Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VIII. Az első világháború előtt épült vízművek
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig len az akkori belügyminisztérium közüzemű vízmű kiépítését akadályozó magatartása, melynek következménye a későbbiekben problémákat okozó, részvénytársasági formában üzemelő vízmű lett. A hidrogeológiai ismeretek, valamint a feltárások hiánya miatt a vízmű csak évtizedek múlva vette igénybe a szomszédos Szigetköz kavicsteraszának kimeríthetetlen vízkincsét, az első vízmű egy eléggé behatárolt vízadó rétegre települt. Igaz, hogy ennek teljesítőképessége 20 évig elegendő volt, de a második világháború idején a hidak felrobbantása után, a folyóktól délre lévő vízmű - ha szűkösen is - de biztosította a város nagyobb részének ivóvízzel való ellátását. A főváros vízmüvének 1868-ban történt üzembe helyezése, arra késztette Győr város vezetőit és polgárait, hogy változtassanak a folyókból kiemelt és a "vizes talyigások" által szállított és árusított vízellátás elmaradott módján, mert ez állandó járványveszéllyel fenyegetett.51 1869-1883 között több ajánlattal foglalkozott a városi tanács. Az ajánlatok a műszaki megoldás - kutakból való ellátás, Kis-Dunából származó víz szűrése - tekintetében és a költségvállalás módjára vonatkozóan különbözőek voltak. Említésre méltó közülük a Gold és Társa pesti cég ajánlata, mely lényegében koncessziós megoldást javasolt. Kiemelkedő szerepet vállalt a vízellátás előkészítésében Birbauer Lipót bencés tanár, a törvényhozás választott tagja. Lényegében az ő javaslatát elfogadva adott szakvéleményt és ajánlatot Junker Károly, a bécsi és zágrábi vízmű építője. Véleménye szerint Győr vízellátását a város keleti peremén lévő ún. "Kiskúti" ligetben kiépített vízmű tudja biztosítani, ahol "az altalaj alkalmas nagy mennyiségű fenékvizek összegyűjtésére." Pénzügyi nehézségek miatt azonban a vízmű kiépítése elmaradt és csak évek múlva kerülhetett sor a Junker-féle terv, az ellátott terület szűkített változatának megvalósítására. Ezt a tervet Frischauf Kandid bécsi mérnök dolgozta ki, akit a terv megvalósítására 150.000 Ft tőkével alapított, a város polgáraiból álló részvénytársaság a kivitelezés művezetésével is megbízott. Ahogy korábban a belügyminisztérium nem támogatta a vízmű ügyét, a városi tanácsnak a részvénytársaságban való részvételét sem engedélyezte. A vízmű megépítését az 1883-ban kolera és tífuszjárvány is sürgetővé tette, így már 1883. június 4-én lezajlott az alakuló közgyűlés és a részvénytársaság cégjegyzése is megtörtént, miután a jegyzett részvények száma a szükséges mennyiséget meghaladta. A Kiskúton kiépített aknakútból termelő gőzgéppel meghajtott szivattyúk két km hosszú 225 mm átmérőjű öv. vezetéken keresztül nyomták a vizet a Budai úton felépült akkor még 330 m3-es víztoronyba. Az 1884. június 15-én üzembe helyezett vízmű 11.603 m hosszú hálózattal rendelkezett. A fogyasztók számának növekedése már 1886-ban szükségessé tette a 128 m hosszú galériával, újabb aknakúttal, majd 1888-ban egy 176 m mély kúttal való bővítését. Ezt követően a vízmű átlagos napi termelése 2000 m3-re emelkedett. Az időszakos vízhiány azonban nem szűnt meg, különösen csapadékszegény időszakban. 1900-ban a város házainak 30%-a volt a vízvezeték hálózatra kapcsolva. Mivel az újabb, a Kiskúti vízműtől 900 m-re fúrt 125 m mély kút 1899-ben történt bekapcsolása sem hozta meg a várt eredményt, a város vezetői újabb, hidrogeológiailag kedvezőbb helyen való vízmű-telep építését határozták el. Időközben hosszas viták és egyezkedések után a részvény- társaság 1899. március 1-én átadta a vízmüvet a városnak. A város szigetközi területén kiépített és jelenleg is fő termelőtelepként üzemelő révfalui vízmű I. számú 32 m mély fúrt kútja - amely a 29 m vastag kavicsrétegből a vízállástól függő - napi 2300-2800 m3 vizet adott 1903. októberében készült el. A városi hálózattal való összekötésére, NA 300 öntöttvas vezeték épült. A vízmű nagyobb arányú bővítésére 1908-1913 közötti években került sor. Elkészült 1910-ben az új 600 m3-es vasbeton révfalui víztorony, a vízmű-telepen a II. számú fúrt kút, a szifonvezeték, gépházbővítés, újabb fővezeték és a városi hálózat bővítése, a régi víztorony tartályának cseréje (500 m3). Az újabb víztornyot eredetileg ellennyomó medenceként kívánta telepíteni a tervező, a törvényhatóság azonban a Révfaluban való elhelyezés mellett döntött. Ezzel a kiskúti gépház által táplált Budai úti víztorony telepítésének hibáját a város megismételte. Az első világháború kezdetén 1914-ben a csőhálózat hossza 54,4 km volt. Győrött, az országban egyedülállóan az első kiépítéskor a közterületek öntözésére, majd az ipari üzemek ellátására az iparnak megfelelő minőségű vizet előállító vízmű létesült. 1905-ben az egyik városrész (Újváros) szennyvizeinek átemelésére létesült ún. hosszúhídi csatorna szivattyútelepen építettek be a csatornák öblítése céljára nyers Rába vizet szolgáltató szivattyúkat. Ez az 1800 m3/nap teljesítményű önálló csőhálózattal rendelkező ipari minőségű vizet előállító vízmű ivóvíz minőségű vizet takarított meg. A háborút követően éveken át nem volt beruházás. A dol- lárkölcsönökből 1925-ben a révfalvi vízmű telepen két kutat fúrtak a Mosoni Duna hullámterébe. Ezeket előbb szifonvezetékkel kapcsolták be, majd a depresszió és a vízhozam növelése céljából szivattyúkkal szerelték fel, mellyel az elosztóhálózat bővülése és a pazarló vízhasználat miatti igény növekedését fedezni lehetett. A vízpazarlás felszámolásának érdekében kezdték meg a felszerelt vízmérők számának növelését. A révfalui vízmű telep bővítése mellett sor került a kiskúti vízmű rekonstrukciójára is, majd 1939-1941-ben Révfalu54
