Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
IV. A Balaton évszázados feliszapolódásának vizsgálata
azt is gyorsabban, mint azelőtt, de hiányzott az a növényzet, amely a folyó finom iszapos hordalékát megszűrte és a korábbi széles mederágyban visszatartotta. Ahogy a meder tisztításával előbbre jutottak, olyan arányban több és több hordalék került egyenesen a Balatonba. Mivel pedig a megtisztított és szabályozott meder az Iszap szigeten túl deltaszerű tölcsértorkolatban végződött, a hirtelen kiszélesedett torkolatban és azon túl a Zala folyó hordalékának tekintélyes részét már lerakta. A normálisnál nagyobb a hordaléklerakódás (az ábráról leolvasható mértékben) a keszthelyi öbölben, valamint a III. és IV. szelvényben. Az V. szelvényben (Badacsonytomaj —Fonyód) majdnem normális méretű, majd a Vl-tól kezdve végig a normális mértéken alul marad. Ebből az általános képből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Balaton feliszapolódását elősegítő körülmények egy, a mai átlagos menetgörbe által képviselt feltöltődési intenzitás alatti értéket képviselnének, ha nem módosítaná a feltöltődési viszonyokat döntő módon a Zala és általában a déli vízfolyások hordaléka. Valamennyi szelvény menetgörbéje (és most ide értjük még a keszthelyi öbölre jellemző görbét is!) azt jelzi, hogy a fenékszint emelkedése csillapodóban van. Vagyis a feliszapolódás mértéke kb. az utolsó 70—80 esztendőben csökkent. A 4.8 ábrán látható, vonalkázott maradékértékek a normális menetgörbétől való eltérés mértékét jelentik. Jellegzetes, hogy többlet csakis a Révfülöp—Boglár közötti szelvény vonaláig mutatkozik: mégpedig 1890—91-ig bezáróan. A továbbiakban már ebben a szelvényben is a normálisnál kisebb mértékű a feliszapolódás. A csökkenés 1856—60 körül kezdődött meg. Ez a jelenség rendkívüli figyelmet érdemel. Okát a következőkben látjuk. A XVIII. századi nagy gabonakonjunktúra idején nagy mértékben megkezdődött a Balaton környéki erdők irtása. Az irtásokat feltörték és gabonával vetették be. A mutatkozó hatalmas haszon miatt az erdők irtása növekvő üteművé vált. 1775-ben, amint az egykori iratok tanúsítják, Lobi Ezsaiás faüzér már faúsztató csatorna építésére tesz előterjesztést egyenesen a királyhoz! Ugyanebben az időben a keszthelyi Festetics-uradalom főmérnöke, Kehrn Vilmos jelenti György grófnak, hogy a Vindornya-me- dencét övező dombokon levő erdőket tulajdonosuk, a veszprémi püspökség bérbe adta irtásra. A bérlők olyan mértékben irtották a környékbeli erdőket, hogy az uradalmi mérnökök nemcsak a Vindornya-kanális szélesítését, állandó tisztítását és vonalvezetésének helyesbítését ajánlják a grófnak, hanem homok- és iszapfogók építését is. 1820 körül kérik, tiltsa meg, hogy a kivágott fák gyökérzetét is kitermeljék, mert annyira fellazítják a földet, hogy a keszthelyi öböl rohamos feltöltődését nem képesek megakadályozni. 1821-ben a gróf elrendeli, hogy Ráth hajós-pallér „készítsen modellát arról a vízből iszapot emellő machináról, amelynek plá- numát Kehrn fő inzsenér elibe terjesztette”. Sági Károly szerint az utolsó 150—200 év alatt a keszthelyi öböl partvonala mintegy 500 métert nyomult előre a tó rovására. Ez a nagyarányú feltöltődési folyamat mutatkozik meg a 4.8 ábra II. szelvényének maradékábráján. A keszthelyi öböl feltöltődése tehát nemcsak a Zala folyó hordalékszállításának következménye, hanem a Vindornya-meden- céből ide került hordaléknak is igen nagy szerepe volt ebben. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy ugyancsak az 1780—1820 közötti években az uradalmi mérnökség számos ízben jelenti Festetics Györgynek, hogy a Vindornya-kanálist azért kell lényegesen szélesíteni és mélyíteni, hogy le tudja vezetni azt az iszapos víztömeget, amely a nagyobb esők és záporok alkalmával lezúdul a hegyekből. A csatorna új torkolatát a fenék-pusztai ,,Arzenáltól, azaz az uradalmi hajógyártól északra alakították ki. A keszthelyi öböl tehát több vízfolyáson (Zala, Vindornya-csatorna, Tomaji patak stb.) keresztül kapta földrajzi környezetének homokos-márgás hordalékanyagát. Mivel ez az anyag a Zala vízalatti törmelékkúpja miatt ott helyben gyülemlett fel, a keszthelyi öböl feltöl- tődésének üteme valamennyi többi medencerészét felülmúlta. Ezt tapasztaljuk ma is. 4. A feliszapolódás mértékének időszakos változása A Balaton feliszapolódásának mértékét az előzőnél is jobban figyelemmel kísérhetjük az egyes mederszelvényfelvételek között eltelt időszakok szerinti bontásban. E célból a vizsgálatot többféleképpen is elvégeztük. Mindenekelőtt a már említett keresztszelvényekben, az egyes időszakokon belül évekre átszámított intenzitás mértékének megállapításával. Ide vonatkozó eredményeinket a 4.9 ábrán tüntettük fel. Ez az ábra már csak a javított értékeket tünteti fel. Szükségesnek látszik tehát, hogy a javító tényezők megállapításáról részletesebben szóljunk. Az előzőkben szólottunk arról, hogy Dohnalik észrevétele értelmében, ha a vasalt szondarúddal mért mélységi eredményeket változatlanul fogadjuk el, a tárcsás szondarúddal mért eredményeket ( — a) cm, az ultrahangos echográffal mérteket pedig ( + b) cm javítással kell ellátnunk. Ez azt jelenti, hogy az 1894— 1930, illetve az 1930 — 1955 között ténylegesen mért mélységek egymás közötti viszonylagos értéke (a -+- b) cm-rel megváltozik. Feladatunk kettős: először is meg kell határoznunk (a + b) nagyságát, majd az a és b egymás közti arányát. Mivel semmiféle szakirodalmi adat sem állott rendelkezésünkre, a feladatot próbálgatással oldottuk meg. Kiindulásul a mérési személyzettől nyert gyakorlati útmutatást fogadtuk el. Szerintük a átlagértéke 10—15 cm-re, b-é pedig 20 — 25 cm-re tehető. Eszerint tehát (a + b) határértéke 30 — 40 cm között mozog. A két érték egymás közti aránya, az előzők értelmében 3 : 5; 2 : 5, illetve 2 : 4 körüli. 13 193
