Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VI. A kultúrmérnöki hivatal feladatai
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig A falusi vízellátás két formája a 19-20. század fordulóján: a gémeskút és a szivattyús kút (Walser Ferenc szivattyúgyárának katalógusából) Az 1890-es évtizedben a városok ivóvízellátása - a közegészségügyi szolgálat tevékenységének köszönhetően - jelentősen fejlődött. A Földművelésügyi Minisztérium jelentése szerint ebben az időszakban készült el Sopron, Pécs, Brassó, Nagyvárad, Rimaszombat, Eperjes, Flerkules-fürdő, Kolozsvár, Fiume, Nagyszeben, Arad, Veszprém, Besztercebánya, Igló, Miskolc, Rozsnyó, Szombathely, Pápa városok vízmüveinek terve. A kivitelezésre rendszerint nehezen került sor, mert a városok pénzügyi nehézségekkel küszködtek és a művek kiépítése az anyagiak biztosításának hiánya miatt évekkel későbbre tolódott. Mindezek ellenére az első világháború kitöréséig a felsorolt városok vízvezetékeit üzembe helyezték, a közegészségügyi viszonyok jelentősen javultak. A későbbiek folyamán a közegészségügyi szolgálat önálló hivatallá alakult27 és 1900-tól kezdve az Országos Vízépítési Igazgatóság ügyosztályaként működött, majd a Belügyminisztérium felügyelete alá került. A közegészségügyi szolgálatnak a kultúrmérnöki hivataloktól való különválása az ivóvízellátás ügyét is kettéosztotta. A nagyobb városok vízellátásának műszaki irányítását a közegészségügyi Csigás kút Pilisvörösváron mérnöki osztály intézte, a kultúrmérnöki hivatalok tevékenysége, pedig csaknem kizárólagosan a községek ivóvíz- ellátására szorítkozott. A közegészségügyi mérnöki osztály a vízellátás műtárgyaira (forrásfoglalás, medence, aknák, stb.) szabványterveket is kidolgozott. A közegészségügyi mérnöki szolgálat és a kultúrmérnökök közt a harmonikus kapcsolat 1911-ben megbomlott: míg a kultúrmérnöki hivatalok felettese továbbra is a Földművelésügyi Minisztérium volt, addig a közegészségügyi mérnöki szolgálat a Belügyminisztériumba került.28 Bár a műszakiak sérelmezték a megoldást, közigazgatási szempontból mégis volt logikája az intézkedésnek. A városok és községek - amelyek lakóinak vízzel való ellátását a közegészségügyi mérnöki szolgálat szorgalmazta - a Belügyminisztérium alá tartoztak, és szintén e minisztérium irányította az egészségügy egyéb területeit.29 A minisztériumban önálló szervként működött az Országos Egészségügyi Tanács. A Belügyminisztériumban a vízellátási ügyeket a III. (városi) és a VII. (közegészségügyi) főosztályokba osztották. A III. főosztályon belül a Kiszely Gyula irányítása alatt működő háztartási alosztály foglalkozott a különféle városi létesítményekre: vízvezetékre, csatornahálózatra, vasutakra, közvágóhidakra, villamossági és gázgyárakra vonatkozó szabályrendeletekkel. A műszaki alosztály feladata volt a szaktanácsadás a többi főosztálynak, valamint a törvényhatóságoknak, a kisebb városoknak és községeknek vízvezetéki, csatornázási, artézi kút stb. ügyekben. Az alosztály vezetésére átvették a Földművelésügyi Minisztériumból Farkass Kálmánt, aki mellett Jendrassik Aladár, Floffmann Károly, Rékay Frigyes, Makó-Kléger Sándor, Sárkány Miklós, Szlovák Jenő, Schüller Gyula és társaik dolgoztak. A 41
