Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően nyári vízhiányok nem szűntek meg újabb forrást kapcsoltak a rendszerbe. A csopaki Nosztori forrás foglalása, nyomáscsökkentő medence, összekötő vezeték és a csopaki vízellátás kiépítése 1962-1964 között történt meg. A különböző szinten foglalt források vizének optimális kihasználását, a túlfolyás megakadályozását a rendszer zónásításával, gerincvezetékek fektetésével 1968-ban oldották meg. Komárom megyében a bányászat és az ahhoz kapcsolódó iparfejlesztés következményeként, az 1960-as években fokozott ütemben indult meg a lakótelepek építése. A szaporodó lakosság ellátása a közművek fejlesztését is szükségessé tette. A növekvő vízigények kielégítését nehezítette a bányászat következtében bekövetkezett karsztvízszint csökkenés. Ez volt az indoka a bányaművelés során kitermelt vízre alapozott regionális vízellátás kialakításának Tatabánya körzetében. A megye északi részén, az ugyancsak iparosodott települések növekvő vízigényét a Duna mentén telepített vízbázisok kiépítésével fedezték. Tatabánya vízellátása A 19. sz. végén megindult szénbányászat és az iparfejlődés következtében nagy létszámú munkástömegek letelepítése vált szükségessé a Vértes lábánál található szénmezők térségében. Az 1896-ban megalakult Magyar Kőszénbánya Rt. a századfordulón építtette meg az első vízellátó műveket, melyek egyúttal a bányák víztelenítését is szolgálták. A bányász kolóniákból és a környező községekből kialakított egységes város a szénbányászat kiemelt fejlesztése kapcsán az 1950-es években hatalmas mértékű növekedésnek indult. Az új lakótelepek ellátását, a vízellátás üzemeltetését a korábbi szervezeti formában, a bányavállalat melléküzemágaként már nem lehetett folytatni. Önálló vízmű vállalat alakult és azzal egyidejűleg megkezdődött a város vízellátó rendszerének tervszerű kiépítése, fejlesztése. Az első időszakban két mélyfúrású kút - a 772-es kút és a papréti búvár - szolgáltak vízbázisul, majd később a vízellátásba bekapcsolódott az 1950-es években épült karsztak- nai vízmű és a VI. ipari vízakna is. Az 1960-as évek végén a tervszerűen és már a regionális vízellátásra is gondolva új vízbázisok - a XIV / A és a XV /C vízaknák - létesültek, melyek preventív módon biztosították a leművelendő széntelepek vízmentesítését és a kiemelt tiszta, jó minőségű karsztvízzel a város, majd a térség ellátását. A vízaknákhoz kapcsolódva, NA 600-800-as fővezetékekkel és a város északi, valamint keleti részén megépült nagy térfogatú tárolómedencékkel alakították ki a város vízellátó rendszerét, mely az 1970-es évektől tovább fejlesztve a térség regionális vízmüvének alapjává vált. Tata vízmüvének kiépítése A tatai források vizét már a rómaiak is felhasználták. A mostani Fürdő utcai forrásoktól indult a brigétiói régió tábor ellátását biztosító vízvezeték. A II. világháború előtt az Eszterházy- kastély és környéke külön vízellátó rendszerrel rendelkezett. A forrásokban gazdag város vízellátása századokon keresztül nem okozott gondot. Az egyes forrásokhoz kapcsolódó körzeti ellátás egységesítése és így a tényleges közműves 183 Víztermelő bányaüzem Víztorony Tatán
