Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)

Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig

Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig A közműves vízellátás kiépítését az öntöttvas cső megjele­nése (1672.), a gőzgép feltalálása (1766.) és alkalmazásának széleskörű elterjedése tette lehetővé. A 19. században végbement gyors iparosodás nemcsak az ipartelepek vízigényét növelte meg, hanem az egyre növek­vő városi lakosság ivóvízzel való ellátását is szükségessé tette. Általában elmondható, hogy a települések fejlődése során közműves ivóvízellátás kiépítése akkor válik sürge­tővé, ha a beépítés jellege zárt sorú, emeletes formát vesz fel. A 17-18. században kiépült műemlék jellegű városmag­ok zárt beépítése már magában hordta a közművesítés igé­nyét. Példa erre Győr, Sopron, Szombathely, Eger, stb...17 Ezekben a nagy népsűrűségű városokban már nem lehetett a lakosok vízellátását, az egészségügyi kockázatot jelentő talajvízből táplált ásott kutakból biztosítani. A több helyen fellépő kolerajárvány kényszeríttette ki az egészséges víz­zel történő központi ellátást. Tömegméretekben akkor jelentkezett az egészséges ivóvíz iránti igény, amikor már nem lehetett a folyók, vagy forrá­sok vizéből a rohamosan szaporodó lakosságot biztonság­gal ellátni. Az ásott kutak is növekvő problémát okoztak. A sűrűn egymás mellett épített házak kútjai ugyanazt a talaj­vízréteget csapolták meg. A nyári száraz időszakokban azután jóval kevesebb víz jutott az egyes kutakba, arról a gondról nem is beszélve, hogy az emberek és a házuknál tartott jószágok ürüléke (azaz az adott kút hatásterületéhez közeleső trágyadomb, illetve pöcegödör) jelentős mérték­ben elszennyezhette a talajvizet. V. A vízjogról szóló 1885. évi XXIII. törvény A vízjogról szóló és Európa számra is példaértékű törvény­cikk alkotói egy olyan kódex létrehozását tűzték ki célul, mely megfelel a hazai vizekkel kapcsolatos - akkortájt már igen bonyolult és szerteágazó - igényeknek. A törvényjavaslatot előterjesztő képviselő expozéjában elő­adta, hogy az 1886. január 1. előtt kiadott törvények és ren­deletek a vízi kérdések eldöntéséhez egyrészt nem elegen­dőek, de nem is alkalmasak; ezért szükséges egy olyan "rendszeres vízjogi törvény", mely megoldást ad a mind szá­mosabban előforduló jogi, közigazgatási kérdések elintézé­sére. A törvényalkotásból ugyanis hiányoztak azok az álta­lános jogelvek, amelyek a magánvíz jogi elve helyett az újabb európai jogi felfogáshoz közelítő irányt, azaz a vizek köztulajdoni jellegét erősítették volna. A vízjogról szóló törvénycikk megalkotásában döntő jelen­tőségű volt, hogy a vízmunkákat hatósági engedélyhez kö­tötte, és a hatóság műszaki szakértőjéül a kultúrmérnöki hi­vatalokat jelölte ki. A kultúrmérnöki hivatalok - ettől kezd­ve - az összes állami vízmunka, így a vízellátás, csatorná­zás engedélyezésénél is közreműködtek. A törvénycikk 9. fejezete, 195. §-a közül annak általános ha­tározatai, a vízhasználatok, a vízi szolgalmak, a hatóságok és el­járás, továbbá a büntető határozatok című részek tartalmazzák a tárgykörünket érintő konkrét rendelkezéseket. Ezeket átvizsgálva megállapítható, hogy a korabeli vízjog követve és szolgálva a vizekkel kapcsolatos társadalmi szükségletek kielégítését, elsősorban az ivóvízellátás kérdé­seivel foglalkozik, míg a szennyvíztisztításra és -elvezetésre vonatkozó jogi szabályozás valamivel később, a vizek tö­meges elszennyeződésével egyidejűleg kezd kibontakozni. Az ipar kialakulása, a városok fejlődése, az életkörülmé­nyek gyökeres megváltozása és a vízhasználatok mennyi­ségének rohamos emelkedése vezetett a szennyvizekre vo­natkozó szabályozás kidolgozásához. A törvénycikk megalkotásának időszakában a hivatkozott csatornázási szabályrendeletek mellett egyéb szabályozás nem született. Maga a törvénycikk sem használja a szennyvíztisztítás és - elvezetés fogalmát, a csatornázást is csak a vízi szolgalmak­kal kapcsolatban ismeri. Az első vízjogi törvény azonban rendelkezik a vizek ártalmas anyagokkal történő megfertő­zése tilalmáról és a vizet ártalmasán szennyezővel szemben bírság kiszabását rendeli el, továbbá intézkedik a szenny­víztisztító létesítményre vonatkozó kötelezés kiadásáról is. A vízjogi törvénycikk az általános engedélykötelezettségen túl, az ivóvízellátást érintően számos rendelkezést tartal­maz. Kiemelendő ebből a körből az az előírás, mely szerint a vízvezetékek (csatornák, csövek és hasonlók) a vízvezeté­si joggal együtt azon ingatlannak a tartozékát képezik, melynek szolgálatára rendeltetve vannak. A törvény rendelkezései alapján "az élet rendes szükségletére" vizet szolgáltató kutat saját birtokán - a rendszabályok meg­tartása mellett - mindenki szabadon építhet. Ha azonban ezen építkezés által mások eddig gyakorolt vízhasználata megszűnnék, és ezen másképp segíteni nem lehetne, az érde­keltek kérelmére a hatóság az új kútból - a megszűnt haszná­lat mérvének megfelelő - vízhasználatot engedélyezhet. A törvényalkotók már ismerték a vízbázis-védelem jogin­tézményét, ugyanis a rendőri szabályokkal megtiltották a kút építését az egyéb kutaktól, forrásoktól, tavaktól, vízcsa­36

Next

/
Oldalképek
Tartalom