Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
8. Szabatos vízrajzi szintezési hálózat fejlesztése a századfordulón
■■ a szál mozgása egészen meg nem szűnik és a keresztszálakat egészen tisztán nem látjuk. Hogy a libella érintője párhuzamos-e a távcső optikai tengelyével, ennek eldöntése többféleképpen is lehetséges aszerint, hogy a távcső szilárdan kötött-e a műszerhez, vagy sem. Az utasítás egy általános eljárási módot közöl, mégpedig a következőt. Mindenekelőtt megvizsgálja, hogy a szálkereszt függőleges szála valóban függőleges-e. Ezt a műveletet ugyanúgy végzi el, ahogy ma is csináljuk : a műszert szabályszerűen felállítja, majd a távcsővel fehér falfelületre irányoz, ott megjelöl egy-egy olyan pontot, amely rajta van a függőleges, illetőleg a vízszintes szálon. Majd elmozdítja a távcsövet előbb függőleges, majd vízszintes síkban, és figyeli, hogy a pontok — mozgatás közben — rajta marad- tak-e a szálon. Ha nem, a diafragmá igazító csavarjaival segít a bajon. Ezek után kerülhet csak sor a J // L tulajdonképpeni vizsgálatára és az esetleg szükségesnek mutatkozó igazításra. A követendő eljárás szó szerint ugyanaz, amelyet Oltay tankönyvében [6], vagy a Háromszögelő Hivatal 1942. évi utasításában [7] is olvashatunk. A szintezés végrehajtását a Vízrajzi Osztály utasítása a fentebbiekben ismertetett alapelveknek megfelelően írta elő. Az utasításban néhány műveletet nagyon részletesen és pontosan írtak körül. Ebből a leírásból kitűnik, hogy egyes vonatkozásokban teljesen a ma is korszerűnek vallott eljárást követték. így például az észlelésről az utasítás így ír : g) Mialatt a mérnök felállítja a műszerét, a léctartók is felállnak a szintezőlécekkel a két legközelebbi kötőpontra. A lécek leolvasása így történik : a libella buborékját a legnagyobb pontossággal középre hozzuk, majd a lécet leolvassuk, de a leolvasott értéket csak cm pontossággal vezetjük be a jegyzőkönyvek ,,hátra” rovatába. Miután ez megtörtént, még egy pillantást vetünk a távcsőbe, a leolvasást megismételjük, majd most már a mm értéket is bevezetjük a jegyzőkönyvbe. Előbb azonban egy pillantással meg kell győződnünk arról, hogy a buborék nem mozdult-e el a középről. A „hátra” leolvasás után a távcsövet a másik lécre irányítjuk és ezen is teljesen hasonló módon végezzük el a leolvasást. Ezt az értéket a jegyzőkönyv „előre” rovatába vezetjük be. Ennek megtörténte után a műszerrel tovahala- dunk. Az elől levő léctartó helyén marad, a hátulsó kötőponton levő pedig előresiet, és most az ő lécén történik meg majd az „előre” érték leolvasása. A hosszat mérő segédmunkásoknak legalább 1 — 2 műszerállással előbbre kell lenniük a munkával, mint az észlelőnek, hogy ha közben munkájuk bármi okból (pl. cövekek készítése, hegyezése, gallyazás stb. miatt) elakadna egy időre, azzal az észlelést ne hátráltassák. i) Ha töltésen szintezünk, a „vissza” szintezés alkalmával a töltés lábánál levő tereppontokat is beszintezzük. Amennyiben a terep egyenletes magasságú, elegendő ezeket a magasságokat csupán a műszerállások szelvényében meghatározni. A kiszemelt tereppontokon a korábban hosszat mérő segédmunkások tartják a deciméteres beosztású fenyőléceket. Amikor ezekre irányzunk, nem szükséges a parallaxiscsavarhoz nyúlnunk, hanem a távcső mellett elnézve, szabad szemmel olvassuk le a magasságot és az deciméter- rendűen kerül be a jegyzőkönyvbe. k) Amennyiben valamely kivételes körülmény miatt attól kellene tartanunk, hogy az „oda” és „vissza” szintezés közötti időben a kötőpontokul levert cövekek elvesznek, egészen kivételesen megengedett, hogy 494
