Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
9. Az egykori bécsi Katonai Földrajzi Intézet szintezésének hibaforrásai
kozott. Ennek az utóbbinak a legnagyobb mértéke elérte a —90 centimétert, sőt helyenként még az 1,0 métert is. Noha ezek az értékek azt jelentik, hogy (amennyiben valóban geológiai értelmű szintváltozást jelentenének) a francia partoknak 100 évenként átlagosan 185 centimétert kellene süllyedniük, ami még a holland partok süllyedését is tetemesen felülmúlja. Ezeket az utóbbiakat illetően igen érdekes eredményt szolgáltattak a Velsen (É.-Hollandia) közelében nemrég lefolytatott komplex vizsgálatok, amelyekbe a geodéziai mérések eredményei mellett, többek közt a régészeti ásatások, a földtani mélyfúrások és a tőzegek pollenvizsgálatának eredményeit is belevonták. Az adatokat koordináta-rendszerbe felrakva csekély szórást kaptak. Miként van Straaten közli, a. kialakult görbe bizonysága szerint a holland partvidék süllyedése mintegy 7000—8000 évvel ezelőtt 10 évenként kb. 35 mm volt, napjainkban pedig — ugyancsak 10 évre számítva — mindössze 10 mm [62], Noha századunk elején már számos, a jelenkori kéregmozgásokra vonatkozó tanulmány és adatközlés volt ismeretes [63—64], hihetőleg az a puszta tény, hogy szóban forgó „izokatabázisok” egy-egy évre vonatkoztatva centiméter vagy annál kisebb mértékű „kéregmozgást” jelentenek, valamint az, hogy ilyen mértékű mozgásintenzitást a skandináv partok mentéről már régóta ismerünk, a geo-szakembereket teljességgel megnyugtatta. Sőt Bartl (1930-ban) még arra biztat, hogy a régi szintezések eredményei között tapasztalható különbségeket, amelyeket „oly hosszú időn át szabályos hibákként írtak le a geodéták”, ne vonakodjunk geológiai hatóokokból származó valóságként elfogadni.* Mai szemmel és mai tapasztalatainkkal a 9.23. ábrára tekintve azonnal látjuk, hogy valóban a múlt századi szintezéseket jellemző, óriási mértékben növekedő mérési hibák terjedési görbéivel állunk szemben. Ezek az eltérések nagyságrendjüket illetően teljesen megegyeznek a Vásárhelyi-féle magasságok és a mai szintezési eredmények közötti eltérésekkel. Jellemzőjük pedig az, hogy egyrészt a kiinduló ponttól minden irányban számszerűen növekednek, másrészt szoros kapcsolatban vannak a térszín domborzati viszonyaival. Határozott hasonlóságot látunk a Kayser-féle „izokatabázisok” és a Gárdonyi-féle görbék (9.01a ábra) között. Mindkettőnél kialakult egy semleges vonal : a zérus különbségek görbéje. Mindkét ábrán nagyjából billenésszerű mozgásra emlékeztető görbéket látunk. A „billenés” tengelye mindkét esetben a kiindulásul szolgáló főalapponton átmenő görbe. Egy ideig az effajta hasonlóságok csak erősítgették azt a hiedelmet, hogy a múlt századbeli és a mai, korszerű szintezések eredményei közti különbségekben sikerült a jelenkori kéregmozgások és egyéb eredetű talaj szint változások mértékére megbízható adatokat nyernünk. Ahogy azonban a legújabb szintezési hálózat mérése fokozatosan előrehaladt, tapasztalnunk kellett, hogy a két legutóbbi szintezés közös alappontjainál kimutatható szintváltozási értékek legtöbb esetben egyáltalában nem hasonlítanak például a bécsi katonai szintezés ugyanazon közös alappontjainál nyert korábbi szintezési időközre vonatkozó magasságkülönbségekhez. Az 1950—1951, különösen pedig 1952—1955. évi tapasztalataink döntők voltak. A legújabb hazai és külföldi szabatos szintezések eredményei * „. . . ähnliche Erscheinungen (sind) anderwärts lange Zeit als „systematische Fehler des alten Nivellements” deklariert” [59], 566
