Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VI. A kultúrmérnöki hivatal feladatai
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig Az 1892-ben fellépett kolerajárvány alkalmával a budapesti ivóvíz-ellenőrzést a főváros vezetősége rendszeresítette. A vizsgálatok elvégzésével a Székesfővárosi Közegészség- ügyi Intézetet bízta meg, és egyúttal elrendelte a vízkezelés (a mesterséges szűrők) naponkénti ellenőrzését. A közegészségügyi szempontból végzett ellenőrző vizsgálatok száma az 1890-es évek folyamán tetemesen megnőtt. Megállapították, hogy a szűrt víz bakteriológiai vizsgálatainak eredményei aggodalomra adnak okot. 1899-ben a mesterséges szűrők működését megszüntették és a Fővárosi Tanács 14.869. számú rendelete alapján a Székesfővárosi Vízművek egyes kútjainak és a házi vezetéki csapok vizének ellenőrző vizsgálatát is elrendelték. 1904-ben a Vízművek által termelt ivóvíz ellenőrzését a 35.756/1904 X. számú polgármesteri rendeletben szabályozták, amelynek alapján Kvassay Jenő, a hazai víziig*' kiemelkedő alakja a vízminták bakteriológiai vizsgálatával a Székesfővárosi Közegészségügyi Intézetet, míg a vegyi elemzések elvégzésével a Fővárosi Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézetet bízták meg. A rendeletben kötelezően elvégzett ellenőrzésre vett minták számát havonként 750-ben határozták meg, melyek száma szükség esetén megnövelhető. Ez az ivóvizet minőség szempontjából ellenőrző tevékenység elsősorban a fővárosi vezetékekben folyó vízre korlátozódott. Az ország területén levő ivóvíznyerő helyeken csak alkalomszerű vizsgálatokra került sor, amelyeket állatorvosok, orvosok, egyetemek munkatársai különféle betegellátó intézetek, kórházak laboratóriumaiban értékeltek ki. A hazai ivóvíz-szolgáltatás, a víznyerő helyek egészség- ügyi szempontból történő általános felmérése még váratott magára. Míg Fodor József közegészségügyi szempontból sürgette az egészséges vízellátás biztosítását, Kvassay Jenő műszaki tekintetben törekedett a feladat megoldására. 1894-ben a közegészségügyi mérnöki szolgálat elvált a kul- túrmérnökségtől, a korábban szervezett Országos Halászati Felügyelőséghez hasonló jogú, önálló hivatallá lett az Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatalon belül. Vezetője Farkass Kálmán, akinek munkáját Zarka Elemér és Hoffmann Károly segítették.24 A nagyobb vízművek terveit műszaki szempontból a közegészségügyi szolgálat vizsgálta felül, az engedélyezés terén azonban a kultúrmérnöki hivatalok jártak el. A kultúrmérnöki hivatalok és a közegészségügyi mérnöki szolgálat között sajátos munkamegosztás alakult ki a vízellátás terén. A kultúrmérnöki hivatalok tervezték a kisebb települések vagy egyes közintézmények vízvezetéki terveit, illetve bírálták el a más tervezők által összeállított dokumentumokat, míg a közegészségügyi mérnöki szolgálat a városok vízmüveivel foglalkozott. A közületi létesítmények közül kiemelkednek a MÁV vízvezetékei, melyek a gőzmozdonyokkal működő vasút számára nélkülözhetetlenek voltak. 1898-ig 166 községben 244 vízvezeték épült,25 és ezek mintegy másfél millió lakost láttak el vezetékes vízzel. A kultúrmérnökök évente 10-12 magánvízvezeték tervét készítették el, bár ezek jelentős része pénz hiányában nem valósult meg. Vízvezetékes községek elsősorban a Felvidéken voltak, ahol a vízbeszerzést forrásokból oldották meg (pl. Poprád, Ránkfüred, Muzsna, Vilmány, Gönc, Regete- ruszka stb.). Munkájukat a községi vízvezetékeknél a közegészségügyi mérnökök is támogatták, számukra 1910-ben útmutatót készítettek Irányelvek a községi vízvezetékek építéséhez címmel. Ebben foglalkoztak a víz minőségével, tisztaságával, egészségügyi kérdésekkel. Ismertették a vízbeszerzés módjait, a forrásfoglalások lehetőségét, az adott teljesítőképességhoz szükséges medencék, csőhálózat méreteit. A 19. század utolsó évtizedében a kultúrmérnöki hivatalok26 számos kisebb vízvezetéket terveztek és építettek, leginkább a Felvidéken és Erdélyben, ahol a vízbeszerzés könnyebb és olcsóbb volt. 40
