Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
10. A vízrajzi szintezések alapszintkülönbségei, geodéziai hibái és megbízhatósága
Beriet főhadnagy egyedül hajtotta végre [9]. Az 1892. évi másik szintezés a vaskapui állami művezetőség nevéhez fűződik. Ez az áhra, miként azt a 8. részben kifejtettük, legnagyobbrészt a refrakció okozta hibának integrálgörhéje, de — természetesen — benne foglaltatik minden más, mérés közben elkövetett vagy természeti okokból bekövetkezett geodéziai hiba is. cm 10.01. ábra A különböző aldunai szintezésekből származó magasságok eltérésének grafikonja (Szerk. Bendefy) 10.03. A VÍZRAJZI OSZTÁLY DUNA MENTI SZINTEZÉSÉNEK MEGBÍZHATÓSÁGA A Duna folyó Pozsony és Budapest közötti szakaszának energianyerési célzatú hasznosítására irányuló tervek készítése, valamint a már meg is kezdett helyszíni előmunkálatok szükségessé tették a- — mintegy 60 évvel ezelőtt mért — régi vízrajzi szintezési vonalak alappontjainak felülvizsgálatát. Ez a munka a Vízrajzi Osztály által az 1890-es évek elején elhelyezett [10] furatos bronz falitáblák és I. rendű vízrajzi fixpontok [11] újbóli szintezéséből állott. Ezt a feladatot magyar részről a Geodéziai és Kartográfiai Intézet országos felsőrendű szintezési csoportja (Gvóth Emil és Konyecsni Loránd mérnökök), csehszlovák részről pedig a pozsonyi szlovák Állami Földmérés szintezési osztálya (Bvkovinsky Elemér mérnök) végezte el, az országos I. rendű szintezésekre előírt szabatossággal. A helyszíni munkákat a magyar és szlovák mérnöki munkacsoportok 1953 augusztus és szeptember havában egyidejűén hajtották végre. A szóban forgó szintezési munkálatok kezdő időpontja : Vízrajzi Osztály Duna menti szintezése .......... 1890 Három szögelő Hivatal Duna menti szintezése . . 1923 Geodéziai és Kartogr. Int. Duna menti szintezése 1950 A vonatkoztatási időpontok tehát első látásra 33, illetőleg 27 év lennének. Azonban mivel a Duna menti szintezési munkálatokat a Vízrajzi Osztály a Rákos rendezőpályaudvaron volt egykori bécsi katonai furatos falitáblából indította el magasságmérését, ezáltal azt tulajdonképpen a bécsi katonai 599