Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
8. Szabatos vízrajzi szintezési hálózat fejlesztése a századfordulón
A helyszínen készíttetett minden mérőcsoport néhány 6—9 m hosszú, deciméteres beosztással ellátott fenyőrudat. Ezek is szintezőlécek, becsléssel történő, cm élességű leolvasáshoz, a tereppontok magasságának meghatározása céljából. • A szintezéshez használt cövekek 2x3 cm keresztmetszetűek, mindössze 25 cm hosszúak, s egyik végükön hegyezettek voltak. A szintezéshez 5 segédmunkást alkalmaztak, mégpedig egyet a műszer hordására, kettőt léctartónak, kettőt pedig hosszmérésre és a cövekek leverésére. A vissza-szintezés alkalmával az utóbbi két segédmunkás felszabadult, mert hosszmérésre és cövekleverésre nem volt szükség. Ilyenkor a hosszú fenyő- rudakat hordozták a töltés lábánál levő tereppontok felvétele céljából. Időközönként a lécek festékrétegének lepattogzása és kopása miatt szükségessé vált a léc beosztásának javítása. Evégből minden egyes kirendeltséget elláttak ehhez szükséges sablonnal, ecsetekkel és olajfestékkel, hogy a léceket a helyszínén javíthassák. Az utasítás előírja, hogy a helyszíni munka megkezdése előtt a mérnöki és a segédszemélyzetet a szintezésbe kellően be kell gyakoroltatni, majd a műszerek vizsgálatára és igazítására is ki kell a mérnököket oktatni. A mérési idény kezdetén a mérőkötelet is komparálták. Ez abból állott, hogy megvizsgálták, vajon az 5 méteres beosztások helyesek-e, és az egész 50 méteres hosszúság megfelel-e a valóságnak. Szükség esetén a javításokat végrehajtották. Mérés közben csakis akkor került sor a mérőkötél újabb komparálására, ha történetesen elszakadt, és az összeerősítés következtében hossza érezhetően megváltozott volna. A szintezőlécek vizsgálatánál a lécheosztások vizsgálatát mellőzték ama elgondolás alapján, hogy a sablonok igen nagy körültekintéssel készültek, azokat többszörösen ellenőrizték, hogy szabatosak-e, tehát a lécbeosztás vizsgálatára már nincsen szükség. Ellenben a léclibella vizsgálatát nagy gonddal végezték el. A lécet 50—60 m távolságban felállítván a műszertől, a kiigazított műszer függőleges szála mellett eltekintve vizsgálták, vajon a lécek párhuzamosak-e a szállal, ha a léclibella buborékja középütt áll. Amennyiben nem így volt, amennyire az igazító csavarok engedték, módosítottak a szelence állásán, majd a szelence fedőlapján a buborék közepének helyét kis olajfesték - ponttal megjelölték. Ezt a műveletet mind a két főirányban többször is elvégezték, mindannyiszor felrakva a pontocskákat. Ezek egy kis poligont zártak körül. Annak súlypontjába most már egy nagyobb pontot helyeztek, a többit pedig letörölték. A léctartó napszámosnak most már csak arra kellett ügyelnie, hogy a pontocska mindig a buborék közepében legyen. Ezt a vizsgálatot időnként meg kellett ismételni. A szintezőműszer vizsgálatát és igazítását az utasítás a következőképpen adja elő. Az igazítás két részből áll: a) a parallaxis megszüntetéséből és abból, hogy b) a libella érintőjét párhuzamossá kell tenni a távcső optikai tengelyével. A parallaxis megszüntetése céljából a szintezőlécet rendes mérési távolságban állítjuk fel a műszertől, s beigazítjuk a szálcsövet a léctávolságnak megfelelően. Ha a léc képe a szálkereszt síkjába esik, akkor a szálkereszt képe még akkor sem mozog a lécosztás képéhez viszonyítva, ha — a távcsőbe nézve — szemünket, illetőleg fejünket le és fel mozgatjuk. Ellenkező esetben a szál képe a léchez viszonyítva elmozdul, tehát parallaxis van. Hogy ezt eltüntessük, a szálcsövet addig húzogatjuk, csavargatjuk ki és be, amíg csak 493
