Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VI. A kultúrmérnöki hivatal feladatai
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig Farkass Kálmán, a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat vezetője létszám összesen 15 főből állt. A VIII. közegészségügyi főosztályon az azonos nevű alosztály foglalkozott e témával, melynek feladata általános megfogalmazás szerint "vízzel való ellátás és mocsarak lecsa- polása" volt. Az új helyzetben a kultúrmérnöki hivatalok tevékenységi körét is csökkenteni kellett a vízellátást illetően. A 24.842/1912. FM. számú rendelettel kiadott Tájékoztató szerint a hivatalok tervet készítenek és a műszaki vezetést is végeznek a forrásfoglalások és olyan községi vízvezetékek esetében, melyek nem foglalják magukba az egyes házakba történő bevezetést. Ezen kívül szaktanácsokat adnak a községi vízvezetékeknél a vízbeszerzés módját illetően.30 Továbbra is közreműködtek viszont a kultúrmérnöki hivatalok műszaki szakértőként az engedélyezési eljárásoknál. Sőt az 1885. évi vízjogi törvény módosítása, melyet 1913. évi XVIII. te. -ként cikkelyeztek be, kiterjesztette e tevékenységüket az artézi kutakra és a földalatti vízgyűjtőkre is. A következő fejezetben részletezett törvény szerint a tulajdonos kötelezhető a vízpazarlás megszüntetésére, és a forrásokhoz szükséges védőterületek kárpótlás után kisajátíthatok. A végrehajtásra kiadott 1200/1914. FM. számú utasítás részletesen szabályozta az artézi kutak engedélyezésére vonatkozó eljárást, és a védőterületek megállapításának menetét.31 A törvény kiadása után a Földművelésügyi Minisztérium V. vízügyi főosztályának hatásköre is kibővült: a 2. vízjogi ügyosztály továbbra is csak a gyógyforrások védőterületeivel foglalkozott, a 3. vízrendőri részleg viszont a kútfúrásokkal is. A történeti Magyarországon épített 49 városi vízműből az új határok között csak 15 maradt és csupán töredéke volt Magyarországon 1920. után a vízzel ellátott községeknek. A kérdéssel így új feltételek között kellett foglalkozni. A feladatok ellátásában helyi szinten a kultúrmérnöki hivatalok játszottak döntő szerepet, míg a felső irányítás továbbra is több minisztérium között oszlott meg. A vízjogi törvény vízellátással kapcsolatos fejlesztése az első világháborúig A századfordulóig végzett vízellátási munkák nem hozhatták meg a várt eredményeket, hiszen azok szervezetlenül, központi összefogás és irányítás nélkül zajlottak. Az első vízjogi törvény hatályba lépését követő rövid időn belül, már 1890-ben felmerült a vízellátás és a csatornázás ügyének egységes irányítása iránti igény. Az 58.943/1892. számú FM. rendelet rögzítette, hogy a községek egészséges ivóvízzel való ellátása fontosságát, melyet mind közegészségügyi, mind közgazdasági szempontból indokoltnak tartott. A cél elérésére az artézi kutak létesítését ajánlotta. (Trümmer 1940.) A közszolgáltatások egyesített kezeléséről rendelkező 1909. évi XII. törvény kimondta, hogy helyhatósági szolgáltatásnak tekinthetők - egyebek mellett - a vízvezetéki és csatornázási feladatok. Vízjogi ügyekben a magyar királyi közigazgatási bíróságokról rendelkező 1896. évi XXVI. törvény számos hatáskört adott; egyebek mellett a vízhasználatok ügyében, a vízhiány tűrése esetén, a vízhasználatra adott engedély megszüntetésének esetére lehetővé tette a közigazgatási határozat megtámadását. Ugyancsak a törvény hatályba lépését követően jelentkezett az artézi kutakkal kapcsolatos és megoldásra váró problémakör. Mivel a vízjogi törvény nem rendelkezett külön is az artézi kutakról, ez a körülmény azok létesítésében és fenntartásában rendszertelenséget eredményezett. Az artézi kutakból történő vízellátást ugyanakkor a közegészségügyi mérnöki szolgálat erősen támogatta, ami nem is meglepő, ha arra gondolunk, hogy a század végére az országban fúrt artézi kutak száma elérte a 2400-at. Mindezek alapján magas szintű jogszabályt kellett kiadni e vízilétesítmény csoportról. A 24.842/1912. sz. FM. körlevélben kiadták a Tájékoztatót, mely általánosságban a kultúrmérnöki hivatalok vízellátá42
