsor, mely járható alagútban elhelyezett 1007 m hosszú szivornyacsővel csatlakozott az új gyűjtő- kúthoz. A gépház átépítését is magában foglaló bővítés, - mely 1600 m3/nap többletkapacitást jelentett - 1910-ben készült el. A további fejlesztést a világháború kitörése akadályozta meg. A 32.000 lakosúra nőtt város ellátásának javítására az 1920-as évek második felében jelentős beruházások létesültek. A Perint völgy kavicsrétegének további kihasználására a meglévő gépháztól északra két további 9-9 db kútból álló kútcsoport készült el 1927-1928-ban. A 3500 m3/nap többlet vízmennyiséget a központi gépház tisztavíz medencéjébe szivattyúzták. Természetesen szükség volt a gépház rekonstrukciójára is. A termelőtelep bővítésével együtt készült el az új 300 mm- es öv. fővezeték és a városban 21 km elosztóhálózatot fektettek le. A munkák befejezéseként 1928-ban, a fogyasztás súlypontjában 800 m3 térfogatú víztorony épült. 1938-ban a város vízigénye elérte a vízmű kapacitását. Az északi vízmű bővítése nem látszott célravezetőnek, ezért a város délkeleti részén végeztek próbafúrásokat és ott készült a vágóhídi mélyfúrású kút, melyet 1943-ban kapcsoltak a hálózatra. Szeged A közműves vízellátó rendszer kiépítése előtt a lakosság az ivó- és háztartási vizet közvetlenül a Tisza folyóból szerezte. 1862-ben a Kiviteli Gőzmalom Rt. a régi vasúti híd Az Északi Vízmű központi gépháza 59
