Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
Bevezetés
RPII||PIWÍPIÍÍIMPPIÍIÍ!PÍP^PÍÍPPPMPPIIPP|ÍII|P*P9ÍVM osztották : Buda, Eger, Pozsony, (Turóc)-Szentmiklós, Besztercebánya, Sopron, Székesfehérvár, Pécs, Kassa, Lőcse, Ungvár (Máramaros)-Sziget, Nagyvárad, Debrecen, Arad. Ezeket 5 építészeti hivatal (Bauamt) fogta össze : Buda, Pozsony, Sopron, Kassa, Nagyvárad. Az egésznek a központja a Kereskedelmi, ipari és építészeti minisztérium kebelében szervezett építészeti osztály (II. iio.), illetőleg a budai kerületi építészeti hivatal, élén Mitis Ferdinándásl. Még efölött is a bécsi építészeti főigazgatóság (General-Baudirection) főfelügyeletet gyakorolt. Ezek a hivatalok nem voltak kivitelező szervek, hanem a tervek elkészítése, felülbírálata, a kivitel felügyelete és felülvizsgálata volt a feladatuk [64]. Később Mitis javaslatára még tovább bővült a szervezet 1851-ben. 157 városban építészeti bizottság létesül, ezeket 48 építészeti kerületi hivatal, az utóbbiakat pedig 5 építészeti tartományi hivatal fogja össze. Elén az országos építészeti főfelügyelő, továbbá 10 felügyelő és 25 főmérnök áll. 1850-ben és 1851-ben a Helytartótanács az egyetemi mérnökképzés reformjába is belefolyt [65]. 1852. okt. 1-én és 1853. nov. 1-én újabb átszervezések történnek. Ekkor rendszeresítik a megyei építészeti hivatalokat. Ez időben a központban dolgozott — többek között — Tenczer Károly főmérnöki rangban (1853), a nagyváradi főnök pedig Wallandt Henrik volt. Az összes mérnöki személyzet létszáma jóval kevesebb, mint 1851-ben ; kb. kétharmada. Ezzel szemben sok útmestert, útkaparót, vízmestert (= folyófelügyelőt) alkalmaztak. Szintezés szempontjából fontos tudnunk, hogy az útkaparói állásokat 1851-ben rendszeresítették nálunk, és ez évben, nálunk először 1035 személyt neveztek ki az egész országban erre a tisztségre.* 1857-ben az Építészeti Főigazgatóságból kiválik a Tiszaszabályozási Központi Felügyelőség. Székhelye Buda, és van még 6 vidéki osztálya is : Beregszász (T. újlak—Csap) ; Nagytárkány (Csap—Tokaj); Tokaj (Tokaj— T. Füred) ; Szolnok (Füred—Csongrád) ; Szeged (Csongrád—országhatár) ; ókanizsa (Vajdaság, Határőrvidék Titelig). 1861-ben — a Bach-korszak megszűntével — az 1848-as kereteket igyekeztek visszaállítani, de ez már nem sikerült. A legfőbb vezetők megmaradlak helyükön. 1867-ben az egész ügykört a kereskedelmi minisztérium, a folyószabályozás ügyét pedig a földművelésügyi minisztérium vette át. A vízszabályozási ügyek a magyar Országos Építészeti és Hajózási Igazgatóság Hajózási Osztályához tartoztak. A fentebb kifejtettek szerint a polgári vonalra tartozó geodéziai munkálatok zömének végrehajtói pedig a vízimérnökök voltak. Ez a szoros kapcsolat sugalmazta számomra azt a gondolatot, hogy az Országos Építészeti és Hajózási Igazgatóság hajózási osztályának iratanyagát átnézzem. Ez az iratanyag, amelyet rajtam kívül mérnökember talán csak Gonda Béla lapozgatott át Vásárhelyi Pál életrajzának írása (1896) alkalmával, a magyar mérnöktársadalom előtt jóformán ismeretlen. Kötelességemnek érzem tehát, hogy a további kutatások megkönnyítése érdekében néhány * Ma az országos szintezési hálózat I. és II. rendű vonalait kizárólag országutakon vezetjük. Amíg útkaparók nem gondozták az országutakat, erre gondolni se lehetett. Még Í875—1895 között is szívesebben vezették a bécsi katonai szintezés vonalait vasúti töltéseken, mint a gyakorta járhatatlan országutakon.
