Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)

5. Szintezések Pesten és Budán a XIX. században

5.04. DOLETSKO FERENC 1863/65. ÉVI SZABATOS LEJTMÉRÉSE

Az 1838. évi pusztító árvíz után Pest nemcsak hogy hamarosan újjáépült, hanem rohamos fejlődésnek indult. Alig 15—20 év múlva új város- fejlesztési terveket kellett volna készíteni, de erre a célra már sem a Vásárhelyi-, sem a Tenczer-féle magassági felvétel adatai nem voltak alkalmasak. A terep ugyanis közben nagyon megváltozott. A szörnyű katasztrófától megrémült városatyák az árvíz utáni első ülésen olyan határozatot hoztak, hogy a főváros térszínét olyan magasságig kell feltölteni, hogy árvíz soha többé el ne önthesse azt [16]. A feltöltést is mérnöki utasítások szerint kellett végezni. Ehhez megbízható magassági térkép kellett volna, de ilyen nem volt. Szükségessé vált tehát Pest város újabb lejtméretezése. Ez az újabb, már egészen korszerű elvek és módszerek szerint végrehajtott magassági felvétel 1863-ban vette kezdetét.

Maga a munka geodéziailag és szintezéstörténetileg annyira fontos és élenjáró, hogy részletesebben is kell vele foglalkoznunk.

A szóban forgó lejtmérés (szintezés) előzményeiről Rottenbiller Lipótnak, Pest város az időbeni főpolgármesterének 3410. számú 1866. febr. 16-án kelt és Sennyei Pálhoz, Magyarország tárnokmesteréhez intézett felterjesztéséből [17] szerzünk pontos tudomást. Ide vonatkozó része így hangzik :

„Nagyméltóságú királyi Tárnokmester Ur ! Kegyelmes Uram !

„Az 1838. évi nagy árvíz után legcélszerűbbnek véleményeztetett, hogy Pest városa gátak és magas töltések felállítása, valamint terepének feltöltése és magosbítása által hasonló szerencsétlenség ellen biztosíttassák.

„Ezen elv elfogadtatván, az ugyanakkor életbe lépett építési rendszabályok különösen megállapították, hogy az új épületek talajai az 1838. évi árvíz lejtszínénél hat hüvelykkel 0,16 m magasabbra fektessenek.

„A gyakorlat azonban ezen elv pontos és tettleges kivitelét lehetetlennek és szükségtelennek bizonyítá, mivel eltekintve attól, hogy a Duna szabályozásáig minden egyéb intézkedés csak palliativ hatással bír, a városi terület feltöltése sok millióra terjedő, s a város erejét meghaladó költséget igényelt és már beépített egész városrészeket eltemetett volna.

„Mutatja a közel 30 évi tapasztalat, hogy ezen feltöltési elv követése által a város szépítési tekintetben nagy és többé egészen helyre alig hozható kárt szenvedett, de tömérdek anyagi áldozatot már is kívánt, mely az eredménnyel semmi arányban nincs.

„Mert az új épületek talajainak folyton és versenyezve történt magasabbra emelése következtében, a régebb fennálló házak eltemettettek, — az újak egész emeletet a földbe fektetni kényteleníttetvén, — az egészségi szempontból oly káros pincelakásokat eredményezték, a város pedig ezáltal azon kellemetlen helyzetbe jutott, hogy az útszákat újból és újból feltölteni, kikö- veztetni és mélyebben fekvő nagyobb épületek megkímélése végett, a legbonyolultabb lejtméreti feladatokat, tömérdek költséggel megoldatni kény- szeríttetett.

„Ezen állítás igazolásánál legmélyebb tisztelettel alábíró számos példák közül csak egyet kíván felemlíteni, t. i. azt, hogy a redoute* épület [18] talajának túlságos lejtszínre történt fektetése által, az épület körüli utszajárdák szükségessé lett újbóli fektetése és szabályozása a városnak közel 10 000 ft.

* Redoute-nak a pesti Vigadó épületét nevezték.

282