Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig A közműves vízellátás kiépítését az öntöttvas cső megjelenése (1672.), a gőzgép feltalálása (1766.) és alkalmazásának széleskörű elterjedése tette lehetővé. A 19. században végbement gyors iparosodás nemcsak az ipartelepek vízigényét növelte meg, hanem az egyre növekvő városi lakosság ivóvízzel való ellátását is szükségessé tette. Általában elmondható, hogy a települések fejlődése során közműves ivóvízellátás kiépítése akkor válik sürgetővé, ha a beépítés jellege zárt sorú, emeletes formát vesz fel. A 17-18. században kiépült műemlék jellegű városmagok zárt beépítése már magában hordta a közművesítés igényét. Példa erre Győr, Sopron, Szombathely, Eger, stb...17 Ezekben a nagy népsűrűségű városokban már nem lehetett a lakosok vízellátását, az egészségügyi kockázatot jelentő talajvízből táplált ásott kutakból biztosítani. A több helyen fellépő kolerajárvány kényszeríttette ki az egészséges vízzel történő központi ellátást. Tömegméretekben akkor jelentkezett az egészséges ivóvíz iránti igény, amikor már nem lehetett a folyók, vagy források vizéből a rohamosan szaporodó lakosságot biztonsággal ellátni. Az ásott kutak is növekvő problémát okoztak. A sűrűn egymás mellett épített házak kútjai ugyanazt a talajvízréteget csapolták meg. A nyári száraz időszakokban azután jóval kevesebb víz jutott az egyes kutakba, arról a gondról nem is beszélve, hogy az emberek és a házuknál tartott jószágok ürüléke (azaz az adott kút hatásterületéhez közeleső trágyadomb, illetve pöcegödör) jelentős mértékben elszennyezhette a talajvizet. V. A vízjogról szóló 1885. évi XXIII. törvény A vízjogról szóló és Európa számra is példaértékű törvénycikk alkotói egy olyan kódex létrehozását tűzték ki célul, mely megfelel a hazai vizekkel kapcsolatos - akkortájt már igen bonyolult és szerteágazó - igényeknek. A törvényjavaslatot előterjesztő képviselő expozéjában előadta, hogy az 1886. január 1. előtt kiadott törvények és rendeletek a vízi kérdések eldöntéséhez egyrészt nem elegendőek, de nem is alkalmasak; ezért szükséges egy olyan "rendszeres vízjogi törvény", mely megoldást ad a mind számosabban előforduló jogi, közigazgatási kérdések elintézésére. A törvényalkotásból ugyanis hiányoztak azok az általános jogelvek, amelyek a magánvíz jogi elve helyett az újabb európai jogi felfogáshoz közelítő irányt, azaz a vizek köztulajdoni jellegét erősítették volna. A vízjogról szóló törvénycikk megalkotásában döntő jelentőségű volt, hogy a vízmunkákat hatósági engedélyhez kötötte, és a hatóság műszaki szakértőjéül a kultúrmérnöki hivatalokat jelölte ki. A kultúrmérnöki hivatalok - ettől kezdve - az összes állami vízmunka, így a vízellátás, csatornázás engedélyezésénél is közreműködtek. A törvénycikk 9. fejezete, 195. §-a közül annak általános határozatai, a vízhasználatok, a vízi szolgalmak, a hatóságok és eljárás, továbbá a büntető határozatok című részek tartalmazzák a tárgykörünket érintő konkrét rendelkezéseket. Ezeket átvizsgálva megállapítható, hogy a korabeli vízjog követve és szolgálva a vizekkel kapcsolatos társadalmi szükségletek kielégítését, elsősorban az ivóvízellátás kérdéseivel foglalkozik, míg a szennyvíztisztításra és -elvezetésre vonatkozó jogi szabályozás valamivel később, a vizek tömeges elszennyeződésével egyidejűleg kezd kibontakozni. Az ipar kialakulása, a városok fejlődése, az életkörülmények gyökeres megváltozása és a vízhasználatok mennyiségének rohamos emelkedése vezetett a szennyvizekre vonatkozó szabályozás kidolgozásához. A törvénycikk megalkotásának időszakában a hivatkozott csatornázási szabályrendeletek mellett egyéb szabályozás nem született. Maga a törvénycikk sem használja a szennyvíztisztítás és - elvezetés fogalmát, a csatornázást is csak a vízi szolgalmakkal kapcsolatban ismeri. Az első vízjogi törvény azonban rendelkezik a vizek ártalmas anyagokkal történő megfertőzése tilalmáról és a vizet ártalmasán szennyezővel szemben bírság kiszabását rendeli el, továbbá intézkedik a szennyvíztisztító létesítményre vonatkozó kötelezés kiadásáról is. A vízjogi törvénycikk az általános engedélykötelezettségen túl, az ivóvízellátást érintően számos rendelkezést tartalmaz. Kiemelendő ebből a körből az az előírás, mely szerint a vízvezetékek (csatornák, csövek és hasonlók) a vízvezetési joggal együtt azon ingatlannak a tartozékát képezik, melynek szolgálatára rendeltetve vannak. A törvény rendelkezései alapján "az élet rendes szükségletére" vizet szolgáltató kutat saját birtokán - a rendszabályok megtartása mellett - mindenki szabadon építhet. Ha azonban ezen építkezés által mások eddig gyakorolt vízhasználata megszűnnék, és ezen másképp segíteni nem lehetne, az érdekeltek kérelmére a hatóság az új kútból - a megszűnt használat mérvének megfelelő - vízhasználatot engedélyezhet. A törvényalkotók már ismerték a vízbázis-védelem jogintézményét, ugyanis a rendőri szabályokkal megtiltották a kút építését az egyéb kutaktól, forrásoktól, tavaktól, vízcsa36
