Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XX. A vízellátás erőteljes fejlődésének időszaka (1960-1990 között)
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően műszaki megoldásokra épülő művek kiépítésére sarkalták az illetékes állami és tanácsi szerveket. Az 1950-es évek elején csak a nehézipar fejlesztésére és ezzel együtt az ún. "szocialista városok" ellátására irányuló szemlélet módosult és megkezdődött a többi város és a falvak ivó- vízellátásának korszerűsítése, az igények magasabb színvonalon való kielégítése. A nagyarányú és széleskörű fejlődést a központi és területi irányító szervek létrehozása, a pénzügyi alapok megteremtése, a törvényi és rendeleti szabályozás megalkotása, az új, korszerű műszaki megoldások, eljárások alkalmazásának lehetővé válása alapozta meg. Ez nemcsak Budapesten és a nagyobb városokban, de a kisebb településeken is a civilizált életformához szükséges mennyiségi és minőségi igények kiszolgálását eredményezte. A vízügyi feladatok kiteljesedéséhez járult hozzá az 1955- ben létrehozott kormánybizottság, melynek feladata a víz- gazdálkodás távlati fejlesztési tervének elkészítése volt. A kormányhatározat úgy rendelkezett, hogy az egyes nép- gazdasági ágak tevékenységét vízgazdálkodási szempontból koordinálni kell. Felhívta a létrehozott kormánybizottságot arra, hogy készítsen törvényjavaslatot a vízgazdálkodás legalapvetőbb kérdéseinek szabályozására. Döntő fordulatot jelentett 1957-ben a rossz emlékű Város- és Községgazdálkodási Minisztérium megszüntetése és az általa irányított vízügyi feladatok teljes körének az Országos Vízügyi Főigazgatóság (később OVH) hatáskörébe való átadása. Az OVF Vízellátási és Csatornázási öá. Osztályának124 a különböző rendelkezések alapján 1958-ban az alábbi fő feladatai voltak: • a vízellátással összefüggő vízkészlet-gazdálkodás, valamint a vízbeszerzés és vízelvezetés általános műszaki megoldásainak meghatározása,125 • a különböző minisztériumok felügyelete alá tartozó létesítmények vízellátásának és szennyvízelvezetésének összehangolása,126 • a komplex vízellátási és szennyvízelvezetési művek beruházásainak lebonyolítása,127 • a tanácsi vízgazdálkodási tevékenység főfelügyelete, beleértve a tanácsi víz- csatornamű és kútépítő vállalatok, ill. vállalati részlegek műszaki és gazdasági szakirányítását is.128 Ezt az intézkedést követte a vízügyi igazgatóságokon és a megyei tanácsokon belül a helyi feladatok ellátására, koordinálására hivatott osztályok létrehozása, valamint a fejlesztési, építési tevékenységet is ellátó megyei szolgáltató vállalatok megalakítása.129 Az egységes vízgazdálkodás keretében lehetőség nyílt a vízellátás, csatornázás beruházó, műszaki tervező szervezeteinek megteremtésére. Kialakult a vízellátás, csatornázás megvalósításához szükséges ipari háttér is. A fejlesztés alapvető feltétele a szükséges pénzügyi források, alapok megteremtése volt. Az 1950-es évek utolsó és 1960-as évek első éveiben a tervutasításos rendszer volt uralkodó, a helyi önkormányzatok érdekeltségeinek szű- kebb körű érvényesítésével.130 A megyei tanácsok beruházási keretükön belül átcsoportosítást hajtottak végre, a más ágazatokra előirányozott hitelekből az Országos Tervhivatal által a vízellátás céljára előirányzott keretet megteremtették. Ugyancsak vízmű fejlesztésre fordították a községfejlesztési alapok jelentős részét. Az 1957. évi 48. sz. tvr. alapján létrejöttek a víziközmű társulatok, melyek támogatást kaphattak az ugyancsak 1957-ben létrehozott Vízügyi Alapból.131 A közműfejlesztési hozzájárulás bevezetése is fontos pénzügyi forrássá vált a vízművek kapacitásának növelésében. Az 1960-as években kialakult a tanácsok költségvetési fejlesztési hitelkerete, az OVH célcsoportos beruházási alapja, mely a legjelentősebb anyagi forrássá vált a vízművek létesítésében. A vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény a vízellátási feladatok szemszögéből A hatósági intézkedések, a működés jogi alapját a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény teremtette meg és segítette elő a vízellátás-csatornázás gyors ütemű fejlesztését. A vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény a vízellátási feladatok szemszögéből, s a hatályba lépését követő időszak jogfejlődésének jellemzése, egészen 1995-ig. A vízjogról szóló 1885. évi XXII. törvény egyes rendelkezései egészen 1965. július 1-ig voltak hatályban, amikor is a még hatályos előírásokat felváltotta az 1964. évi IV. törvény, a sorban második, az ún. "vízügyről" szóló törvény. Amíg az első vízjogi törvény a vízzel kapcsolatos magánéletviszonyokat szabályozta, addig a második vízügyi törvény a megváltozott és szinte kizárólagosságot élvező állami tulajdon alapján állt, s a közfeladatok tekintetében kimondta az állam maradéktalan gondoskodási kötelezettségét és felelősségét, s megalapozta az állam közvetlen beavatkozást is jelentő végrehajtó-rendelkező tevékenységét. A törvény szövege közel 30 évig hatályban volt. E tiszteletre méltó teljesítményhez hozzájárult a törvény keret-szabály jellege, továbbá az, hogy a különféle változásokra kevésbé érzékeny műszaki-igazgatási előírásokat tartalmazott. A törvény rendelkezései jól kimunkáltak, megalapozottak és a törvénykezés időpontjára figyelemmel mindenképpen előremutató jellegűnek bizonyultak. A törvény alapjául az a felismerés szolgált, hogy a víz korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti kincs, amellyel a társadalom érdekében tervszerű készletgazdálkodást kell folytatni a beavatkozás elvén; amelyet össze kell hangolni az egyéb igényekkel. A jogi szabályozás számára tehát az "újszerű feladatot" az jelentette, hogy a "tervezett jogok védelme" és az "érdekU3
