Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Fejér László, dr. Filotás Ildikó, dr. Juhász József, dr. Öllős Géza: Vízellátás kezdetei Magyarországon - III. Műszaki megoldások a középkorban
II. Műszaki megoldások a középkorban Középkori vízvezetékcső maradványok 16. századi török kút Zsámbékon, az 1960-as években Ami magát a vízvezetéket illeti, igen gyakori volt a bécsi és kelet-ausztriai fazekasok által készített cserépcsövek alkalmazása. Napjaink régészeinek egyébként igen nagy nehézséget jelent, hogy alaposabb műszeres anyagelemzés nélkül a fellelt cserépcsövek kora és származási helye igencsak kétséges.1 A vízvezeték az uralkodói luxus és pompa egyik lényeges fokmérőjévé vált. A 14. századi Anjou-házi magyar királyok, Károly Róbert és fia, I. (Nagy) Lajos visegrádi palotájukba gyönyörű gótikus falikutat emeltettek. A királyi palota vízellátását a hegy sziklái között fakadó források gravitációs úton biztosították. A visegrádi palota további fejlesztése Luxemburgi Zsigmond, német-római császár és magyar király uralkodása alatt is folyt. Utódai idején azonban megállt a fejlődés. Alig másfél évszázad alatt a palota többször is károsodott. A 14. század végén a hegyről lezúduló víz hordaléka öntötte el, a 14. század elején, pedig tűzvész tette tönkre a palota jelentős részét. A visegrádi királyi lakhely újbóli felépítése, és fényűző berendezése Mátyás király nevéhez fűződik. Hunyadi Mátyás palotája a kor kényelmi igényeinek messzemenő figyelembevételével épült. Vízellátására ugyanazt a gravitációs módszert alkalmazták, mint jó évszá20 A gravitációt kihasználó vízvezetékekről és a vizet hordókról A legáltalánosabb műszaki megoldást kétségkívül a gravitációs vezetékek jelentették. Ennek a egyszerűbb módja az volt, hogy a település közvetlen környékén található hegyek, vagy dombok forrásának vizét a befoglalás után általában cserépcsöveken keresztül a mélyebben fekvő település központjában kiépített csörgő kútba vezették. Ilyen rendszerű vízvezeték látta el már a 15. században a mai Szlovákia területén található régi kereskedő- és bányavárosokat, Bártfát, Körmöcbányát, Eperjest, Kassát, stb. Ezek a csörgő kutak közcélúak voltak és állandóan folytak. Mellettük több vízhordó kocsi állott állandóan töltött hordókkal azért, hogy ha valahol tűz ütne ki, azonnal vihessék a vizet. A vízhordó és a tűzoltó mesterséget sok esetben ugyanaz a személy folytatta. A középkorban a vízhordók, ha földjük, vagy házuk nem volt, adómentességet kaptak, ennek fejében viszont részt kellett venniük a városi tüzek oltásában. A vízhordás nem volt mindig veszélytelen foglalkozás. Nem volt ritka az sem, hogy a város a vízhordót járvány idején is kötelezte mestersége folytatására. Neki kellett a zár alá vett épületekbe is eljuttatnia a vizet. A városi kutakat nemcsak a helybeli lakosság használta, hanem a kereskedők és vándorok is, mivel a város urainak az átutazó idegenek és állataik ellátásáról is gondoskodniuk kellett. Azzal, hogy a közkutak mindenkinek rendelkezésére álltak, nagy forgalmat bonyolítottak le, s bizonyos mértékig a városi közélet központjaivá is váltak. A higiéniával nem sokat törődtek, s a környék nyugalomra vágyó lakóinak sem volt sok örömük a sürgésforgásban.
