Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Bukta Endre, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó, Karácsonyi Sándor, dr. Koltay József, Kömyei László, Perecsi Ferenc, Péter Gábor, dr. Schiefner Kálmán: Vízellátás fejlődése a második világháborút követően - XIX. Új vízművek építése
Vízellátás fejlődése a második világháborút követően Bonyhád A település lakosainak vízszükségletét 1958 előtt a minimális vízhozamú ásott és fúrt kutak biztosították. A központi vízellátás tervei 1955-1957 között készültek. Ugyancsak 1957-ben fúrták meg a vízmű első két kútját, melyekhez kapcsolódva 1958-1960 között épült meg az akkori formáknak megfelelő törpe vízmű a társulat beruházásában.121 Dombóvár Dombóváron az első mélyfúrású kutat a villanytelep igényeinek kielégítésére 1904-ben fúrták. Később az Erzsébet utcában létesült mélyfúrású kút, mely a városi vízellátó rendszer I. számú víztermelő telephelye lett. Az országban első vízmű társulatként alakult meg a Dombóvári Víziközmű Társulat. A tanácsülésen a vízmű-építés leglelkesebb tagjaiból szervező bizottságot választottak. A bizottság irányításával kisgyűléseken, tanácstagi beszámolókon, falugyűléseken és egyéni beszélgetéseken szervezték be az érdekeltek többségét. A településen az 1536 érdekeltből 987 lépett be a társulatba, s az alakuló gyűlésen is több mint 600 tag vett részt. A tanács képviselői nyíltan megmondták az embereknek, hogy vízellátásra nincs állami beruházás és a jövőben sem igen várható e téren változás. A megoldást egyedül az 1957. évi 48. sz. tvr. kínálja, amely lehetővé teszi a vízmű társulat megalakítását. A tanácsi szervek minden segítséget megadtak a társulatnak. Részt vettek a helyszíni tervezői bejárásokon, a tervezés időszakában elvégezték a műszaki ellenőrzést, megszerezték a vízügyi igazgatóságtól a vízjogi engedélyt. A vízmű tervezési költségeit a községfejlesztési alapból finanszírozták, s a kész terveket átadták a társulatnak. A kivitelezés során nem volt ritka az érdekeltek társadalmi munkája sem. A dombóvári társulati tagok házanként 1740 forinttal járultak hozzá a vízmű megépítéséhez.122 Ettől az időponttól számíthatjuk a városi vízellátás megvalósítását. Megépült a 4 db kútból álló II. számú vízmű telep, a települési ellátó hálózat és egy 2 x 125 m3-es víztorony. Dombóvár környéki több községben az 1950-es évek végén fúrtak kutakat, melyek a községi vízművek termelőtelepei lettek. (Dalmand, Kurd, Kocsola, Kaposszegcső, Csikóstöttös, Döbrököz. Zalaegerszeg Az 1950-es években a Dunántúlon csak Zalaegerszeg volt az egyetlen nagyobb város, megyeszékhely, mely nem rendelkezett közműves vízellátással. A városban a vezetékes vízellátás, valamint a szennyvizek elvezetésének hiánya miatt súlyos és tarthatatlan volt a helyzet a II. világháborút követő évtizedben. A városi közművesítés kivitelei terveit a Megyei Tanács 1954-ben készítette el, az építés azonban csak a szükséges pénzösszeg rendelkezésre állása után 1958-ban indulhatott meg. A mélyfúrású kutak agresszív, nagy vastartalmú vizet szolgáltattak ugyan, de a kezdeti időszakban kezelés nélkül jutott a víz a fogyasztókhoz. 1960-ig 11 km elosztóhálózat épült. Az előzőekben felsorolt vízműveken kívül Veszprém megyében, az ásott kutas ellátásra alkalmatlan vidéken már a 40-es évek végén és az 1950-es évek folyamán több községben épült vízmű. így Enyingen, Mencshelyen, Csabrendeken, Tapolcaion, Herenden, Ukkon, Borzaváron, Farkasgyepűn, Padragkúton, Cserszegtomajban, Magyarpolányban, Olaszfalúban, Szentantalfán, Lókúton, Gyenesdiáson, Páhokon, Szentjakabfán, Badacsonyban, Örvényesen, Balatonakarattyán, Alsóörsön, Litéren és Porván volt közműves vízellátás. A vízművek üzemeltetése 1950 után Az 1950-es évek elején a vízügyi ágazat erősödése következtében az ipari üzemek keretében működő vízművek városi irányítás alá kerültek és az új vízművek (Sztálinváros, Komló) gazdája is a városi tanács lett. Ez az önálló ún. tiszta profilú forma azonban kérész életűnek bizonyult, mivel a Város és Községgazdálkodási Minisztérium (VKGM) 1954. évi létrehozásával a helyzet alapvetően megváltozott. A VKGM - a szomszédos szocialista országok kommunális főhatóságaihoz hasonlóan - a városokban és a nagyobb községekben valamennyi helyi szolgáltatás ellátására város és községgazdálkodási szervezet kialakítását rendelte el. Ezek feladata az államosított ingatlan-kezelésen kívül a közmű üzemeltetési, köztisztasági, kertészeti, parkosítási, helyi közlekedési és más kommunális szolgáltatások biztosítása volt. E viszonylag kis vállalatok műszaki vezetésében az ingatlankezelés dominált, míg a többi üzemágra - köztük a víz és csatornaművek üzemeltetésére - sem szakmailag, sem anyagilag nem jutott a súlyuknak megfelelő erő. Az 1955- 1960-as években ezért az átszervezések miatt lelassult fejlesztéshez - a kis víz és csatornaművek községgazdálkodási vállalatokba való szervezése következtében - az üzemviteli színvonal visszaesése is járult. 123 A politikai helyzet változása, a negatív tapasztalatok érzékelése, valamint az OVF súlyának növekedése és nem utolsó sorban a megyei tanácsok szervezetében történt szemléletváltozás következtében 1957. után felértékelődött a víz és csatornaművek üzemeltetésének fontossága. 1957. elején 25 kizárólag vízügyi tevékenységet folytató tanácsi vállalat működött: 21 tiszta profilú üzemeltető: Budapesten kettő (külön a vízmű és a csatornamű), Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Székesfehérváron, Kecskeméten, Dunaújvárosban, Komlón, BAZ megyében, Sopronban, Egerben, Tatabányán, Kaposváron, Szolnokon, Szombathelyen, Szekszárdon, Veszprémben és Nagykanizsán, továbbá négy vízmű építő és karbantartó vállalat Békés, Csong111
